Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Verhaeren, Émile: Ülj mellém s nyújtsd kezed (Mets ta chaise près de la mienne Magyar nyelven)

Verhaeren, Émile portréja

Mets ta chaise près de la mienne (Francia)

Mets ta chaise près de la mienne

Et tends les mains vers le foyer

Pour que je voie entre tes doigts

La flamme ancienne

Flamboyer ;

Et regarde le feu

Tranquillement, avec tes yeux

Qui n'ont peur d'aucune lumière

Pour qu'ils me soient encore plus francs

Quand un rayon rapide et fulgurant

Jusques au fond de toi les frappe et les éclaire.

 

Oh ! que notre heure est belle et jeune encore

Quand l'horloge résonne avec son timbre d'or

Et que, me rapprochant, je te frôle et te touche

Et qu'une lente et douce fièvre

Que nul de nous ne désire apaiser,

Conduit le sûr et merveilleux baiser

Des mains jusques au front, et du front jusqu'aux lèvres.

 

Comme je t'aime alors, ma claire bien-aimée,

Dans ta chair accueillante et doucement pâmée

Qui m'entoure à son tour et me fond dans sa joie !

Tout me devient plus cher, et ta bouche et tes bras

Et tes seins bienveillants, où mon pauvre front las,

Après l'instant de plaisir fou que tu m'octroies,

Tranquillement, près de ton coeur, reposera.

 

Car je t'aime encor mieux après l'heure charnelle

Quand ta bonté encor plus sûre et maternelle

Fait succéder le repos tendre à l'âpre ardeur

Et qu'après le désir criant sa violence

J'entends se rapprocher le régulier bonheur

Avec des pas si doux qu'ils ne sont que silence.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

Ülj mellém s nyújtsd kezed (Magyar)

Ülj mellém s nyújtsd kezed a kályha

felé, hogy míg lángja gyürűz,

lássam, finom ujjaidon

hogy lobog át a

régi tűz.

Nézd, nézd, a láng! Ne vedd

ne vedd le róla a szemed,

mely fénytől soha meg se rebben:

tekinteted még nyíltabb, szebb varázs,

mikor a meg-megvillanó parázs

lelked mélyéig üt és felragyog szemedben.

 

Ó, örömünk mily szép és ifju még,

ha üt az óra és zendít arany zenét,

s én hozzád simulok, és lassan simogatlak,

és a láz lassan kivirágzik,

s mert egyikünk se tudja hűteni,

jó csókomat biztosan vezeti

kezedtől szemedig s a szemtől le a szádig.

 

Szeretlek, csábító, fénylő gyönyörüségem,

hivogató húsod édes szédületében,

amely körülfog és örömébe fogad már!

Ilyenkor szebb a szád s karod drágább nekem

és hivó kebled is, ahol fáradt fejem

az őrült perc után, melyet csókodban adtál,

elhelyezkedik a sziveden és pihen.

 

Mert legtöbb most vagy, így, a testi óra multán,

mikor szereteted anyásabban borul rám,

s lecsöndesíti a tüzek vad kezeit,

s amikor, a szilaj vágy tűnését kisérve,

már hallom: a nyugodt boldogság közelít,

oly nesztelen-puhán, hogy szinte csönd a lépte.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://web.t-online.hu/polczerj/verskeret.htm

minimap