Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Larkin, Philip: Pünkösdi lakodalmasok (The Whitsun Weddings Magyar nyelven)

Larkin, Philip portréja
Fodor András portréja

Vissza a fordító lapjára

The Whitsun Weddings (Angol)

That Whitsun, I was late getting away:
Not till about
One-twenty on the sunlit Saturday
Did my three-quarters-empty train pull out,
All windows down, all cushions hot, all sense
Of being in a hurry gone. We ran
Behind the backs of houses, crossed a street
Of blinding windscreens, smelt the fish-dock; thence
The river's level drifting breadth began,
Where sky and Lincolnshire and water meet.

All afternoon, through the tall heat that slept
For miles island,
A slow and stopping curve southwards we kept.
Wide farms went by, short-shadowed cattle, and
Canals with floatings of industrial froth;
A hothouse flashed uniquely: hedges dipped
And rose: and now and then a smell of grass
Displace the reek of buttoned carriage-cloth
Until the next town, new and nondescript,
Approached with acres of dismantled cars.

At first, I didn't notice what a noise
The weddings made
Each station that we stopped at: sun destroys
The interest of what's happening in the shade,
And down the long cool platforms whoops and skirls
I took for porters larking with the mails,
And went on reading. Once we started, though,
We passed them, grinning and pomaded, girls
In parodies of fashion, heels and veils,
All posed irresolutely, watching us go,

As if out on the end of an event
Waving goodbye
To something that survived it. Struck, I leant
More promptly out next time, more curiously,
And saw it all again in different terms:
The fathers with broad belts under their suits
And seamy foreheads; mothers loud and fat;
An uncle shouting smut; and then the perms,
The nylon gloves and jewelry-substitutes,
The lemons, mauves, and olive-ochers that

Marked off the girls unreally from the rest.
Yes, from cafes
And banquet-halls up yards, and bunting-dressed
Coach-party annexes, the wedding-days
Were coming to an end. All down the line
Fresh couples climbed abroad: the rest stood round;
The last confetti and advice were thrown,
And, as we moved, each face seemed to define
Just what it saw departing: children frowned
At something dull; fathers had never known

Success so huge and wholly farcical;
The women shared
The secret like a happy funeral;
While girls, gripping their handbags tighter, stared
At a religious wounding. Free at last,
And loaded with the sum of all they saw,
We hurried towards London, shuffling gouts of steam.
Now fields were building-plots. and poplars cast
Long shadows over major roads, and for
Some fifty minutes, that in time would seem

Just long enough to settle hats and say
I nearly died,
A dozen marriages got under way.
They watched the landscape, sitting side by side
-An Odeon went past, a cooling tower,
And someone running up to bowl -and none
Thought of the others they would never meet
Or how their lives would all contain this hour.
I thought of London spread out in the sun,
Its postal districts packed like squares of wheat:

There we were aimed. And as we raced across
Bright knots of rail
Past standing Pullmans, walls of blackened moss
Came close, and it was nearly done, this frail
Traveling coincidence; and what it held
Stood ready to be loosed with all the power
That being changed can give. We slowed again,
And as the tightened brakes took hold, there swelled
A sense of falling, like an arrow-shower
Sent out of sight, somewhere becoming rain.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.allinfo.org.uk

Pünkösdi lakodalmasok (Magyar)

Pünkösdre későn keltem útra, szép
Fénylő napon.
Szombat volt, szinte üresen de még
Egy óra húszig állt a vonatom.
Forró ülés, nyitott ablaksor a
Sietség érzetét elvette, s már
Robogtunk kertek, vakitó fehér
Szélvédők közt; halászhajók szaga
Szállt, hol a nyíló tükrű széles ár,
Az ég, víz és Lincolnshire összeér.

A tájra mindenütt az ég tüze
Vetett lobot.
Kanyargó lassan mentünk dél fele.
Tág farmok úsztak, apró állatok,
Csatornák, ipar tajtékát vivők,
Üvegház villant, hullámló sövény.
El-elnyomta a sarjuszagu rét
Az ülésekbe fülledt levegőt,
Mignem új város mutatta elém
Unalmas autóroncsok seregét.

Soká nem tudtam, menyegzősöké
A nagy ricsaj.
Az állomásokon a fény mögé
Ki lát, hogy ott az árnyék mit takar?
Véltem, a hosszú peronon csak a
Csomaghordók bolondoznak. Tovább
Olvastam. Ám az ablakom alatt
Láttam, víg lányok sorjáznak, csupa
Fátylas, kifent divatparódiák,
S pózolva nézik, hogy megy a vonat;

Úgy, mintha roppant esemény után.
Köszöntenék
A túlélést. Megilletődve lám,
Önként néztem ki már legközelébb.
Ugyanazt láttam másként: ránclepett
Atyákat széles nadrágszíjjal, és
Kövér anyákat, nagybácsit, amint
Játssza a trágárt; nylonkesztyűket,
Dauert, álékszert - lányokon merész
Olajbarnát, citrom- meg málnaszínt,

Többi közül oly kirívó ruhát.
Eközbe lent,
Vendéglőkből, a tarka pántlikák
Alól, buszvárótermekből a társaság
Jött lagzi múltán. Így új párokat
Kaptunk megállónként. Dobtak konfettiket
Utánuk s jótanácsokat. S ha mi
Indultunk, mindig arcunkba tapadt
A távozó kép: morcos gyerekek
Nyügösködése, hetyke atyai

Öröm: sosem volt ily szép siker itt;
S asszonytitok:
Az esküvő víg temetés nekik.
Lányok merengtek hónalá fogott
Táskákkal szép reményük új sebén.
Repültünk végre mind London fele,
Sisteregvén a gőzpamacsokat,
Hol már kültelken, főútak kövén
Vet nyurga árnyat nyárfák menete.
Ötven perc út során, amelyre csak

Hogy kidöglesztett! - ennyit mondanál,
Míg vetkezel,
Elindult útjára tucatnyi pár.
S most együtt ülve kifelé figyel
Odeon reklám, és hűtőtorony,          
Krikettdobó fut - ők eközben itt      
Nem tudnak rólunk, azt se, mi marad          
Ebből az órából, a vonaton.  
Elképzeltem London negyedeit        
Rakott asztagként égő nap alatt.

Fényes váltókra csattogtak a gép      
Kerekei.         
Pullmankocsik mögül mohasötét      
Fal jött felénk, s a véletlen uti-
Közösség tartó ereje lazult    
A változástól. S lassulva, midőn       
A fékek zárja duzzadva szorult,       
A zuhanó vágy megnőtt idefenn,     
Hogy mint lobbanva szálló nyílözön,           
A láthatón túl esővé legyen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaF. A.

minimap