Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Lamartine, Alphonse de: Ott történt, hol a Dél langyos tengere (Un jour, c'était aux bords où les mers du midi Magyar nyelven)

Lamartine, Alphonse de portréja

Un jour, c'était aux bords où les mers du midi (Francia)

Un jour, c'était aux bords où les mers du midi
Arrosent l'aloès de leur flot attiédi,
Au pied du mont brûlant dont la cendre féconde
Des doux vallons d'Enna fait le jardin du monde;
 
C'était aux premiers jours de mon précoce été,
Quand le coeur porte en soi son immortalité,
Quand nulle feuille encor par l'orage jaunie
N'a tombé sous nos pas de l'arbre de la vie,
 
Quand chaque battement qui soulève le coeur
Est un immense élan vers un vague bonheur,
Que l'air dans notre sein n'a pas assez de place,
Le jour assez de feux, le ciel assez d'espace,
 
Et que le coeur plus fort que ses émotions
Respire hardiment le vent des passions,
Comme au réveil des flots la voile du navire
Appelle l'ouragan, palpite, et le respire!
 
Et je ne connaissais de ce monde enchanté
Que le coeur d'une mère et l'oeil d'une beauté;
Et j'aimais; et l'amour, sans consumer mon âme,
Dans une âme de feu réfléchissait sa flamme,
 
Comme ce mont brillant que nous voyions fumer
Embrasait cette mer, mais sans la consumer!
Et notre amour était beau comme l'espérance,
Long comme l'avenir, pur comme l'innocence.
 
Et son nom? - Eh! qu'importe un nom! Elle n'est plus
Qu'un souvenir planant dans un lointain confus,
Dans les plis de mon coeur une image cachée,
Ou dans mon oeil aride une larme séchée!
 
Et nous étions assis à l'heure du réveil,
Elle et moi, seuls, devant la mer et le soleil,
Sous les pieds tortueux des châtaigniers sauvages
Qui couronnent l'Etna de leurs derniers feuillages;
 
Et le jour se levait aussi dans notre coeur,
Long, serein, rayonnant, tout lumière et chaleur;
Les brises, qui du pin touchaient les larges faîtes,
Y prenaient une voix et chantaient sur nos têtes,
 
Par l'aurore attiédis les purs souffles des airs
En vagues de parfum montaient du lit des mers,
Et jusqu'à ces hauteurs apportaient par bouffées
Des flots sur les rochers les clameurs étouffées,
 
Des chants confus d'oiseaux et des roucoulements,
Des cliquetis d'insecte ou des bourdonnements,
Mille bruits dont partout la solitude est pleine,
Que l'oreille retrouve et perd à chaque haleine,
 
Témoignages de vie et de félicité,
Qui disaient: Tout est vie, amour et volupté!
Et je n'entendais rien que ma voix et la sienne,
La sienne, écho vivant qui renvoyait la mienne;
 
Et ces deux voix d'accord, vibrant à l'unisson,
Se confondaient en une et ne formaient qu'un son!
 
 
Novissima Verba (detail)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.cordula.ws/poems

Ott történt, hol a Dél langyos tengere (Magyar)

Ott történt, hol a Dél langyos tengere kék
habbal öntözi az áloe gyökerét,
az izzó hegy alatt, amit a láva önt el,
melytől az Enna-völgy világszép kertje zöldel;
 
életem virradó nyarának reggelén,
midőn a szív maga a végtelen remény,
ágait a vihar nem tépte még, s az élet
fáján nincs híja még egyetlenegy levélnek,
 
és minden szívverés egy fátylas látomás:
a boldogság felé hatalmas szárnycsapás;
midőn nem fér el a lehelletünk a mellben,
nem elég láng a láng, s nem elég nagy a menny sem;
 
s mert többet bírna, mint amennyit addig élt,
úgy sóvárogja már a szív a szenvedélyt,
mint a vitorla vár, feszülten és dagadva
vad égiháborút, ha szél hasít a habba.
 
Nem ismertem a lét kincséből egyebet,
mint egy anya szivét s egy tündöklő szemet,
s szerettem; de a vágy nem hamvasztott el: égtem,
s csak néztem tüzem a másik tűz tükörében,
 
mint a látóhatár füstfátylas hegye, mely
forralja tengerét, de nem forralja fel.
Szép volt, mint a remény, és tiszta, mint a mennybolt:
időtlen ragyogás, szeplőtlen szerelem volt.
 
"S neve?" Mit ér a név! Nem más már ő se, mint
emlék, mely a ködös messzeségből felint,
szívem redői közt rejtőzve arca mása,
száraz szememben egy szikkadt könny csillanása.
 
Ültünk kettesben egy fényes nap reggelén
szemközt az éggel és tengerrel, ő meg én,
görcsös vadgesztenyék alatt, melyeknek árnya
ritkás lombjaival az Etnát koronázza;
 
és a szívünkben is fölvirradt a derűs,
sugárzó nap, csupa fény volt és csupa tűz;
fölhangolódtak a fenyőkön a fuvalmak,
s fejünk fölött szelíd dalt zümmögve suhantak;
 
a tengerről a lágy hajnali levegő
illathullámokat görgetve szállt elő,
s szárnyán olykor a hegy derekáig föláradt
mély moraja a part sziklái közt az árnak,
 
a gerlék panasza és a madárzsivaj
a rajzó rovarok nyüzsgő zajaival:
a sok nesz, amivel a magány csöndje népes,
s mit percenkint a fül elejt meg újra érez;
 
lét s mámor tanui, melyek azt hirdetik:
"Élet és gyönyör és szerelem minden itt!"
De én csak hangomat s hangját hallottam egyre,
az övét, ahogy az enyémet visszazengte;
 
s összhangban zengve már a közös szólamot,
a két hang összeforrt és eggyé olvadott!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

minimap