Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Gerhardt, Paul: Menj, szívem (Geh aus, mein Herz, und suche Freud Magyar nyelven)

Gerhardt, Paul portréja

Geh aus, mein Herz, und suche Freud (Német)

Geh aus, mein Herz, und suche Freud

In dieser lieben Sommerzeit

An deines Gottes Gaben;

Schau an der Schönen Garten Zier

Un siehe, wie sie mir und dir

Sich ausgeschmücket haben.

 

Die Bäume stehen voller Laub,

Das Erdreich decket seinen Staub

Mit einem grünen Kleide;

Narcissus und die Tulipan,

Die ziehen sich viel schöneran

Als Salomonis Seide.

 

Die Lerche schwingt sich in die Luft,

Da Täublein fleugt aus seiner Kluft

Und macht sich in die Wälder;

Die hochbegabte Nachtigall

Ergetzt und füllt mit ihrem Schall

Berg, Hügel, Tal und Felder.

 

Die Glucke führt ihr Völklein aus,

Der Storch baut und bewohnt sein Haus,

Das Schwälblein speist die Jungen;

Der schneller Hirch, das leichte Reh

Ist froh und kommt aus seiner Höh

Ins tiefe Gras gesprungen.

 

Die Bächlein rauschen in dem Sand

Und malen sich und ihren Rand

Mit schattenreichen Myrten;

Die Wiesen ligen hart dabei

Und klingen ganz vom Luftgeschrei

Dar Schaf und ihrer Hirten.

 

Die unverdrossne Bienenschar

Fleucht hin und her, sucht hie und dar

Ihr edle Honigspeise.

Dis süssen Weinstocks starker Saft

Bringt täglich neue Stärk und Kraft

In seinem schwachen Reise.

 

Der Weizen wächset mit Gewalt,

Darüber jau chzet Jung und Alt

Und rühmt die grosse Güte

Des, der so überflüssig labt

Und mit so manchem Gut begabt

Das menschliche Gemüte.

 

Ich selbsten kann und mag nicht ruhn;

Des grossen Gottes grosses Tun

Erweckt mir alle Sinnen;

Ich singe mit, wenn alles singt,

Und lasse, was dem Höchsten klingt,

Aus meinem Herzen rinnen.

 

Ach, denk ich, bist du hier so schön

Und lässst du uns so lieblich gehn

Auf dieser armen Erden.

Was will doch wohl nach dieser Welt

Dort in dem reichen Himmelszelt

Und güldnen Schlosse werden!

 

Welch hohe Luft, welch heller Schein

Wird wohl in Christi Garten sein!

Wie muss es da wohl klingen,

Da so viel tausend Seraphim

Mit eingestimmtem Mund und Stimm

Ihr Halleluja singen!

 

O wär ich da, o stünd ich schon,

Ach, süsser Gott, vor deinem Thron

Und trüge meine Palmen,

So wollt ich nach der Engel Weis

Erhöhen deines Namens Preis

Mit tausend schönen Psalmen!

 

Doch gleichwohl will ich, weil ich noch

Hier trage dieses Leibes Joch,

Auch nicht gar stille schweigen;

Mein Herze soll sich fort und fort

An diesem und an allem Ort

Zu deinem Lobe neigen.

 

Hilf mir und segne meinem Geist

Mit Segen, der vom Himmel Fleusst,

Dass ich dir stetig blühe!

Gib, dass der Sommer deiner Gnad

In meiner Seelen früh und spat

Viel Glaubensfrücht erziehe!

 

Mach in mir deinem Geiste Raum,

Dass ich dir werd ein guter Baum,

Und lass mich wohl bekleiben;

Verleihe, dass zu deinem Ruhm

Ich deines Gartens schöne Blum

Und Planze möge bleiben!

 

Erwähle mich zum Paradeis

Und lass mich bis zur lessten Reis

An Leib und Seele grünen;

So will ich dir und deiner Ehr

Allein und sonsten keinem mehr

Hier und dort ewig dienen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.kalliope.org/digt.pl?longdid=gerhardt2001070903

Menj, szívem (Magyar)

Menj, szívem, és gyönyört keress

ez édes nyáridőn, kegyes

Urad ajándokában.

Figyeld, mily gazdag-ékesen

virít a kert neked, nekem,

pompázatos ruhában.

 

Lágy lombot lengetnek a fák,

fedvén a föld unott porát

hamvával zöld lepelnek.

A nárcisz és a tulipán

százszor több bájjal virit ám,

mint salamoni selymek.

 

A kis pacsirta légbe száll,

a gerle, fészkét hagyva, már

lombok honába lebben;

a bűvös csalogány szava

ujjong a réten, száll tova

hegy-völgyön és berekben.

 

A kotlós csibe-rajt vezet,

a gólyák fészket kezdenek,

táplál kicsinyt a fecske,

honából könnyed őz, kevély

szarvas leszáll, hogy itt a mély

fű közt kedvét keresse.

 

Futnak a fürge csermelyek,

reszketnek a meder felett

árnyékos mirtusz-ágak,

a mező lomhán terül el

s vidám zsivaja veri fel

a pásztornak s a nyájnak.

 

A lankadatlan méhike

zümmögve lejt odább-ide,

jóízű mézre vágyván;

az édes szőlő nedve új

erőre hajnalonta gyúl

a tőkék gyönge ágán.

 

A búza zsendül ékesen,

örvend az ifjú, vén ezen,

kegyességét dicsérve

Annak, ki az emberfiát

segíti, minden jót megád,

hogy éltét vígan élje.

 

A testem nyugtát nem leli,

nagy Istenem nagy tettei

felindítják a lelkem.

Minden dalol, hát szállj dalom,

hallja a Legfőbb Hatalom,

mit zeng e szív betelten.

 

Ha már ily ékes vagy Te most,

s erőd ily bő kegyelmet oszt

e gyarló földön itten,

ugyan mi vár e lét után

az égnek gazdag sátorán,

aranyló termeidben?

 

Mily szent öröm, mily tünde fény

száll Krisztus kertjében felém?

Minő zengésbe olvad,

ha óriás szeráf-karok

víg hangon, édes ajkkal ott

alleluját dalolnak?

 

Lennék csak ott! Állnék ugyan

a trónusodnál, szent Uram,

dicső pálmát viselvén!

Angyalként zsoltárt zengenék,

dicső nevednek szent becsét

ezáltal is emelném.

 

De nem kívánok, bárha itt

e testnek hordom láncait,

némán maradni mostan,

hanem a szívem szüntelen,

e helyen és minden helyen

dicséretedre dobban.

 

Segíts, áraszd el lelkemen

az áldást, melyet ád a menny,

hogy éltem kedved töltse,

add, hogy a kegyelem nyara

tőlem ne múljék, s általa

hízzék a hit gyümölcse.

 

Lakozzék bennem szellemed,

hű fád lehessek, s testemet

lombokkal jól övezzed;

add, hogy dicsőségedre én

kertedben illatos növény,

ékes virág lehessek.

 

Magadhoz Édenedbe vigy,

tarts meg, utolsó ágamig,

lélekben-testben épen:

így vágyom dicsőségedet

növelni, s néked, csak neked

szolgálni itt s az égben.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap