Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Walter, Silja: Az őrült nő (Die Irre Magyar nyelven)

Walter, Silja portréja
Hajnal Gábor portréja

Vissza a fordító lapjára

Die Irre (Német)

Ich bin nicht da. Ich bin doch irgendwo?

Ich gehe laut, behorche meine Schritte,

Doch rühr' ich mein Gesicht an, klingt es so,

Als breche man ein Kelchglas in der Mitte.

 

Ich leid' dies Klingen unter jedem Blick.

Die Stadt blickt einen abends fast entzwei.

Lasst mich doch los, sonst laufe ich zurück

Mit tausend Scherben im Gesicht und schrei'.

 

So schaut mich tot. Ich bin ja doch nicht da.

Der Regen meint es auch, der auf mir spielt.

Es wundert ihn, was mittags denn geschah,

Dass sich mein Mund so seltsam hart anfühlt.

 

Ich weiss es nicht. Ich tränke gerne Wein.

Hielt gern in Händen grosse Akeleien.

Ich wollt' ein schönes totes Standbild sein

Am Brunnenrand und leblang nicht mehr schreien.

 

Dann leget ihr erschreckt mir Gitter um.

O tut es doch in dieser schweren Nacht

Und süsse Dunkelheit darum herum,

Die alle Dinge tödlich schlafen macht.

 

Dann gäb' es keine grauen Gassen mehr

Und nie mehr ein Gesicht, so gut wie seins.

Der Tag wär eine stete Wiederkehr

Der Nacht im Tonfall kupferroten Weins.

 

Dann kehrt' ich sorgsam wieder zu mir heim

Und küsste mich und wäre selber wieder.

Ich sänge mich zu einem neuen Reim

Und sänge alle eure Gitter nieder.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.depri.ch

Az őrült nő (Magyar)

Nem vagyok itt. De vagyok valahol?

Most lármásan megyek, léptemre lesve,

de ha megérintem az arcom, oly

hangot ad, mintha ráütsz egy üvegkehelyre.

 

Minden pillantásban ezt szenvedem.

Esténként széttör a város szeme.

Hadd fussak vissza, üvegcserepek

tépik arcom, üvölt ezer sebe.

 

Tartsatok holtnak. Hisz nem vagyok itt.

Az eső így véli s nem tudja most,

mi történt délben, s csodálkozik,

hogy szájam oly furcsán kemény, dacos.

 

Én nem tudom. Bort innék boldogan.

Nagy boglárkacsokrot vinnék kezemben.

Szép holt szobor lennék én, szótalan,

a kútkáván s nem kiáltnék szűnetlen.

 

És rémülten rácsot raktok körém.

Ó tegyétek, nehéz ez éjszaka

és körös-körül az édes sötét,

mely a dolgok halálos mákonya.

 

Nem lenne többé szürke utca már,

sem más arc többé, csakis az övé.

A nappal: éj, mely egyre visszajár

a rézvörös bor hangjai közé.

 

Magamhoz akkor megtérnék megint,

csókomat magamnak adnám örökre.

Új rím lennék, mely dalomban virít

s dalomtól minden rácsotok ledőlne.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. G.

minimap