Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Borges, Jorge Luis: Invokáció Joyce-hoz (Invocación a Joyce Magyar nyelven)

Borges, Jorge Luis portréja

Vissza a fordító lapjára

Invocación a Joyce (Spanyol)

Dispersos en dispersas capitales,

solitarios y muchos,

jugábamos a ser el primer Adán

que dio nombre a las cosas.

Por los vastos declives de la noche

que lindan con la aurora,

buscamos (lo recuerdo aún) las palabras

de la luna, de la muerte, de la mañana

y de los otros hábitos del hombre.

Fuimos el imagismo, el cubismo,

los conventículos y sectas

que las crédulas universidades veneran.

Inventamos la falta de puntuación, la omisión de mayúsculas,

las estrofas en forma de paloma

de los bibliotecarios de Alejandría.

Ceniza, la labor de nuestras manos

y un fuego ardiente nuestra fe.

Tú, mientras tanto, forjabas en las ciudades del destierro,

en aquel destierro que fue

tu aborrecido y elegido instrumento,

el arma de tu arte,

erigías tus arduos laberintos,

infinitesimales e infinitos,

admirablemente mezquinos,

más populosos que la historia.

Habremos muerto sin haber divisado

la biforme fiera o la rosa

que son el centro de tu dédalo,

pero la memoria tiene sus talismanes,

sus ecos de Virgilio,

y así en las calles de la noche perduran

tus infiernos espléndidos,

tantas cadencias y metáforas tuyas,

los oros de tu sombra.

Que importa nuestra cobardía si hay en la tierra

un solo hombre valiente,

qué importa la tristeza si hubo en el tiempo

alguien que se dijo feliz,

qué importa mi perdida generación,

ese vago espejo,

si tus libros la justifican.

Yo soy los otros. Yo soy todos aquellos

que ha rescatado tu obstinado rigor.

Soy los que no conoces y los que salvas.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://spanishpoems.blogspot.hu

Invokáció Joyce-hoz (Magyar)

Szétszórva szétszórt városokban,

magányosan és sokan,

azt játszottuk, az első Ádám vagyunk,

aki a dolgoknak nevet adott.

Az éjszaka tágas lejtőségén,

mely a hajnallal határos,

szavakat kerestünk (emlékszem még)

a holdra, a halálra, a reggelre

s az ember más szokásaira.

Voltunk az imagizmus, a kubizmus,

titkos összejövetelek és szekták,

a hiszékeny egyetemek tiszteletének tárgyai.

Föltaláltuk a központozás hiányát,

a nagybetűk elhagyását,

az alexandriai könyvtárosok

galambot formázó strófáit.

Hamu, kezünk fáradsága

és izzó tűz - a hitünk.

Te kovácsoltál eközben a száműzetés városaiban,

s száműzetésben, amely

gyűlölt s választott szerszámod volt,

művészeted fegyvere,

megalkottad merész labirintusaidat,

végtelenül kicsivé s véget nem érővé,

csodálatosan hitvánnyá

s a történelemnél népesebbé tetted őket.

Úgy halunk majd meg, hogy meg se láttuk

e kétlényegű szörnyet vagy a rózsát,

mely útvesztődben a középpont,

de őrzi még talizmánjait az emlékezet,

Vergilius-visszhangjait,

s így az éjjel utcáin ott maradnak

káprázatos poklaid,

sok mondatritmusod és metaforád,

árnyékod aranya.

Mit számít gyávaságunk, ha van e földön

akár csak egy ember derék,

mit számít a bánat, ha volt már az időben

valaki, ki boldognak mondta magát,

mit számít elveszett nemzedékem,

e homályos tükör,

ha könyveid igazolják őt.

Én - a mások vagyok. Mindazok, kiket

megszabadított megszállott szigorod.

Azok vagyok, akiket nem ismersz és megváltasz.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.atw.hu

minimap