Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Guillevic, Eugène: Tömegsír (Les Charniers Magyar nyelven)

Guillevic, Eugène portréja

Les Charniers (Francia)

Passez entre les fleurs et regardez :

Au bout du pré c'est le charnier.

 

Pas plus de cent, mais bien en tas,

Ventre d'insecte un peu géant

Avec des pieds à travers tout.

 

Le sexe est dit par les souliers

Les regards ont coulé sans doute ;

 

- Eux aussi

Préféraient les fleurs

 

A l'un des bords du charnier,

Légèrement en l'air et hardie

 

Une jambe - de femme

Bien sûr -

 

Une jambe jeune

Avec un bas noir

 

Et une cuisse

Une vraie,

 

Jeune - et rien

Rien.

 

Le linge n'est pas

Ce qui pourrit le plus vite.

 

On en voit par là

Durci de matières.

 

Il donne l'apparence

De chair à cacher qui tiendraient encore.

 

Combien ont su pourquoi,

Combien sont morts sachant,

Combien n'ont pas su quoi ?

 

Ceux qui auront pleuré,

Leurs yeux sont tout pareils,

 

C'est des trous dans des os

Ou c'est du plomb qui fond.

 

Ils ont dit oui

A la pourriture

 

Ils ont accepté

Ils nous ont quittés.

 

Nous n'avons rien à voir

Avec leur pourriture.

 

On va autant qu'on peut,

Les séparer,

 

Mettre chacun d'eux

Dans un trou à lui,

 

Parce qu'ensemble

Ils font trop de silence contre le bruit.

 

Si ce n'était pas impossible

Absolument,

 

On dirait une femme

Comblée par l'amour

Et qui va dormir.

 

Quand la bouche est ouverte

Ou bien ce qui en reste,

 

C'est qu'ils ont dû chanter,

Qu'ils ont crié victoire,

 

Ou c'est le maxillaire

Qui leur tombait de peur.

 

- Peut-être par hasard

Et la terre est entrée.

 

Il y a des endoits où l'on ne sait plus

Si c'est la terre glaise ou si c'est de la chair.

 

Et l'on est heureux que la terre, partout,

Soir pareille et colle.

 

Encore s'ils devenaient aussitôt

Des squelettes,

 

Aussi nets et durs

Que de vrais squelettes

 

Et pas cette masse

Avec la boue.

 

Lequel de nous voudrait

Se coucher parmi eux

 

Une heure, une heure ou deux,

Simplement pour l'hommage.

 

Où est la plaie

Qui fait réponse ?

 

Où est la plaie

Où est la plaie des corps vivants ?

 

Où est la plaie

Pour qu'on la vole,

Qu'on la guérisse.

 

Ici

Ne repose pas,

 

Ici ou là, jamais

Ne reposera

 

Ce qui reste

Ce qui restera

De ces corps-là.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://horslesmurs.ning.com

Tömegsír (Magyar)

Menj a virágok közé s odanézz:

A mező szélén áll a sírgödör.

 

Száznál nem több, de jó csomó,

Mint egy óriás féreg hasa,

Lábakkal keresztül-kasul.

 

Férfi vagy nő – csak cipőjük mutatja,

A szemek bizonnyal kifolytak.

 

– Azok is

Jobban szerették a virágokat.

 

A gödör egyik oldalán

Könnyedén s merészen a levegőben

 

Egy láb – igen,

Egy női láb –

 

Egy fekete harisnyás

Fiatal női láb,

 

S egy comb,

Egy igazi,

 

Fiatal comb – de semmi,

Semmi több.

 

Nem a vászon

Rohad el leghamarébb.

 

Van itt elég,

Ahogy az emberi piszok beleszáradt.

 

Olyan, mint hogyha még

Volna benne test, takarni való.

 

Hányan tudták, miért,

Hányan haltak meg tudva, és

Hány volt, ki nem tudta, miért?

 

Akik sírva fakadtak,

Azoknak is olyan a szemük:

 

Csontokba vájt üreg

Vagy olvadt ólomdarab.

 

Igent mondtak.

A rothadásra.

 

Elfogadták,

Minket meg elvetettek.

 

De nekünk semmi dolgunk

A rothadásukkal.

 

Majd szétválasztják őket,

Amennyire lehet,

 

Külön-külön gödörnek

Adják mindegyiket,

 

Mert így együtt

Túl nagy csend szakad belőlük a zsivajba.

 

Ha nem lenne annyira,

Annyira lehetetlen,

 

Azt hinnéd, hogy egy nő,

Aki szerelemmel betelve

Mindjárt elalszik.

 

Akiknek nyitva van a szájuk,

Vagy az, ami maradt belőle,

 

Azok bizonnyal énekeltek

S kiáltották, hogy: győzelem,

 

Vagy tán a rémülettől

Eshetett le az álluk.

 

– Talán csak épp véletlenül

S belézuhant a föld.

 

Van, ahol meg se különböztetheted,

Agyagos föld-e, vagy emberi hús.

 

És elborzadsz, hogy most már mindenütt

Ilyen lesz a föld, ilyen ragadós.

 

Ha legalább hamar

Csontvázzá omlanának,

 

Tisztává és szilárddá,

Mint egy igazi csontváz,

 

S nem ez a sárral

Kevert habarcs.

 

Melyikünk merne, mondd,

Odafeküdni közéjük,

 

Csak egy órára, vagy kettőre,

Éppen csak tiszteletadásul?

 

Hol van a seb,

Mely feleletet adna?

 

Hol van a seb,

Az élő test sebe?

 

Hol van a seb –

Hogy lássuk és

Meggyógyíthassuk.

 

Itt

Nem lel nyugovást,

 

Se itt, se ott, soha

Nem lelhet nyugovást

 

Az, ami megmaradt,

Ami még megmarad

Porhüvelyükből.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap