Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rilke, Rainer Maria: A szökőkutakról (Von den Fontänen Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja
Kálnoky László portréja

Vissza a fordító lapjára

Von den Fontänen (Német)

Auf einmal weiß ich viel von den Fontänen,

den unbegreiflichen Bäumen aus Glas.

Ich könnte reden wie von eignen Tränen,

die ich, ergriffen von sehr großen Träumen,

einmal vergeudete und dann vergaß.

 

Vergaß ich denn, daß Himmel Hände reichen

zu vielen Dingen und in das Gedränge?

Sah ich nicht immer Großheit ohnegleichen

im Aufstieg alter Parke, vor den weichen

erwartungsvollen Abenden, - in bleichen

aus fremden Mädchen steigenden Gesängen,

die überfließen aus der Melodie

und wirklich werden und als müßten sie

sich spiegeln in den aufgetanen Teichen?

 

Ich muß mich nur erinnern an das Alles,

was an Fontänen und an mir geschah, -

dann fühl ich auch die Last des Niederfalles,

in welcher ich die Wasser wiedersah:

Und weiß von Zweigen, die sich abwärts wandten,

von Stimmen, die mit kleiner Flamme brannten,

von Teichen, welche nur die Uferkanten

schwachsinnig und verschoben wiederholten,

von Abendhimmeln, welche von verkohlten

westlichen Wäldern ganz entfremdet traten

sich anders wölbten, dunkelten und taten

als wär das nicht die Welt, die sie gemeint...

 

Vergaß ich denn, daß Stern bei Stern versteint

und sich verschließt gegen die Nachbargloben?

Daß sich die Welten nur noch wie verweint

im Raum erkennen? - Vielleicht sind wir oben,

in Himmel andrer Wesen eingewoben,

die zu uns aufschaun abends. Vielleicht loben

uns ihre Dichter. Vielleicht beten viele

zu uns empor. Vielleicht sind wir die Ziele

von fremden Flüchen, die uns nie erreichen,

Nachbaren eines Gottes, den sie meinen

in unsrer Höhe, wenn sie einsam weinen,

an den sie glauben und den sie verlieren,

und dessen Bildnis, wie ein Schein aus ihren

suchenden Lampen, flüchtig und verweht

über unsere zerstreuten Gesichter geht....



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://www.textlog.de

A szökőkutakról (Magyar)

Nem tudtam ennyit a szökőkutakról,

e képtelen üvegfákról sosem.

Szólhatnék róluk, mint a könnypatakról,

amit nagy álmoktól megszállva egykor

ontottam, majd feledtem bűnösen.

 

Feledtem hát, kezét mint nyújtja gyakran

az ég sokaknak, gondban, zűrzavarban?

Páratlan nagyszerűt tán sohse láttam

az ősi park kaptatóján, a halkan,

reményhozón közelgő alkonyatban,

az idegen lányok sápadt dalában,

amely már túlcsordult a dallamon,

s valóvá változott, hogy szabadon

tükröződjék a tág szemű tavakban?

 

Mi a szökőkutakkal összekapcsol,

föl kell idéznem emlékeimet,

s a leborulás súlyát érzem akkor,

amelyben viszontláttam a vizet:

s tudok ágakról, melyek földre néztek,

hangokról, melyek apró lánggal égtek,

tavakról, mik balgán a partszegélynek

vonalát szajkózták, s görbék maradtak,

esti égboltokról, melyek nyugatnak

üszkös erdőitől eltávolodtak,

s másképp domborultak és alkonyodtak,

mintha csalódtak volna a világban...

 

Feledtem hát, hogy megkövült magányban

él a csillag, s szomszédjához mogorva?

Hogy a világok csak a zokogásban

társak a térben? - Tán az égnek orma

miénk, ott élünk más létekbe fonva,

s fölnéznek este ránk. Talán gyakorta

dicsérnek minket költőik, s fohászok

szállnak felénk. Tán ismeretlen átkok

célpontja vagyunk, melyek sohse fognak,

szomszédai egy istennek, akit

szintünkön vélnek, míg árván zokognak,

kiben hisznek, s kiből kijózanodnak,

s képmása annak, ha lámpásaik

őt kutatják, s tűnő, hatástalan

fényük szórakozott arcunkon átsuhan...



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

minimap