Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2020-ban Leslie A. Kery!
Hírek

Rilke, Rainer Maria: Az alázat... (Du meinst die Demut Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja

Du meinst die Demut (Német)

Du meinst die Demut. Angesichter

gesenkt in stillem Dichverstehn.

So gehen abends junge Dichter

in den entlegenen Alleen.

So stehn die Bauern um die Leiche,

wenn sich ein Kind im Tod verlor, -

und was geschieht, ist doch das Gleiche:

es geht ein Übergroßes vor.

 

Wer dich zum ersten Mal gewahrt,

den stört der Nachbar und die Uhr,

der geht, gebeugt zu deiner Spur,

und wie beladen und bejahrt.

Erst später naht er der Natur

und fühlt die Winde und die Fernen,

hört dich, geflüstert von der Flur,

sieht dich, gesungen von den Sternen,

und kann dich nirgends mehr verlernen,

und alles ist dein Mantel nur.

 

Ihm bist du neu und nah und gut

und wunderschön wie eine Reise,

die er in stillen Schiffen leise

auf einem großen Flusse tut.

Das Land ist weit, in Winden, eben,

sehr großen Himmeln preisgegeben

und alten Wäldern untertan.

Die kleinen Dörfer, die sich nahn,

vergehen wieder wie Geläute

und wie ein Gestern und ein Heute

und so wie alles, was wir sahn.

Aber an dieses Stromes Lauf

stehn immer wieder Städte auf

und kommen wie auf Flügelschlägen

der feierlichen Fahrt entgegen.

 

Und manchmal lenkt das Schiff zu Stellen,

die einsam, sonder Dorf und Stadt,

auf etwas warten an den Wellen, -

auf den, der keine Heimat hat...

Für solche stehn dort kleine Wagen

(ein jeder mit drei Pferden vor),

die atemlos nach Abend jagen

auf einem Weg, der sich verlor.



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://rainer-maria-rilke.de

Az alázat... (Magyar)

Az alázat... Szemléletedbe

merülő arcok, hallgatón.

Ifjú költők járnak így este

egy-egy távoli fasoron.

Parasztok szoktak így a gyermek

holtteste körül állani -

bár csak mi mindég, az esett meg:

egy óriási Valami.

 

Aki meglátta arcodat,

zavarja szomszéd s óra már,

nyomod fölé hajolva jár,

mint ki terhet cipel, vagy agg.

Csak később nyílik rá a lét,

s érez szelet és messzeséget,

s hall, mert téged suttog a rét,

s lát, mert dicsér a csillag-ének;

nem tud többé nem-tudni téged,

s csak köntösöd a föld s az ég.

 

Új vagy neki s meghitt s nagyon

jó, s csodás, mint egy utazás, ha

halkan suhan velünk a bárka

egy széleshátú folyamon.

Tágas sík nyúlik el a szélben,

roppant ég martalékaképpen,

és rajta vén rengetegek.

Falu merül föl, közeleg,

majd újra elmerül, miként a

harangszó, s mint a tegnap és ma,

s amit a szem lát, mindenek.

Ám ahogy ez az ár suhan,

városok kelnek untalan

és szállnak szemközt, mint madárraj,

az ünnepélyes utazással.

 

S hol se falu, se város, olykor

kiköt a bárka egy helyen,

mely vár valakit a folyóról,

aki hontalan idelenn.

Homokfutók várnak ezekre

(mindegyik háromlovas) és

elrohannak velük az estbe

egy úton, melynek nyoma vész.



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

minimap