Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Mörike, Eduard: Egy téli reggelen napkelte előtt (An einem Wintermorgen, vor Sonnenaufgang Magyar nyelven)

Mörike, Eduard portréja

An einem Wintermorgen, vor Sonnenaufgang (Német)

O flaumenleichte Zeit der dunkeln Fruehe!
Welch neue Welt bewegest du in mir?
Was ists, dass ich auf einmal nun in dir
Von sanfter Wollust meines Daseins gluehe?
 
Einem Kristall gleicht meine Seele nun,
Den noch kein falscher Strahl des Lichts getroffen;
Zu fluten scheint mein Geist, er scheint zu ruhn,
Dem Eindruck naher Wunderkraefte offen,
Die aus dem klaren Guertel blauer Luft
Zuletzt ein Zauberwort vor meine Sinne ruft.
 
Bei hellen Augen glaub ich doch zu schwanken;
Ich schliesse sie, dass nicht der Traum entweiche.
Seh ich hinab in lichte Feenreiche?
Wer hat den bunten Schwarm von Bildern und Gedanken
Zur Pforte meines Herzens hergeladen,
Die glaenzend sich in diesem Busen baden,
Goldfarbgen Fischlein gleich im Gartenteiche?
 
Ich hoere bald der Hirtenfloeten Klaenge,
Wie um die Krippe jener Wundernacht,
Bald weinbekraenzter Jugend Lustgesaenge;
Wer hat das friedenselige Gedraenge
In meine traurigen Waende hergebracht?
Und welch Gefuehl entzueckter Staerke,
Indem mein Sinn sich frisch zur Ferne lenkt!
Vom ersten Mark des heutgen Tags getraenkt,
Fuehl ich mir Mut zu jedem frommen Werke.
 
Die Seele fliegt, so weit der Himmel reicht,
Der Genius jauchzt in mir! Doch sage,
Warum wird jetzt der Blick von Wehmut feucht?
Ists ein verloren Glueck, was mich erweicht?
Ist es ein werdendes, was ich im Herzen trage?
– Hinweg, mein Geist! hier gilt kein Stillestehn:
Es ist ein Augenblick, und Alles wird verwehn!
 
Dort, sieh, am Horizont luepft sich der Vorhang schon!
Es traeumt der Tag, nun sei die Nacht entflohn;
Die Purpurlippe, die geschlossen lag,
Haucht, halbgeoeffnet, suesse Atemzuege:
Auf einmal blitzt das Aug, und, wie ein Gott, der Tag
Beginnt im Sprung die koeniglichen Fluege!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://gutenberg.spiegel.de

Egy téli reggelen napkelte előtt (Magyar)

Ó mélysötét, habkönnyű hajnalóra,
mily új világot keltesz szívemen?
Mi gyújt ki és mi szít most hirtelen
létem lágy mámorában lángolóra?
 
Lelkem most mint egy szűz kristály, amit
nem érintett még fény csalárd világa;
a szív pihen, úgy ontja habjait,
sejlő csodák tüzére vár kitárva,
miket a hűsen kéklő levegő
öléből végül egy varázsszó hív elő.
 
Bár nyitva a szemem, szédülni vélek;
lehunyom: rejtse álom éje lágyan.
Tündéri tájak mily egébe láttam?
Ki csalja szellemem elé e tarka képek
s eszmék raját, mely tündökölve rebben,
és úgy fürdik szelíden a szivemben,
mint az aranyhalak a kert tavában?
 
Hol pásztorsípot hallok szólni halkan,
mint jászolnál a csodák éjjelén,
hol az ittas ifjúság dala harsan.
Honnét e boldog béke e zsivajban
az én szomorú falaim ölén?
S mily lelkesült erőn hevülve
röpít elmém az égre könnyedén?
A hajnal első kortyát ittam én,
és bátor lettem minden tiszta műre.
 
Lobogva száll a lélek odafenn,
a Géniusz ujjong bennem! De mondd csak,
mért lesz bánattól ködös a szemem?
Az elszalasztott boldogság üzen?
Vagy a magzat talán, mit lelkem méhe hordhat?
-Tovább, tovább! megállni nem lehet:
Csupán egy pillanat, s már minden elveszett!
 
Nézd ott a szemhatárt! Meglebben a lepel,
dereng az ég, az éj most surran el;
az eddig néma, bíborszín ajak
félig-hasadtan, édesen leheli már.
A szembe láng hasít, s mint egy isten, a nap
kigyúl s királyi röptét kezdve felszáll.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaR. Gy.

minimap