Manner, Eeva-Liisa: Ellenpontok (Kontrapunkti Magyar nyelven)

Ne kaikki putosivat sylistäni,

puutarha, piha, talo, äänet, huoneet,

lapsi: pääskynen ja kala kädessään,

putosivat maahan

joka kivet työnsi.

Olen tyhjä huone,

ilmansuunnat ympärillä,

kivet ilman jalkoja,

istuvat kivet, opetetut.

Mutta kädelläni

kohoaa kaikki mitä rakastin,

piha, ruusut, saviruukkutalo, täydellinen,

talo niin kuin kota, hiljaiset siemenet,

kuolema ja liike kudoksessaan,

pieni kaivo, pieni koira, näkymätön kaulanauha.

Pieni huone, pienet luukut, pienet vilkkaat

nauhakengät sydäntä ja juoksemista varten.

Kengät kammiosta eteiseen juoksevat

ja vereen rakentavat lapsensormin

kivilaiturin kivisiä soutajia varten.

Unet niin kuin kivet

syvyydessä,

luetut, omistetut kuolemalle.

Ja luukuista, korvista

viritetyt linnut leijailevat

naurua nokassaan,

mozartin pisaroita

zart zart

Ölemből lassan kipotyogott minden,

a kert, az udvar, ház, szobák, a hangok,

egy fecske: a gyermek is kezében a hallal

a földre huppant,

zokogva hullik rá a kő.

Üres szoba vagyok, kiürültem,

körülöttem észak, kelet, nyugat

kövek

megülő kövek, okosak.

De tenyeremben

megnő minden amit csak szerettem,

az udvar, a rózsák, a sárházikók,

a tökéletesség,

otthonom: a ház, hangtalan magok

a halál ölében.

Kis kút, kis kutya, láthatatlan nyakörv

a nyakán, kis szoba, kis ablakok, kis

fűzőscipők, a kamrából kiszállnak az

előszobába, kiröppennek, s a vérbe

kőmólókat építenek a gyerekkezek.

Kőnehéz álmok

a mélyben,

megszámláltatva és halálra szántan.

És az ablakokból és halló fülekből

kiröppennek a felhangolt madarak

csőrükben a nevetés zománca

és mozart könnycseppjei

zart zart