Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Prudhomme, Sully: A föld és a gyermek (La Terre et l’Enfant Magyar nyelven)

Prudhomme, Sully portréja

La Terre et l’Enfant (Francia)

Enfant sur la terre on se traîne,

Les yeux et l’âme émerveillés,

Mais, plus tard, on regarde à peine

Cette terre qu’on foule aux pieds.

 

Je sens déjà que je l’oublie,

Et, parfois, songeur au front las,

Je m’en repens et me rallie

Aux enfants qui vivent plus bas.

 

Détachés du sein de la mère,

De leurs petits pieds incertains

Ils vont reconnaître la terre

Et pressent tout de leurs deux mains ;

 

Ils ont de graves tête-à-tête

Avec le chien de la maison ;

Ils voient courir la moindre bête

Dans les profondeurs du gazon ;

 

Ils écoutent l’herbe qui pousse,

Eux seuls respirent son parfum ;

Ils contemplent les brins de mousse

Et les grains de sable un par un ;

 

Par tous les calices baisée,

Leur bouche est au niveau des fleurs,

Et c’est souvent de la rosée

Qu’on essuie en séchant leurs pleurs.

 

J’ai vu la terre aussi me tendre

Ses bras, ses lèvres, autrefois !

Depuis que je la veux comprendre,

Plus jamais je ne l’aperçois.

 

Elle a pour moi plus de mystère,

Désormais, que de nouveauté ;

J’y sens mon cœur plus solitaire,

Quand j’y rencontre la beauté ;

 

Et, quand je daigne par caprice

Avec les enfants me baisser,

J’importune cette nourrice

Qui ne veut plus me caresser.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://fr.wikisource.org

A föld és a gyermek (Magyar)

A gyermek lenn csuszkál, betöltve

Lelkét, szemét száz új dolog;

De később rá se néz a földre,

Amelyet lábával tapod.

 

Haj én is már feledni kezdem;

De álmok álmodója, én,

Megbánom olykor s letelepszem

A gyermekek játszóhelyén.

 

Anyja kebléről elszakadva,

Kis lába még oly ingatag,

Elindul a kiváncsi balga,

S kezével mindent megragad.

 

A vén ebbel gyakorta látni,

Hogy néz kemény farkasszemet,

A fű között futó parányi

Bogárkára is rá nevet.

 

Hallhatja jól a fű növését,

Mely illatot csak néki hint;

Látja a moh bársony szövését,

A porszemet is látja mind.

 

Fejét virágcsóktól fürösztve,

Virágfejek közt láthatod,

S gyakran csak harmatot törölsz le,

Ha könnyeit szárítgatod. . .

 

Karjával engem is mi lágyan

Ölelt a jó föld valaha;

Be mióta megértni vágyom,

Már észre sem veszem soha.

 

Számomra már rejtelme, érzem,

Több, mint az újság, melyet ad,

S ha szépségét csodálva nézem,

Szivem tán még magánosabb.

 

S ha néha tetszik, hogy leszálljak,

Hol gyermekek játéka vár.

Terhére vagyok e dajkának,

Ki nem akar szeretni már.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://hu.wikisource.org

minimap