Goffette, Guy: A tenger, ha megvetette ágyát… (Les portes de la mer Magyar nyelven)
|
|
Les portes de la mer (Francia)La mer quand elle a fait son lit sous la lune et les étoiles et qu’elle veut sombrer tout à fait dans le sommeil ou dans l’extase la mer quand les poissons ont trouvé une autre route pour tirer la soie du cocon et gagner leur temps de paresse la mer quand plus rien ne la retient d’en faire à sa tête le contrat des Compagnies maritimes ni le traité des Eaux territoriales ni le cours du baril ni celui du dollar la mer enfin quand elle peut se ranger pour de bon et voyager incognito ne descend pas à l’hôtel comme on pourrait s’attendre de la part d’une personne de son importance, non car elle n’a rien à voir avec les chambres de hasard et peu lui importe que des princes y soient descendus la mer comme tout ce qui cherche mesure à sa soif ne descend pas, elle monte elle monte dans les trains à petite vitesse les derniers survivants de l’ère vagabonde à pratiquer le précepte bouddhique du voyage et qui vont de gare en gare abandonnées dans la bruyère pour le plaisir de quelques vaches elle monte dans les collines pour voir les toits d’ardoise et les tuiles et la lumière sur eux qui pêche à la ligne et le mouvement de la terre alertée elle monte aussi dans les chambres pour saluer les femmes qui savent aimer et dont le corps garde longtemps la chaleur des étreintes et là, s’arrête enfin et ses vagues l’une après l’autre se couchent dans leurs yeux alors les femmes se lèvent car il est l’heure du café dans la cuisine l’heure à nouveau d’affronter la houle des enfants et ces pensées en grand tumulte. qui vont viennent se brisent en éclats de verre et toujours ressuscitent Comme cet oiseau inlassable au fond du noyer qui répète la même question — deux ou trois mots seulement — et le cœur est au large...
— Mère, que disais-tu déjà ? (J’ai vu bouger tes lèvres) et ces yeux, qui te les a changés ?
|
A tenger, ha megvetette ágyát… (Magyar)A tenger ha megvetette ágyát a hold és a csillagok alatt és alámerülne már egészen álmába vagy önkívületébe a tenger ha a halak leltek más országutat maguknak hol gombolyíthatnak selymet s kedvükre lustulhatnak a tenger ha már semmi se tartja vissza mehet a maga feje után sem Hajózási Társaságok sem a felségvizekről szóló egyezmény sem a hordók vagy a dollár árfolyama szóval a tenger ha szabaddá teheti magát szépszerén s inkognitóban utazhat nem száll meg szállodában amint azt joggal várnánk egy ilyen jelentős személyiségtől nem semmiképp mert hisz nincs köze e véletlen szobákhoz s nem számít neki hogy még hercegek is leereszkedtek eddig a tenger mint minden ami szomjához léptéket keres nem ereszkedik inkább felszáll felszáll lassú öreg vonatokra kóbor korok utolsó túlélőire melyek még az utazás buddhista előírásait követik és amelyek elhagyott pályaudvarról pályaudvarra közlekednek a hanga közt pár tehén látványa öröméért dombok hátára száll lesve a felriadt földek mozgolódását pala- s cseréptetőket rajtuk pecázni a fényt felmegy a szobákba is üdvözölni a nőket akik tudnak szeretni testük hosszan őrzi az ölelkezés melegét és ott végre megáll hullámai egyenként lehevernek az asszonyok szemében s a nők felkelnek ekkor mert a konyhai kávéfőzés ideje jött el itt az idő állani újra a gyermekek és a tolongva tornyozódó gondolatok hullámverését melyek ide-oda járnak üvegszilánkokra törnek de feltámadnak mindig mint a diófa lombja mélyén az a fáradhatatlan madár mely ugyanazt a kérdést ismételgeti – mindössze két-három szót – s nyílt vizen jár a szív...
– Mit mondtál mondd anyu? (Láttam mozgott a szád) és ki cserélte ki a szemedet?
|
