Sponde, Jean de: Bömböltek a szelek (Les vents grondaient en l'air Magyar nyelven)

Les vents grondaient en l'air, les plus sombres nuages

Nous dérobaient le jour pêle-mêle entassés,

Les abîmes d'enfer étaient au ciel poussés,

La mer s'enflait des monts, et le monde d'orages ;

Quand je vis qu'un oiseau délaissant nos rivages

S'envole au beau milieu de ces flots courroucés,

Y pose de son nid les fétus ramassés

Et rapaise soudain ces écumeuses rages.

L'amour m'en fit autant, et comme un Alcyon

L'autre jour se logea dedans ma passion

Et combla de bonheur mon âme infortunée.

Après le trouble, enfin, il me donna la paix :

Mais le calme de mer n'est qu'une fois l'année

Et celui de mon âme y sera pour jamais.

Bömböltek a szelek, kavargó szürke felhők

lopták el előlünk a szűkölő napot,

a poklok alja az egekig felcsapott,

viharzott a világ, tenger színére hegy nőtt:

midőn egy madarat láttam, a légbe lengőt,

amint felröppen és az őrjöngő habok

kellős közepiben gyorsan fészket rakott,

s megfékezte hamar a tajtékzón dühöngőt.

Így tett a szerelem velem is egy napon,

szenvedélyemre szállt, akár egy Alküon,

boldogtalan szivem boldogsággal tetézve.

Béke váltotta fel végül a zűrzavart,

de a tenger csupán egyszer nyugodt egy évben

s lelkem nyugalma már örök időkre tart.