Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Liliencron, Detlev von : Egy pályaudvaron (Auf einem Bahnhofe Magyar nyelven)

Liliencron, Detlev von  portréja
Szabó Lőrinc portréja

Vissza a fordító lapjára

Auf einem Bahnhofe (Német)

Aus einer Riesenstadt verirrt' ich mich

Auf einen weit entlegnen kleinen Bahnhof.

Ein Städtchen wird vielleicht von hier erreicht

Von Männern, die vom Morgen an viel Stunden

Am Pult, in Läden und Kanzlei gesessen,

Und nun den Abend im Familienkreise

Den Staub abschütteln wollen vom »Geschäft.«

 

Ein glühend heißer Sommertag schloß ab.

Es war die Zeit der Mitteldämmerung.

Der neue Mond schob wie ein Komma sich

Just zwischen zwei bepackte Güterwagen.

Im Westen lag der stumme Abendhimmel

In ganz verblaßter milchiggelber Farbe.

Und diesem Himmel stand wie abgeschnitten

Ein Haufen Schornsteintürme vor der Helle.

Aus allen Schloten qualmte dicker Rauch,

Erst grad' zur Höh', dann wie gebrochen bald,

Beinah' im rechten Winkel, einem Windzug

Nachgebend, der hier Oberhand gewonnen.

In wunderlich geformten Oefen dort,

Die offne Stellen zeigten, lohte ruhig,

Ganz ruhig, ohne jeden Flackerzug,

Ein dunkelblauer starker Flammenmantel ...

 

Und aus der großen Stadt klang dumpf Geräusch,

Ein brodelnd Kochen, das ich einmal schon

Gehört, als vor Paris wir Deutschen ruhten,

Indessen drinnen die Kommune sich

Im Höllenlärme blutige Wangen wusch.

Das fiel mir ein in diesem Augenblick.

Und wie auch damals, kam ein Bild von neuem:

Scharf, wie geputztes Messing blank, erglänzte

Hoch über allem Zank der Jupiter.

 

Und heut wie einst: Der Jupiter stand oben,

Von allen Sternen er allein zu sehn,

Und schaute auf den ewigen Erdenkampf,

Der mir so wüst in dieser Stunde schien –

Und wie bezwungen sprach ich vor mich hin

Mit leiser Lippe: Zwanzigstes Jahrhundert.

 

Um mich war's leer; ein letzter Zug hielt fertig,

Die letzten Arbeitsmüden zu erwarten.

Ein Bahnbeamter mit knallroter Mütze

Schoß mir vorbei mit Eilgutformularen.

Sonst nichts – nur oben stand der Jupiter.

Die blauen Flammen lohten geisterhaft,

Und aus der Stadt her drang verworrner Ton.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.zeno.org/Literatur/M/Liliencron

Egy pályaudvaron (Magyar)

Egy milliós városból valahogy

egy messzi kis állomásra kerültem.

Innen indulhat haza a sok ember,

ki reggel óta órákon keresztül

pultnál, boltban és irodában ül

és ilyenkor reméli, hogy családi

körben lerázza az „üzlet" porát.

 

Forró nyári napot zárt le az est,

az átmenet a nap s az éj között.

Két megrakott teherkocsi közé

mint vessző-jel tolakodott az újhold.

A néma, esti ég nyugat felé

egész sápadtan, tejsárgás derengett.

Ebbe az égbe, a háttér elé

gyárkémények sora meredezett.

Minden kürtőből vastag füst gomolygott,

előbb fölfelé, aztán szinte teljes

derékszögben megdőlve, ahogy a

szél vitte, amely fent uralkodott;

s a csodálatos alakú kohókon,

az ablakok mutatták, csendesen,

egész csendesen valami erős

és sötétkék lángpalást lobogott.

 

S a nagyvárosból, forrva, bugyborogva,

tompa zaj zúgott;

Páris főtt, zihált igy,

emlékszem, amikor mi, németek,

előtte álltunk, s bent pokoli zajban

a Kommün mosta véres arcait.

És ma is emlékszem a régi képre :

élesen, mint csiszolt réz, tündökölt

minden harcok felett a Jupiter.

 

Ma, mint egykor: fent volt a Jupiter,

csak ő fénylett a csillagok közül

s nézte a földi csatát, melyet oly

sivárnak éreztem e pillanatban.

És ajkaimról szinte megigézve

rebbentek a szavak: Huszadik század.

 

Köröttem senki; egy kész vonat a

munka végső fáradtjaira várt.

Tűzvörös sapkában egy vasutas

loholt tova gyorsáruiratokkal.

Más semmi. Csak ott fent a Jupiter.

A kék láng ijesztően lobogott

és messze tompán morajlott a város.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap