Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2020-ban Leslie A. Kery!
Hírek

Rilke, Rainer Maria: Gyermekkor (Az iskolás-idő ott ring tovább) (Kindheit (Da rinnt der Schule lange Angst ...) Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja

Kindheit (Da rinnt der Schule lange Angst ...) (Német)

Da rinnt der Schule lange Angst und Zeit

mit Warten hin, mit lauter dumpfen Dingen.

O Einsamkeit, o schweres Zeitverbringen...

Und dann hinaus: die Straßen sprühn und klingen

und auf den Plätzen die Fontänen springen

und in den Gärten wird die Welt so weit -.

Und durch das alles gehn im kleinen Kleid,

ganz anders als die andern gehn und gingen -:

O wunderliche Zeit, o Zeitverbringen,

o Einsamkeit.

 

Und in das alles fern hinauszuschauen:

Männer und Frauen; Männer, Männer, Frauen

und Kinder, welche anders sind und bunt;

und da ein Haus und dann und wann ein Hund

und Schrecken lautlos wechselnd mit Vertrauen -:

O Trauer ohne Sinn, o Traum, o Grauen,

o Tiefe ohne Grund.

 

Und so zu spielen: Ball und Ring und Reifen

in einem Garten, welcher sanft verblaßt,

und manchmal die Erwachsenen zu streifen,

blind und verwildert in des Haschens Hast,

aber am Abend still, mit kleinen steifen

Schritten nachhaus zu gehn, fest angefaßt -:

O immer mehr entweichendes Begreifen,

o Angst, o Last.

 

Und stundenlang am großen grauen Teiche

mit einem kleinen Segelschiff zu knien;

es zu vergessen, weil noch andre, gleiche

und schönere Segel durch die Ringe ziehn,

und denken müssen an das kleine bleiche

Gesicht, das sinkend aus dem Teiche schien -:

O Kindheit, o entgleitende Vergleiche.

Wohin? Wohin?

 



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://www.gedichte-fuer-alle-faelle.de

Gyermekkor (Az iskolás-idő ott ring tovább) (Magyar)

Az iskolás-idő ott ring tovább,

a szorongás, várakozás, a dohszag.

Ó, mély magány, ó, lomha lábú korszak...

S aztán ki! Az utcák zengnek, lobognak,

a tereken szökőkutak zuhognak,

s a kertekben oly tágas a világ. —

S rajtuk gyermekruhában menni át,

másképpen, mint szokása a nagyoknak —:

Ó, furcsa évek, lomha lábú korszak,

ó, pusztaság!

 

És mindezt messze végiglátni szemmel:

hány férfi és nő; ember, asszony, ember,

és gyermekek, másféle, tarka nép;

amott egy ház s itt-ott egy kutya még,

s reménység, váltva néma félelemmel —:

Ó, balga bú, borzongás, puha szender,

ó, roppant szakadék!

 

És játszani: labda, diabolózás

egy kertben, mely szelíden elfakul,

s olykor fogócska is, vak nyargalódzás,

cikázni a felnőttek közt vadul,

de este léptünk tipegő, bohókás

hazafelé, a szívünk elszorul

Ó, egyre távolibb tapogatódzás,

ó, tompa súly!

 

És térdelve úsztatni óra hosszat

a kis vitorlást szürke, nagy tavon,

s feledni azt, mert szebb hajót sodornak

a hullámgyűrűk messzi a habon,

s töprengeni a víztükörbe olvadt

sápadt kicsi arcon álmatagon —:

Ó, gyermekkor, száz elsikló hasonlat.

Hová vajon?



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://forum.index.hu

Kapcsolódó videók


minimap