Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Swinburne, Charles Algernon: Madonna Mia (Madonna Mia Magyar nyelven)

Swinburne, Charles Algernon portréja
Hajnal Anna portréja

Vissza a fordító lapjára

Madonna Mia (Angol)

Under green apple-boughs

That never a storm will rouse,

My lady hath her house

    Between two bowers;

In either of the twain

Red roses full of rain;

She hath for bondwomen

    All kind of flowers.

 

She hath no handmaid fair

To draw her curled gold hair

Through rings of gold that bear

    Her whole hair’s weight;

She hath no maids to stand

Gold-clothed on either hand;

In all the great green land

    None is so great.

 

She hath no more to wear

But one white hood of vair

Drawn over eyes and hair,

    Wrought with strange gold,

Made for some great queen’s head,

Some fair great queen since dead;

And one strait gown of red

    Against the cold.

 

Beneath her eyelids deep

Love lying seems asleep,

Love, swift to wake, to weep,

    To laugh, to gaze;

Her breasts are like white birds,

And all her gracious words

As water-grass to herds

    In the June-days.

 

To her all dews that fall

And rains are musical;

Her flowers are fed from all,

    Her joy from these;

In the deep-feathered firs

Their gift of joy is hers,

In the least breath that stirs

    Across the trees.

 

She grows with greenest leaves,

Ripens with reddest sheaves,

Forgets, remembers, grieves,

    And is not sad;

The quiet lands and skies

Leave light upon her eyes;

None knows her, weak or wise,

    Or tired or glad.

 

None knows, none understands,

What flowers are like her hands;

Though you should search all lands

    Wherein time grows,

What snows are like her feet,

Though his eyes burn with heat

Through gazing on my sweet,

    Yet no man knows.

 

Only this thing is said;

That white and gold and red,

God’s three chief words, man’s bread

    And oil and wine,

Were given her for dowers,

And kingdom of all hours,

And grace of goodly flowers

    And various vine.

 

This is my lady’s praise:

God after many days

Wrought her in unknown ways,

    In sunset lands;

This was my lady’s birth;

God gave her might and mirth

And laid his whole sweet earth

    Between her hands.

 

Under deep apple-boughs

My lady hath her house;

She wears upon her brows

    The flower thereof;

All saying but what God saith

To her is as vain breath;

She is more strong than death,

    Being strong as love.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.telelib.com/authors

Madonna Mia (Magyar)

Zöld alma-ág alatt,

hová szél el se hat,

Úrnőmé ott a lak,

– két lugast látsz ott –

ül esőöntözött

vörös rózsák között,

szolgálói között,

kik a virágok.

 

Nincs szolgálója hát,

fürtös aranyhaját

hogy aranygyűrűin át

szép kontyba fűzze,

aranyruhás leány

nem áll jobboldalán,

mert méltó sincs talán

ily gyönyörűre.

 

Nincs mit viseljen más,

egy prémcsuklya, csodás,

rejti szemét, haját,

színe arany,

viselte hajdanán

egy holt királyleány,

s ha fagy, piros, vidám

ruhája van.

 

Mély pillái megett

szerelem szendereg,

mely hamar sír, nevet,

ébredve néz,

melle két madara,

édes, kegyes szava,

mint nyájnak rét szaga,

szívemnek méz.

 

Előtte harmatok,

esők, szűz dallamok,

viráginak azok

víg italok

lúcfenyők tűiben,

ágak sűrűiben,

ha kis szellő üzen,

szíve dobog.

 

Zöld levelekkel nő,

kévékkel érik ő,

felejt, emlékszik s hő

szíve nem sír,

nyugodt felhők, egek

szemében fénylenek,

bús? bölcs ? elégedett ?

nincs róla hír

 

Ki érti, tudja hát,

keze milyen virág?

kérdd ég s föld távolát,

jelent, jövőt!

mondd meg, mi fogható

lábához, milyen hó!

édesem nézed? óh,

nem látod őt!

 

Mondd velem, mondd: fehér,

rőt, arany, mondd: kenyér,

– Úr szavával felér –

mondd: bor! olaj!

móringja az idő!

órák úrnője ő,

szolgálja rózsatő!

sok szőlőfaj!

 

Dalom dicsérje őt,

mert Isten írta őt!

nem mérvén az időt,

napnyugaton,

s hatalma jogarát

kezébe adta át,

édes földjét magát!

ezt jól tudom.

 

Úrnőmé a világ,

fölötte almaág,

homlokán mint virág

Isten jelen,

hiába szólanál,

Isten szavára vár!

Több ő, mint a halál:

a szerelem.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap