Borges, Jorge Luis: Titkosírás (La cifra Magyar nyelven)

La amistad silenciosa de la luna

(cito mal a Virgilio) te acompaña

desde aquella perdida hoy en el tiempo

noche o atardecer en que tus vagos

ojos la descifraron para siempre

en un jardín o un patio que son polvo.

¿Para siempre? Yo sé que alguien, un día,

podrá decirte verdaderamente:

No volverás a ver la clara luna,

Has agotado ya la inalterable

suma de veces que te da el destino.

Inútil abrir todas las ventanas

del mundo. Es tarde. No darás con ella.

Vivimos descubriendo y olvidando

esa dulce costumbre de la noche.

Hay que mirarla bien. Puede ser la última.

A hold hallgatag barátsága (rosszul

idézem Vergiliust) elkísér

attól a rég elsüllyedt mai naptól

éjszakától vagy alkonytól amelyen

megpillantottad őt immár örökre

egy elporladt kertben vagy udvaron.

Örökre? Jól tudom, valaha egy nap

joggal elmondhatja neked akárki:

Sosem látod viszont a teliholdat.

Lepergetted már a változhatatlan

számú alkalmat mit rádmér a végzet.

Hiába nyitsz ki minden ablakot

a földön. Késő. Többé sose látod.

Élünk, felfedezzük és elfeledjük

az éjszakának ezt a szép szokását.

Nézd csak meg jól. Hátha ez az utolsó.