Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Neruda, Pablo: Poezija (Poesia Horvát nyelven)

Neruda, Pablo portréja
anonim portréja

Vissza a fordító lapjára

Poesia (Spanyol)

Y fue a esa edad... Llegó la poesía
a buscarme. No sé, no sé de dónde
salió, de inverno o río.
No sé cómo ni cuándo,
no, no eran voces, no eran
palabras, ni silencio,
pero desde una calle me llamaba,
desde las ramas de la noche
de pronto entre los otros,
entre fuegos violentos
o regresando solo,
allí estaba sin rostro
y me tocaba.

Yo no qué decir, mi boca
no sabía
nombrar,
mis ojos eran ciegos,
y algo golpeaba en mi alma,
fiebre o alas perdidas,
y me fui haciendo solo,
descifrando
aquella quemadura,
y escribí la primera línea vaga,
vaga sin cuerpo, pura
tontería,
pura sabiduría,
del que no sabe nada,
y vi de pronto
el cielo
desgranado
y abierto,
planetas,
plantaciones palpitantes,
la sombra perforada,
acribillada
por flechas, fuego y flores,
la noche arrolladora, el universo.

Y yo, minimo ser,
ebrio del gran vacío
constelado,
a semejanza, a imagen
del misterio,
me sentí parte pura
del abismo,
rodé con las estrellas,
mi corazón se desató en el viento.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.adowns.com

Poezija (Horvát)

I bje u ono doba…dođe poezija
da me potraži. Ne znam, ne znam odakle je
banula, iz zime ili iz rijeke.
Ne znam ni kako ni kada.
Ne, ne bjehu to glasovi, ne bjehu
riječi, ni tišina,
ali zvala me iz jedne ulice,
iz krošnje noći,
iznenada, među ostalima,
među žestokim ognjevima,
ili dok se vraćam sam,
tamo je stajala bez lica
i dodirivala me.

Nisam znao što da kažem, usta mi
nisu znala
ništa odrediti,
oči mi bijahu slijepe,
a nešto je udaralo u mojoj duši,
groznica ili izgubljena krila,
i ostadoh sam
odgonetajući
tu opeklinu,
i napisah prvi nejasan redak,
nejasan, bez tijela, čistu
glupost,
čistu mudrost
onoga koji ništa ne zna,
i odjednom vidjeh
očišćeno i otvoreno nebo,
planete,
treptave plantaže,
sjenu probušenu,
izbodenu
strijelama, vatru i cvijeće
noć koja uspavljuje, svemir.

I ja, najsitnije biće,
pijan od goleme
ozvjezdane praznine,
na sliku i priliku
tajne,
osjetih se kao čisti dio bezdana
otkotrljah se sa zvijezdama,
srce mi se otisnu s vjetrom.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ezgeta.com

minimap