Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Chaulot, Paul: Az arcok fala (Le mur des visages Magyar nyelven)

Chaulot, Paul portréja

Le mur des visages (Francia)

Tout compte fait cette chaleur

dont chaque matin je me couvre

comme d'un manteau de théâtre,

tout compte fait cette chaleur

démontre-t-elle que j'existe?

 

D'autres qui marchent près de moi

en portent une même part

et cependant du même drame que

nous allons jouer ensemble

jusqu'au soir aucune réplique

n'a la force de nous atteindre.

 

Nos paroles qu'il faut sans cesse

disputer à d'obscures craintes,

ces paroles, sitôt franchies

les embûches de nos secrets

et les crevasses de nos rêves,

ne tiennent pas plus hors

des lèvres que le souvenir

d'un amour sur le visage d'une morte.

 

Nous sommes notre propre foule:

ses pas nous ramènent au point

d'où nous partîmes sûrs des signes

convenus pour nous reconnaître.

 

Solitaires dès le réveil,

nous avons beau suivre le monde

comme derrière des hublots

ceux-là qui marchent près de nous

et nous cherchent sans le savoir,

se demandent de quelle source

lointaine  leur parvient l'écho

lorsqu'ils entendent nos soupirs.

 

 

(Paul Chaulot, Jours de béton: poèmes. Les Amis de Rochefort, 1954)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://musessquare.blogspot.hu

Az arcok fala (Magyar)

Legvégül is ez a meleg,

amit minden reggel felöltök,

akár egy szinházi kabátot,

legvégül is ez a meleg

bizonyíték arra, hogy élek?

 

Ilyet hordanak mások is,

kiket mellettem visz el útjuk,

még nincs a drámának, amit

közösen játszunk, bár csak egy

válasza, amely estelig

valahogy elvergődne hozzánk.

 

Szavaink, miket egyre vak

félelmektől kell elvitatnunk,

ha kikerülnek titkaink

kelepcéiből, álmaink mély

résén át, e szavak csak addig

élnek ajkunkon túl, ameddig

egy szerelem emlékei

egy halott női arcon élnek.

 

A magunk tömege vagyunk:

léptünk visszavisz oda, honnét

indultunk, bízva a jelekben,

amikről megismerjük egymást.

 

Ébredésünktől egyedül,

mint ablakszem mögül, hiába

követtük váltig a világot -

akik mellettünk mennek és

öntudatlanul is keresnek:

mily messzi forrásnak verődik

visszhangja - kérdik - a fülükbe,

ha meghallják sóhajainkat.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://musessquare.blogspot.hu

minimap