Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Rutebeuf: Téli kockázásokról (La Grièche d’Hiver Magyar nyelven)

Rutebeuf portréja
Illyés Gyula portréja

Vissza a fordító lapjára

La Grièche d’Hiver (Francia)

Contre le temps qu’arbre défeuille,

Qu’il ne remaint en branche feuille

Qui n’aille à terre,

Par pauvreté qui moi atterre,

Qui de toutes parts me muet guerre

Contre l’hiver,

Dont moult me sont changés les vers,

Mon dit commence trop divers

De pauvre histoire.

Pauvre sens et pauvre mémoire

M’a Dieu donné, le roi de gloire,

Et pauvre rente,

Et froid au cul quand bise vente :

Le vent me vient, le vent m’évente

Et trop souvent

Plusieurs foïes sent le vent.

Bien me l’eut griesche en couvent

Quanques me livre :

Bien me paie, bien me délivre,

Contre le sou me rend la livre

De grand pauverte.

Pauvreté est sur moi reverte :

Toujours m’en est la porte ouverte,

Toujours y suis

Ni nulle fois ne m’en échuis.

Par pluie mouill’, par chaud essuis :

Ci a riche homme !

Je ne dors que le premier somme.

De mon avoir ne sais la somme,

Qu’il n’y a point.

Dieu me fait le temps si à point

Noire mouche en été me poind,

En hiver blanche.

Issi suis comm’ l’osière franche

Ou comm’ les oiseaux sur la branche :

En été chante,

En hiver pleure et me guermante,

Et me défeuille aussi comm’ l’ente

Au premier gel.

En moi n’a ni venin ni fiel :

Il ne me remaint rien sous ciel,

Tout va sa voie.

Les enviails que je savoie

M’ont avoyé quanques j’avoie

Et fourvoyé,

Et fors de voie dévoyé.

Fols enviaux ai envoyé,

Or m’en souviens.

Or vois-je bien, tout va, tout vient :

Tout venir, tout aller convient,

Fors que bienfait.

Les dés que les déciers ont fait

M’ont de ma robe tout défait ;

Les dés m’occient,

Les dés m’aguettent et épient,

Les dés m’assaillent et défient,

Ce pèse moi.

Je n’en puis mais, si je m’émeus :

Ne vois venir avril ni mai,

Voici la glace.

Or suis entré en male trace ;

Les trahiteurs de pute extrace

M’ont mis sans robe.

Le siècles est si plein de lobe !

Qui auques a, si fait le gobe ;

Et je, que fais,

Qui de pauvreté sens le fait ?

Griesche ne me laisse en paix,

Moult me dérroie,

Moult m’assaut et moult me guerroie ;

Jamais de ce mal ne garroie

Par tel marché.

Trop ai en mauvais lieu marché ;

Les dés m’ont pris et emparché :

Je les claims quitte !

Fol est qu’à leur conseil habite :

De sa dette pas ne s’acquitte,

Ainçois s’encombre ;

De jour en jour accroit le nombre.

En été ne quiert-il pas l’ombre

Ni froide chambre,

Que nus lui sont souvent les membres :

Du deuil son voisin ne lui membre,

Mais le sien pleure.

Griesche lui a courru seure,

Dénué l’a en petit d’heure,

Et nul ne l’aime.

Cil qui devant cousin le clame

Lui dit en riant : « Ci faut trame

Par lècherie.

Foi que tu dois sainte Marie,

Cor va ore en la Draperie

Du drap accroire ;

Si le drapier ne t’en veux croire,

Si t’en revas droit à la foire

Et va au Change.

Si tu jures Saint Michel l’ange

Que tu n’as sur toi lin ni lange

Où ait argent,

L’on te verra moult beau sergent,

Bien t’apercevront la gent :

Créüs seras.

Quand d’ilueques remouveras,

Argent ou faille emporteras. »

Or a sa paie.

Ainsi vers moi chacun s’apaie :

Je n’en puis mais.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://clpav.fr/poemes-audio/plume-griesche.htm

Téli kockázásokról (Magyar)

Az idő ellen, mely keményen

rázza a fát, hogy egy levél sem

marad, ha hullik,

amely velem is háborúzik,

szegénységgel kopaszt és pusztít,

őellene

(bár versem változik vele),

sok mondandóval kezdek e

históriába.

Kis tehetséget, koponyámba

kis észt adott az Ég Királya

s kis jövedelmet,

de hideget a fenekemnek,

mert hideg szelek fenekednek;

veszett szelek

törnek reám, veszekszenek,

gúnyáimból kivetkezek.

A réven, látom,

így vész el, mit nyertem a vámon.

Nem húz ki senki a világon

e szegénységből.

A szegénység megint felém tör,

nem tágít háza küszöbéről,

az vesz körül,

engem soha el nem kerül.

Eső mosdat, aszály törül:

cselédül tartom;

ha alszom is, vacogva alszom.

Számlálhatatlan az én hasznom:

mert elmarad.

Isten magamra sose hagy:

télen fehér féreg harap,

fekete nyáron.

Hajló fűzgallyé a nyugságom.

Mindig szívbeli szóval számon,

nyáron dalt mondok,

télen csipogok és jajongok,

lehull mindenem, mint a lombok,

ha jő a fagy;

nincs méreg bennem, nincs harag,

semmim se lesz az ég alatt:

megy minden útján.

Vágyódtam én is bolondulván,

annyi kín azért omolt úgy rám,

a jobb dolog

után a vágy, az juttatott

tévútra és elbuktatott,

emlékezem.

Jő és megy minden rendesen,

ne is maradjon semmi sem,

a jó csupán.

A kockás kockaasztalán

veszett a pénzem és ruhám;

a kocka biz

a kocka les, a kocka visz

a jégre, végre rosszra is,

ez a bajom.

De így tovább nem bírhatom.

Április, május hol vagyon?

Megjött a fagy ma.

S most fordulok épp rossz kanyarba.

Az a kurafi ronda banda

itt hágy ruhátlan:

mennyi a gazság a világban!

A pénzes, az röhög vidáman,

de a szegény,

s százszor szegény, mit tegyek én,

akinek minden vakra mén...?

de én szegény

nyomoromban mit tegyek én?

Újra a kocka a remény.

A kocka int,

a kocka csábít, húz megint,

nem távoztatom ezt a kínt

már sose rólam!

Sok rossz helyen addig forogtam,

mígnem börtönbe is botoltam.

De vége ennek!

Bolond, ki a kockának enged,

remélve, törlesztő pénzt nyerhet.

Csak veszt, hiába!

Naponta annyit veszt, a kába,

nyáron nem vágy árnyas szobába,

vagy hűsbe, mert

utolsó ingiért se nyert.

Szomszéd jajára szót sem ejt:

magáét unja.

Mert földhöz vágta úgy a kocka,

s egykettőre úgy kifosztotta!

Nincs ki szeresse:

ki nemrég komámnak nevezte,

így beszél hozzá most nevetve:

„Bőr áz a pácban,

menj hát most, hisz így van szokásban,

venni a Posztós-Csarnokházban

posztót hitelre;

s ha ott a hiteled kitelne,

vágj át a piacra sietve

a pénzváltókhoz;

ha nekik jó esküt kigondolsz,

hogy mért nincs épp nyakadban sem gyolcs,

sem vászon-buksza,

csak úgy nézhetnek rád: be guszta,

csóré, de – csór-é? – hisz kihúzta

a lutrit, lámcsak!

Vége az lesz az alkuvásnak:

fölruházásul megruháznak!"

Tudnák fizetni.

Ki-ki engem is így fizet ki.

Nem segít semmi.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap