Jouve, Pierre Jean: Nem jött özönvíz még a földre (Le Déluge n’est pas encore venu Magyar nyelven)

Le Déluge n’est pas encore venu, les hommes fleurissen

De travers, leur péché n’est point mal à l’aise sous le ciel

Ils ont fructifié. Les promesses s’éloignent

Jusque sur les douceurs immuables de bleu.

Ils aiment. Partout. Lourde rumeur.

Les arbres sont debout pleins et gigantesques

Les milans font la ronde et tous les rais du jour

Autour d’eux et les rauques souffles sont

Du vent du nord, qui casse la bonté des chênes.

Le chant monte de l’herbe emplie par les élytres

Que dévore la bouche absorbée par la gueule

Les plumages disparaissant sous les crocs blancs,

Et le sang reste là pour contenter la terre, et

Première fois

La mante religieuse a détaché la tête

De son époux qui sommeille,

heureux temps

Où le glacier de l’air marche vers l’océan

Câlin, et par un souffle dur immobile et fort

Lui fait l’enfant qu’il désire.

Nem jött özönvíz még a földre, az emberek össze-vissza

Virulnak, egy csöppet sem feszeng bűnük az ég alatt.

Megsokasodtak. Az ígéretek a kékség

Illethetetlen gyönyörébe vesznek.

Szeretnek. Mindenütt. Súlyos moraj.

Állnak a fák tömören s óriásan

Kányák keringnek s körülöttük a nappal

Összes küllője és az érdes zúgás

Az északi szél, töri a jámbor tölgyeket.

Zsongás száll fel a páncélos rovarokkal

Nyüzsgő fűből amit beszívott ajkak zabálnak

Fehér tépőfogak közt eltűnnek a tollak

És ott marad a vér hogy megelégítse a földet

S először

Tépi le most az ájtatos manó

Alvó párja fejét,

boldog idők mikor

Az égi gleccser a hízelkedő tenger felé tart,

S nagy mozdulatlan kemény fuvalommal

Megalkotja áhított gyermekét.