Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kaschnitz, Marie Luise: Mindenkinek (Jeder Magyar nyelven)

Kaschnitz, Marie Luise portréja

Jeder (Német)

für Erich Kaufmann

 

Jeder muss einmal

Sein Vaterland besingen,

Sein Nest beschmutzen.

Auch ich.

Die Heimat, dieses kleine Stück Europa,

Wo Mädchen Soldaten nicht mehr lieben,

Wo Soldaten sich selbst nicht mehr lieben.

Wie befremdlich.

 

Was fällt mir ein, wenn ich Deutschland sage?

Mein Weg zur Arbeit

Durch den Park von Weimar.

Das grüne Herz.

Flieder im Belvedere.

Tiefurt. Stampfender Tanz.

Der Bauhausschüler.

Triadisches Ballett.

 

Was noch fällt mir ein?

Die Tiefebene sommerlich.

Und hinter den breiten Hügeln

Auftauchend Türme.

Die Weichsel bei Hochwasser.

Rasch hintreibende Dächer.

Bäume entwurzelte.

Auch der Niederrhein.

 

Xanten, der angetriebene Leichnam.

Der große Himmel.

Meine Heimat vor allem.

Nussbäume, Linden unterm Gewitterhimmel.

Weinfässer zum Schwefeln vor die Häuser gestellt.

Doppeladler im Wappen

Oleander.

 

Was außerdem?

Hakenkreuzfahnen,

Dröhnende Stiefelschritte,

Geflüstertes Grauen.

Züge entlang dem Lahnfluss voll

Nicht singender Soldaten.

Judenzüge.

Detonationen. Christbäume sogenannte.

Asche zu Asche.

 

Dann alles wieder neu

Aus dem Boden gezogen.

Hochhäuser, Hochöfen, Hochstädte, Autobahnen.

Ferien im Ausland. Alte Kameraden.

Weihestimmung im Bachverein.

 

Und doch, mein Jahrhundert vorüber,

Wird mit Stacheldrahtzäunen

Niemand mehr Geld verdienen.

Diesseits und jenseits der Grenzen

Bedeuten Worte dasselbe

Vaterländer und die alten

Schuldgefühle haben ausgespielt.

 



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttps://lapresenzadierato.com

Mindenkinek (Magyar)

Erich Kaufmann-nak

 

Mindenkinek egyszer

Meg kell énekelnie a hazáját,

Saját fészkébe kell piszkítania.

Nekem is.

A szülőföld, ez a kis darab Európa,

Ahol a lányok nem szeretik többé a katonákat,

Ahol a katonák nem szeretik többé önmagukat.

Milyen különös.

 

Mi jut eszembe, ha kimondom: Németország?

A munkahelyig megtett utam

Weimar parkján át.

A zöld szív.

Belvedere orgonafái.

Tiefurt. Dobbantós tánc.

A Bauhaus tanulója.

Triádikus balett.

 

Mi jut még eszembe?

A nyári alföld.

És a lankás dombok mögött

felbukkanó tornyok.

A Visztula árvízkor.

Gyorsan tovasodródó háztetők.

Gyökerestől kitépett fák.

És az Alsó-Rajna.

 

Xanten, a folyó sodorta tetem.

A széles égbolt.

Mindenekelőtt a szülőföldem.

Diófák, hársfák, viharos ég alatt.

Boroshordók, kénezés céljából a házak előtt.

Kétfejű sas a címerben.

Oleander.

 

És ezenkívül?

Horogkeresztes zászlók.

Dübörgő csizmák lépte,

Elsuttogott borzalom.

Vonatok a Lahn folyó mentén teli

Katonákkal, akik nem énekelnek.

Zsidókkal teli vonatok.

Robbanások. Úgynevezett karácsonyfák.

Hamu a hamuhoz.

 

Aztán minden újra

előbújt a földből.

Toronyházak, kohók, Hochstadt települések, autópályák.

Szabadság külföldön. Régi bajtársak.

A Bach-egyesület ünnepélyes hangulata.

 

És most, hogy évszázadom letűnt,

Senki nem keres több pénzt

Szögesdrótkerítésekkel.

A határokon innen és túl

A szavak ugyanazt jelentik

A hazák és a régi

Bűntudatok leszerepeltek.



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásaB.E.

Kapcsolódó videók


minimap