Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Goethe, Johann Wolfgang von: Faust (1.2.8.) A Tragédia Első Része. Komor nap. Mező (Faust (1.2.8) Der Tragödie Erster Teil. Trüber Tag. Feld Magyar nyelven)

Goethe, Johann Wolfgang von portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Faust (1.2.8) Der Tragödie Erster Teil. Trüber Tag. Feld (Német)

           Faust. Mephistopheles.

Faust:
Im Elend! Verzweifelnd! Erbärmlich auf der Erde lange verirrt und nun gefangen! Als Missetäterin Im Kerker zu entsetzlichen Qualen eingesperrt, das holde unselige Geschöpf! Bis dahin! dahin! – Verräterischer, nichtswürdiger Geist, und das hast du mir verheimlicht! – Steh nur, steh! wälze die teuflischen Augen ingrimmend im Kopf herum! Steh und trutze mir durch deine unerträgliche Gegenwart! Gefangen! Im unwFaust. Mephistopiederbringlichen Elend! Bösen Geistern übergeben und der richtenden gefühllosen Menschheit! Und mich wiegst du indes in abgeschmackten Zerstreuungen, verbirgst mir ihren wachsenden Jammer und lässest sie hilflos verderben!

Mephistopheles:
Sie ist die erste nicht.

Faust:
Hund! abscheuliches Untier! – Wandle ihn, du unendlicher Geist! wandle den Wurm wieder in seine Hundsgestalt, wie er sich oft nächtlicherweile gefiel, vor mir herzutrotten, dem harmlosen Wandrer vor die Füße zu kollern und sich dem niederstürzenden auf die Schultern zu hängen. Wandl' ihn wieder in seine Lieblingsbildung, daß er vor mir im Sand auf dem Bauch krieche ich ihn mit Füßen trete, den Verworfnen! – »Die erste nicht!« – Jammer! Jammer! von keiner Menschenseele zu fassen, daß mehr als ein Geschöpf in die Tiefe dieses Elendes versank, daß nicht das erste genugtat für die Schuld aller übrigen in seiner windenden Todesnot vor den Augen des ewig Verzeihenden! Mir wühlt es Mark und Leben durch, das Elend dieser einzigen – du grinsest gelassen über das Schicksal von Tausenden hin!

Mephistopheles:
Nun sind wir schon wieder an der Grenze unsres Witzes, da, wo euch Menschen der Sinn überschnappt. Warum machst du Gemeinschaft mit uns wenn du sie nicht durchführen kannst? Willst fliegen und bist vorm Schwindel nicht sicher? Drangen wir uns dir auf, oder du dich uns?

Faust:
Fletsche deine gefräßigen Zähne mir nicht so entgegen! Mir ekelt's! – Großer, herrlicher Geist, der du mir zu erscheinen würdigtest, der du mein Herz kennest und meine Seele, warum an den Schandgesellen mich schmieden, der sich am Schaden weidet und am Verderben sich letzt?

Mephistopheles:
Endigst du?

Faust:
Rette sie! oder weh dir! Den gräßlichsten Fluch über dich auf Jahrtausende!

Mephistopheles:
Ich kann die Bande des Rächers nicht lösen, seine Riegel nicht öffnen. – »Rette sie!« – Wer war's, der sie ins Verderben stürzte? Ich oder du?

    (Faust blickt wild umher.)

Greifst du nach dem Donner? Wohl, daß er euch elenden Sterblichen nicht gegeben ward! Den unschuldig Entgegnenden zu zerschmettern, das ist so Tyrannenart, sich in Verlegenheiten Luft zu machen.

Faust:
Bringe mich hin! Sie soll frei sein!

Mephistopheles:
Und die Gefahr, der du dich aussetzest? Wisse, noch liegt auf der Stadt Blutschuld von deiner Hand. Über des Erschlagenen Stätte schweben rächende Geister und lauern auf den wiederkehrenden Mörder.

Faust:
Noch das von dir? Mord und Tod einer Welt über dich Ungeheuer! Führe mich hin, sag ich, und befrei sie.

Mephistopheles:
Ich führe dich, und was ich tun kann, höre! Habe ich alle Macht im Himmel und auf Erden? Des Türners Sinne will ich umnebeln, bemächtige dich der Schlüssel und führe sie heraus mit Menschenhand! Ich wache, die Zauberpferde sind bereit, ich entführe euch. Das vermag ich.

Faust:
Auf und davon!



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttp://gutenberg.spiegel.de/buch/faust-eine-tragodie-3664/26

Faust (1.2.8.) A Tragédia Első Része. Komor nap. Mező (Magyar)

          Faust. Mephistopheles

FAUST
Nyomorultan! Kétségbeesve! Szánalmas földönfutás után bebörtönözbe! Mint gaztevő kínokra tömlöcbe vetve, az az éteri, boldogtalan teremtés! Ideáig! Egészen eddig! – És te ezt eltitkoltad előlem, áruló, alávaló Szellem! – Állj csak ott, állj! Forgasd bőszen gödrében ördögi szemedet! Állj csak ott meredten és szegezd szembe velem elviselhetetlen jelenlétedet! Börtönben! Visszavonhatatlanul porbazuhanva! Gonosz szellemeknek kiszolgáltatva s a könnyenítélkező, kőszívű emberiségnek! Te meg eközben otromba mulatságokba rángatsz, leplezed előlem egyre sivárabb nyomoruságát, és kiszolgáltatva pusztulni hagyod!

   

MEPHISTOPHELES
Nem ő az első.

FAUST
Te eb! Te alávaló szörnyeteg! – Változtasd, végtelen Szellem, változtasd vissza ebbé ezt a férget, tetszelgett eleget az ebségben, hányszor ügetett így elém az éjdöge, csaholt a békés vándor lába elébe és akaszkodott nyakába a letaszítottnak! Változtasd vissza kedvenc képibe, hogy hason csússzon előttem, hogy rátiportjak, rá, a Kivetettre! – Nem ő az első! – Siralom! Semmi emberi lélektől fel nem fogható siralom, hogy nem csak egy teremtmény zuhant ebbe a nyomorú mélységbe, hogy az első az össze többinek bűnéért elégtételt nem adott kínpadján az örök Megbocsátónak szeme előtt! Velőmbe hasít ennek az Egyetlennek a nyomorúsága; te meg vigyorogsz szenvtelenül az Ezrek Végzetén!

MEPHISTOPHELES
Tessék, már megint kifutunk a leleményünkből, oda, hol hibban emberi elmétek. Minek lépsz közösségre velünk, ha ha véghez vinni nincs erőd? Repülni akarsz, és szédüléstől kell tartanod? Mi tukmáltuk rád magunkat, vagy te miránk?

   

FAUST
Ne vicsorítsd így felém vérszomjas fogadat! Undorít! – Nagy, dicső Szellem, aki megjelenésedre méltattál, aki szívem ismered s a lelkem, mért láncolsz össze a Szégyenfiával, kinek öröm a Baj és gyönyör a Pusztulás?

MEPHISTOPHELES
Befejezted?

  

FAUST
Mentsd meg vagy jaj neked! A legszörnyűbb átok rád évezredekig!

MEPHISTOPHELES
A Bosszuló láncait meg nem oldhatom, zárait fel nem nyithatom. – Mentsd meg!! – Ki döntötte romlásba? Én-e vagy te?

         (Faust vadul pillantgat körül)

Mennykövet fognál? Szerencse, hogy nem adatott meg nektek, nyomorult halandóknak!
Lesújtani az ártatlan válaszolóra, minden kényúr így akarja kivágni magát.

FAUST
Vigyél oda! Szabadulnia kell!

MEPHISTOPHELES
És a veszélyA kockázat? Ne feledd, a városon még gyilkos kezednek árnya. Bosszuló szellemek lebegnek a halálra sújtottnak lábnyomai felett a visszatérú gyilkosra várva.

FAUST
Még ez is? Ezer halál és pusztulás rád, szörnyeteg! Azt mondom, vezess oda és szabadítsd meg!

MEPHISTOPHELES
Odavezetlek, és most hallgasd meg, mit tehetek. Enyém-e minden hatalom az Égen és a Földön? Eltompítom szemét-fülét a goflárnak; kerítsd kézre a kulcsot, és vezesd ki emberi kézzel! Én majd őrködöm; a táltoslovak nyergelve, megszöktetlek bennetek. Ennyit tehetek!

FAUST
Rajta, fel!



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap