Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Yeats, William Butler: Ezerkilencszáz tizenkilenc (részlet) (Nineteen Hundred and Nineteen (detail) Magyar nyelven)

Yeats, William Butler portréja

Nineteen Hundred and Nineteen (detail) (Angol)

Many ingenious lovely things are gone

That seemed sheer miracle to the multitude,

Protected from the circle of the moon

That pitches common things about. There stood

Amid the ornamental bronze and stone

An ancient image made of olive wood -

And gone are Phidias' famous ivories

And all the golden grasshoppers and bees.

 

We too had many pretty toys when young;

A law indifferent to blame or praise,

To bribe or threat; habits that made old wrong

Melt down, as it were wax in the sun's rays;

Public opinion ripening for so long

We thought it would outlive all future days.

O what fine thought we had because we thought

That the worst rogues and rascals had died out.

 

All teeth were drawn, all ancient tricks unlearned,

And a great army but a showy thing;

What matter that no cannon had been turned

Into a ploughshare? Parliament and king

Thought that unless a little powder burned

The trumpeters might burst with trumpeting

And yet it lack all glory; and perchance

The guardsmen's drowsy chargers would not prance.

 

Now days are dragon-ridden, the nightmare

Rides upon sleep: a drunken soldiery

Can leave the mother, murdered at her door,

To crawl in her own blood, and go scot-free;

The night can sweat with terror as before

We pieced our thoughts into philosophy,

And planned to bring the world under a rule,

Who are but weasels fighting in a hole.

 

He who can read the signs nor sink unmanned

Into the half-deceit of some intoxicant

From shallow wits; who knows no work can stand,

Whether health, wealth or peace of mind were spent

On master-work of intellect or hand,

No honour leave its mighty monument,

Has but one comfort left: all triumph would

But break upon his ghostly solitude.

 

But is there any comfort to be found?

Man is in love and loves what vanishes,

What more is there to say? That country round

None dared admit, if such a thought were his,

Incendiary or bigot could be found

To burn that stump on the Acropolis,

Or break in bits the famous ivories

Or traffic in the grasshoppers or bees.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.kalliope.org/digt.pl?

Ezerkilencszáz tizenkilenc (részlet) (Magyar)

A szellem annyi remeke veszett

a semmibe, volt bár világ-csodája,

őrzőjeként bírván a hold-övet,

mely a dolgok silányát szétdobálja.

Ott állt a díszes bronzok és kövek

között egy kép, olajfák ősi tája –

s eltűnt, mit Phidias ivorba vésett,

s el mind az arany tücskök és a méhek.

 

Nekünk is voltak szép játékaink:

törvény, mely nem zsarol, dicsér, szidalmaz,

nem veszteget; formák – olvasztva mint

gyertyát a lángja, mindazt, ami aljas;

az érett köztudat, hitünk szerint

a jövőt is túlélő, diadalmas.

Azt hittük – ó, milyen szép volt az eszme –

hogy a gazok gaza régen kiveszve.

 

Künn, a fogak, gáncsok feledve rég,

már csak parádézni kellett a hadnak;

s hogy az ágyukból nem váltak ekék?

Király és parlament abban maradtak,

hahogy csak némi puskapor nem ég,

a kürtös akár mind belészakadhat,

dicsőséget mégsem fúj; s tán a gárda

paripáit nem sarkantyúzza táncra.

 

Most napjainkra sárkány tört, lidérc

nyargal az álmon: részeg fegyveres had

otthagyja küszöbén heverni vér s

kínok közt az anyát; az éj megizzad

a rémülettől, mielőtt mi férc

bölcseletté varrtuk szólamainkat

s a világot készültünk — egy üregnyi

marakodó hörcsög, mi — rendbe tenni.

 

Aki ért a jelekből s nem merül

híg elmék bódult fél-káprázatába

s tudja: minden munka megsemmisül,

nyugalom, pénz, erő volt bár az ára,

s ész vagy kéz műve volt, s emlékeül

a becsület se hagy semmit se hátra,

annak vigasza: minden diadalmak

önnön kísértet-magányukba halnak.

 

De lehet-é vigaszt találni még?

Szeretjük azt, ami betölti sorsát.

Kell még a szó? Senkit, ha így beszélt,

magáénak nem vallott az az ország,

vakbuzgó és merénylő volt elég

felgyújtani az Acropolis romját,

vagy a csodált ivort ízekre verni,

vagy tücskök- és méhekkel üzletelni.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap