Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Trakl, Georg: Hazatérés (Heimkehr Magyar nyelven)

Trakl, Georg portréja

Heimkehr (Német)

Wenn goldne Ruh der Abend odmet

Wald und dunkle Wiese davor

Ein Schauendes ist der Mensch,

Ein Hirt, wohnend in der Herden dämmernder Stille,

Der Geduld der roten Buchen;

So klar da es Herbst geworden. Am Hügel

Lauscht der Einsame dem Flug der Vögel,

Dunkler Bedeutung und die Schatten der Toten

Haben sich ernster um ihn versammelt;

Mit Schauern erfüllt ihn kühler Resedenduft,

Die Hütten der Dörfler der Hollunder,

Wo vor Zeiten das Kind gewohnt.

 

Erinnerung, begrabene Hoffnung

Bewahrt dies braune Gebälk,

Darüber Georginen hangen,

Daß darnach er die Hände ringe,

Im braunen Gärtchen den schimmernden Schritt

Verboten Lieben, dunkles Jahr,

Daß von blauen Lidern die Tränen stürzten

Dem Fremdling unaufhaltsam.

 

Von braunen Wipfeln tropft der Tau,

Da jener ein blaues Wild am Hügel erwacht,

Lauschend den lauten Rufen der Fischer

Am Abendweiher

Dem ungestalten Schrei der Fledermäuse;

Aber in goldener Stille

Wohnt das trunkene Herz

Seines erhabenen Todes voll.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásakempis.nl/mag/georg-trakl

Hazatérés (Magyar)

Midőn arany békét lehell az este

sötét rét és erdő előtt

egyetlen ámulás az ember,

pásztor, lakván szürkés csendjében a nyájnak,

a rőt bükkök türelmében;

oly tiszta, mivelhogy ősz lett. A dombon

madarak röptét vigyázza a magányos,

baljós jelentés és a halottak árnya

komolyabban sereglett már köréje;

megborzongatja hűvös rezedaszag,

a pórok kunyhói, a bodza

ahol hajdanta a gyermek élt.

 

Emlékezet, hantolt reménység

őrzi e barna palánkot,

túlfelől dáliák hajladoztak,

hogy a kezét kinyújtsa értük,

a barna kiskertben a csillámló lépés,

titkos szerelme, zordon év,

hogy kék szemhéjáról a jövevénynek

elfojthatatlanul omlott a könny.

 

Barna faormokról harmat csepeg,

ha ő egy kék vadat a dombon felriaszt,

figyelve halászok hangos kiáltozását

az esti halastón,

alaktalan rívását bőregereknek;

ám az aranyló csendben

a mámoros szív önnön fenséges

holtával csordultig telik.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásakempis.nl/mag/georg-trakl

minimap