Szeferisz, Jorgosz: Az öröm közjátéka (Διάλειμμα Χαρᾶς Magyar nyelven)

Εἴμασταν χαρούμενοι ὅλοι ἐκεῖνο τὸ πρωὶ
θεέ μου πόσο χαρούμενοι.
Πρῶτα γυάλιζαν οἱ πέτρες τὰ φύλλα τὰ λουλούδια
ἔπειτα ὁ ἥλιος
ἕνας μεγάλος ἥλιος ὅλο ἀγκάθια μὰ τόσο ψηλὰ στὸν οὐρανό.
Μιὰ νύμφη μάζευε τὶς ἔνοιές μας καὶ τὶς κρεμνοῦσε στὰ δέντρα
ἕνα δάσος ἀπὸ δέντρα τοῦ Ἰούδα.
Ἐρωτιδεῖς καὶ σάτυροι παῖζαν καὶ τραγουδοῦσαν
κι ἔβλεπες ρόδινα μέλη μέσα στὶς μαῦρες δάφνες
σάρκες μικρῶν παιδιῶν.

Εἴμασταν χαρούμενοι ὅλο τὸ πρωΐ
ἡ ἄβυσσο κλειστὸ πηγάδι
ὅπου χτυποῦσε τὸ τρυφερὸ πόδι ἑνὸς ἀνήλικου φαύνου
θυμᾶσαι τὸ γέλιο του: πόσο χαρούμενοι!

Ἔπειτα σύννεφα βροχὴ καὶ τὸ νοτισμένο χῶμα
ἔπαψες νὰ γελᾶς σὰν ἔγειρες μέσα στὴν καλύβα
κι ἄνοιξες τὰ μεγάλα σου τὰ μάτια κοιτάζοντας
τὸν ἀρχάγγελο νὰ γυμνάζεται μὲ μία πύρινη ρομφαία-
«Ἀνεξήγητο» εἶπες «ἀνεξήγητο
δὲν καταλαβαίνω τοὺς ἀνθρώπους
ὅσο καὶ νὰ παίζουν μὲ τὰ χρώματα
εἶναι ὅλοι τους μαῦροι».

Azon a reggelen majd kicsattantunk az örömtől,
milyen boldogok is voltunk, istenem!
Előbb a kövek derengtek fel, a lombok, a virágok,
aztán a nap,
egy óriási nap, csupa tűz, pedig oly magasan az égen.
Egy nimfa összeszedte minden gondunkat
és felakasztotta a fákra, a judásfák erdejére.
Ifjú erószok és szatírok játszadoztak és daloltak,
rózsaszín tagok villantak ki a sötét babérfák közül,
apró kis gyerektestek.

Egész reggel majd kicsattantunk az örömtöl;
az örvény befedett kút volt,
melyen egy zsenge faun puha patái dobogtak.
Emlékezz a nevetésére - csupa-csupa öröm volt!

Aztán felhők, eső és felázott talaj.
Mihelyt a kalyibában lefeküdtél, nem nevettél tovább,
és nagy szemeket meresztve nézted,
hogy próbálgatja lángpallosát az Arkangyal.
„Megfoghatatlan, mondtad, megfoghatatlan,
sehogy se értem az embereket,
akárhogy is próbálnak játszani a színekkel,
örökké csak sötétek maradnak."