Thomas, Dylan: A púpos a parkban (The Hunchback in the Park Magyar nyelven)

The hunchback in the park
A solitary mister
Propped between trees and water
From the opening of the garden lock
That lets the trees and water enter
Until the Sunday sombre bell at dark

Eating bread from a newspaper
Drinking water from the chained cup
That the children filled with gravel
In the fountain basin where I sailed my ship
Slept at night in a dog kennel
But nobody chained him up.

Like the park birds he came early
Like the water he sat down
And Mister they called Hey mister
The truant boys from the town
Running when he had heard them clearly
On out of sound

Past lake and rockery
Laughing when he shook his paper
Hunchbacked in mockery
Through the loud zoo of the willow groves
Dodging the park keeper
With his stick that picked up leaves.

And the old dog sleeper
Alone between nurses and swans
While the boys among willows
Made the tigers jump out of their eyes
To roar on the rockery stones
And the groves were blue with sailors

Made all day until bell time
A woman figure without fault
Straight as a young elm
Straight and tall from his crooked bones
That she might stand in the night
After the locks and chains

All night in the unmade park
After the railings and shrubberies
The birds the grass the trees the lake
And the wild boys innocent as strawberries
Had followed the hunchback
To his kennel in the dark.

A púpos kint a parkban
egy magányos kis mister,
ki fák-vizek között tanyázgat,
a perctől, mikor csördül kerti lakat,
beengedve vizet s a fákat,
míg vasárnap komor harangja szól,

Újságból ette a kenyér-morzsákat,
s láncolt csészéből vizet meritett, -
- a kölykök kavicsokkal teletették
a kútnál, hol én még hajómat toltam, -
- Egy kutya-ólban aludt éjjelenként,
de senki se láncolta meg.

Korán jött ő, mint sok parki madárka,
s elült, mint a vizár;
Misternek hívta, hé, Mister
sok városi fiú,- betyár,
S szaladt már hangjuk hallatára
el hangtalan.

Futott, hol sziklakert és tó-szegély,
S nevettek, ha rázta újságját,
„Púpos" - így hívták gúnynevén,
S át zajgó liget állatkertjein,
kerülve csősznek botját,
mire az felszúrt levél-szemetet.

S a kutyaól vén lakója
egyedül, dajkák s hattyúk közepett,
Míg fűzek közt a betyár-fiúk
szeméből szöktek tigrisek,
hogy sziklákra üvöltsenek,
S a liget matróztól kéklett.

Egész nap épített harang szaváig
egy nő-alakot, hibátlanul:
Egyenest, mint a szilfa,
Szép-egyenest görbe csontjaiból,
hogy álljon kinn az éjben ott
lakat s láncok után

Egész éjjel a tűnt liget alól,
míg rács-sövény sötétbe hull,
Madár, a fű, a fák, a tó
s a vad fiúk eper-ártatlanul
ott követték a púpost,
míg el nem nyelte az ól.

 
1941