Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2020-ban Leslie A. Kery!
Hírek

Rilke, Rainer Maria: Duinói Elégiák - A hatodik elégia (Duineser Elegien - Die Sechste Elegie Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja

Duineser Elegien - Die Sechste Elegie (Német)

Feigenbaum, seit wie lange schon ists mir bedeutend,

wie du die Blüte beinah ganz überschlägst

und hinein in die zeitig entschlossene Frucht,

ungerühmt, drängst dein reines Geheimnis.

Wie der Fontäne Rohr treibt dein gebognes Gezweig

abwärts den Saft und hinan: und er springt aus dem Schlaf,

fast nicht erwachend, ins Glück seiner süßesten Leistung.

Sieh: wie der Gott in den Schwan. … Wir aber verweilen,

ach, uns rühmt es zu blühn, und ins verspätete Innre

unserer endlichen Frucht gehn wir verraten hinein.

Wenigen steigt so stark der Andrang des Handelns,

daß sie schon anstehn und glühn in der Fülle des Herzens,

wenn die Verführung zum Blühn wie gelinderte Nachtluft

ihnen die Jugend des Munds, ihnen die Lider berührt:

Helden vielleicht und den frühe Hinüberbestimmten,

denen der gärtnernde Tod anders die Adern verbiegt.

Diese stürzen dahin: dem eigenen Lächeln

sind sie voran, wie das Rossegespann in den milden

muldigen Bildern von Karnak dem siegenden König.

 

Wunderlich nah ist der Held doch den jugendlich Toten. Dauern

ficht ihn nicht an. Sein Aufgang ist Dasein; beständig

nimmt er sich fort und tritt ins veränderte Sternbild

seiner steten Gefahr. Dort fänden ihn wenige. Aber,

das uns finster verschweigt, das plötzlich begeisterte Schicksal

singt ihn hinein in den Sturm seiner aufrauschenden Welt.

Hör ich doch keinen wie ihn. Auf einmal durchgeht mich

mit der strömenden Luft sein verdunkelter Ton.

 

Dann, wie verbärg ich mich gern vor der Sehnsucht: O wär ich,

wär ich ein Knabe und dürft es noch werden und säße

in die künftigen Arme gestützt und läse von Simson,

wie seine Mutter erst nichts und dann alles gebar.

 

War er nicht Held schon in dir, o Mutter, begann nicht

dort schon, in dir, seine herrische Auswahl?

Tausende brauten im Schooß und wollten er sein,

aber sieh: er ergriff und ließ aus —, wählte und konnte.

Und wenn er Säulen zerstieß, so wars, da er ausbrach

aus der Welt deines Leibs in die engere Welt, wo er weiter

wählte und konnte. O Mütter der Helden, o Ursprung

reißender Ströme! Ihr Schluchten, in die sich

hoch von dem Herzrand, klagend,

schon die Mädchen gestürzt, künftig die Opfer dem Sohn.

Denn hinstürmte der Held durch Aufenthalte der Liebe,

jeder hob ihn hinaus, jeder ihn meinende Herzschlag,

abgewendet schon, stand er am Ende der Lächeln, — anders.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.symbolon.de

Duinói Elégiák - A hatodik elégia (Magyar)

 

Míly régen figyelem, fügefám, lenyűgözve:

szinte egészen elhagyod a virágzást

s dísztelenül besűríted már a korán-ért

zsenge gyümölcsbe tiszta titkod.

Mint a szökőkutak csöve hajtja lehajló

ágad a nedvet föl-le: s az, álmaidból

föl sem ocsúdva szökik legédesebb örömébe.

Lám: ahogy isten a hattyútestbe.

...Ó, de mi

várunk,

ah, a virág nékünk dísz, s majd ha

a végtermésünk

kései magházába tűnünk át, gőgje elárul.

Csak kevesekben árad föl s tolul úgy a cselekvés,

hogy szívük csordult teljében izzanak ők, ha

enyhült éji szelével csábítón a virágzás

ifjui ajkukig ér, szempillájukra repes:

Hősök ezek tán és a korán Odatúlra-Hivottak,

vérerüket másként hajlítja Halál-Kertészük.

Messze kirontanak ők: mosolyuk megelőzik,

mint ama karnaki dombormű derűjében a győztes

büszke királyt paripái harci-fogatja.

 

Mert különös-közel áll ifjú holtakhoz a hős. Nem

bánja fennmaradását. Üstökös-kelte: a léte;

egyre tovább lendűl örökös veszélye örök-más

csillagképein át. S hányan lelik ott? De a sors, mely

elhallgat minket borusan, őt hirtelen ébredt

lelkesedéssel zengő létviharába dalolja.

S úgy hallom, mint mást soha, őt. Rámzúdul a szél

s benne a hangja hat át egyszerre, elkomorultan.

 

Vágyakozón ekkor hogy rejteznék én: Ó, ha fiú,

hogyha fiú lennék, serdülnék még, ba leülnék

majd a kezembe hajtva fejem s olvasnám: Sámson

anyja, ki Meddő volt, megszülte a Mindent.

 

Ó, te anya, méhedben rég nem volt-e hős, nem

kezdte-e már ott, benned, a pompás sorsválasztást?

Ezrek forrtak öledben, akarva, hogy ő legyenek, de

lásd: ő választott, kihagyott mást, s igy lehetett hős.

S oszlopokat csak azért döntött, mert testi világod

mélyeiből szűkebb világba tört, ahol újra

választott és hős lehetett. õ, hősök anyái:

sodró vad folyamok forrása! Szurdok, amelybe

szívük szirtpereméről már a leányok

sírva lehulltak: áldozatok a jövő fiúnak.

Mert szilajul száguldott át a hős a szerelmen,

és ahogy égig emelte sok érte verő szív,

elfordult, mosolyok tűntén, s ott állt — idegenként.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com/forum

minimap