Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Supervielle, Jules: Isten az emberre gondol (Dieu pense à l'homme Magyar nyelven)

Supervielle, Jules portréja

Dieu pense à l'homme (Francia)

Il faudra bien qu'il me ressemble

Je ne sais encore comment,

Moi qui suis les mondes ensemble

Avec chacun de leurs moments.

Je Le veux séparer du reste

Et me l'isoler dans les bras

Je voudrais adopter ses gestes

Avant qu'il soit ce qu'il sera,

Je le devine à sa fenêtre

Maïs la maison n'existe pas.

Je le tâte, je le tâtonne,

Je le forme sans le vouloir

Je me le donne, je me l'ôte,

Que je suis pressé de le voir !

 Je le garde, je le retarde

Afin de Le mieux concevoir.

Tantôt, informe, tu t'éloignes

Tu boites au fond de la nuit,

Ou tu m'escalades, grandi,

Jusqu'à devenir un géant.

Moi que nul regard ne contrôle

Je te veux visible de loin,

Moi qui suis silence sans fin

Je te donnerai la parole,

Moi qui ne peux pas me poser

Je te veux debout sur tes pieds,

Moi qui suis partout à la fois

Je te veux mettre en un endroit,

Moi qui suis plus seul dans ma fable

Qu'un agneau perdu dans les bois,

Moi qui ne mange ni ne bois

Je veux t'asseoir à une table,

Une femme en face de toi,

Moi qui suis sans cesse suprême

Toujours ignorant le loisir,

Qui  n'en peux mais avec moi-même

Puisque je ne peux pas finir,

'Je veux que tu sois périssable,

Tu seras mortel, mon petit,

Je te coucherai dans le lit

De la terre ou se font les arbres.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://gedicht.canandanann.nl/poetry

Isten az emberre gondol (Magyar)

A másom lesz, annyit tudok,

noha még nem látom, miképpen,

én, ki a mindenség vagyok

és minden egyes perc a létben.

Kiemelem őt a világ

sűrűségéből a karomba,

s fölvenném a mozdulatát,

mielőtt az lesz, aki volna.

Próbálgatom, tapintgatom,

formálom, bár nem akarom.

Megadom, újra elveszem,

ó, látni végre hogy szeretném!

És őrzöm és késleltetem,

hogy teljesebbé forrja elmém.

Nincs formád, elhagysz hirtelen,

sántikálsz a vak éjszakában,

majd megnövekszel szertelen

s fölkúszol rajtam, óriásan.

Én, kit pillantás el nem érhet,

azt akarom, légy látható;

én örökös nagy csöndben élek,

legyen hát a tiéd a szó.

Én helyemet nem válthatom,

te állj s mozogj a lábadon;

én mindig mindenütt vagyok,

de neked helyet akarok;

oly magam vagyok a mesémben,

mint tévedt bárány a vadonban,

nem eszem, nem iszom, azonban

rakott asztalhoz ülj te szépen

és szemközt veled asszonyod.

Én, ki mindig a legnagyobb

és fáradhatatlan vagyok,

és nem tehetek egyebet,

mert végem soha nem lehet,

téged mulandónak teremtlek,

halandó leszel, kedvesem,

s lefektetlek majd csendesen

a földbe, hol a fák születnek.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap