Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Rilke, Rainer Maria: Eszter (Esther Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja

Esther (Német)

Die Dienerinnen kämmten sieben Tage

die Asche ihres Grams und ihrer Plage

Neige und Niederschlag aus ihrem Haar,

und trugen es und sonnten es im Freien

und speisten es mit reinen Spezereien

noch diesen Tag und den: dann aber war

 

die Zeit gekommen, da sie, ungeboten,

zu keiner Frist, wie eine von den Toten

den drohend offenen Palast betrat,

um gleich, gelegt auf ihre Kammerfrauen,

am Ende ihres Weges Den zu schauen,

an dem man stirbt, wenn man ihm naht.

 

Er glänzte so, dass sie die Kronrubine

aufflammen fühlte, die sie an sich trug;

sie füllte sich ganz rasch mit seiner Miene

wie ein Gefäß und war schon voll genug

 

und floss schon über von des Königs Macht,

bevor sie noch den dritten Saal durchschritt,

der sie mit seiner Wände Malachit

grün überlief. Sie hatte nicht gedacht,

so langen Gang zu tun mit allen Steinen,

die schwerer wurden von des Königs Scheinen

und kalt von ihrer Angst. Sie ging und ging -

 

Und als sie endlich, fast von nahe, ihn,

aufruhend auf dem Thron von Turmalin,

sich türmen sah, so wirklich wie ein Ding:

 

empfing die rechte von den Dienerinnen

die Schwindende und hielt sie zu dem Sitze.

Er rührte sie mit seines Szepters Spitze:

... und sie begriff es ohne Sinne, innen.



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://www.rilke.de

Eszter (Magyar)

És fésülik a szolganői hét nap

haján a bút, mely hamumódra szétcsap

s a kín savát, mely megfakul haján,

és süttették a nappal, égi tűzzel

és balzsamokkal kenték, hogy a fűszer

lágyítaná meg: és aztán a lány,

 

mint az, akit már semmi baj sem érhet,

hivatlanul, mint a bitang kisértet,

a fenyegető, nyílt kastélyba ment,

hogy komornáival, új vágytól égvén,

meglássa Őt, majd hosszú útja végén,

ki halállal vár minden idegent.

 

Úgy fénylett a Király, hogy enrubinját

lángolni érzé, röpködött a fény,

a Király arca forrott benne, inkább

teher is volt már és mint az edény

 

túlcsordul rajt s a pompa is taszítja,

még ott se volt a harmadik terem,

melynek hideg, nyugalmas malahitja

zöld fényt vetett rá. Ekkor hirtelen

úgy látta, hosszú az út, fáj a kő is,

mit súlyossá tett a Király meg ő is,

aki szorongva ment. És ment vadul.

 

És hogy már ott állt közelébe, ingón,

pompázva a tündöklő turmalin-trón

és fenn mint bálvány a hatalmas úr:

 

a jobbik szolganője átölelte

őt, aki szédült s odavitte halkkal.

A Király intett az arany jogarral,

s a boldogságtól elalélt a lelke.



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://hu.wikisource.org

minimap