Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Wagner, Jan: a tizennyolc töltött sütemény (achtzehn pasteten) című kötetből (aus: achtzehn pasteten Magyar nyelven)

Wagner, Jan portréja

aus: achtzehn pasteten (Német)

„Zum Mittagessen zu Sir W. Penn, der heute seinen Hochzeitstag feierte. Neben einer vorzüglichen Rinderlende und anderen Köstlichkeiten stand auch eine Platte mit 18 Pasteten auf dem Tisch, entsprechend der Zahl der Jahre, die er verheiratet ist.“
- Samuel Pepys, Tagebücher -

1

(shepherd’s pie)

schafe sind wolken, die den boden lieben.
der schäfer liebt marie. streut nüsse auf
den hang, souffliert die drei berühmten worte.
die herde blökt, frißt sie als weiße schrift
aufs tafelgrün. dahinter springt der punkt,
der hirtenhund. am grund des tales zieht
man abendschatten vor die fenster. sieht
den hang nicht und die hügel, nicht die wolken.
wolken, die schafe sind, vom wind getrieben.


2

(pâté chaud de harengs aux pommes de terre)

als joost, der fischer, sich links an die brust griff
und torkelte, verstanden wir: das herz.
als junger mann sei er auf einem frachtschiff
zur see gefahren – veritabler schürz-

enjäger, trinker –, hieß es, und das meer
sei blau und weit der wind. doch er blieb stumm.
selbst wenn nicht wasser in den gläsern war,
das rote auge seiner pfeife glomm;

und glaubte man, daß er sich zu erwärmen
begönne, etwas ihm im mundwinkel
zu zucken schien, sprach er bloß von den schwärmen
tief unten. jenem flossenschlag im dunkel.


4

(cheese and onion pastries)

„Mein Herz ist aus Stein, sagen die Männer,
aber was wissen die von Steinen.“
- Maria Barnas -


was ich von steinen weiß, ist ihr gewicht
im bauch von wölfen, und im bauch von brunnen
das echo nach dem fall; wie ich sie grübeln
zu sehen meinte, nachts im mai einmal
an einem berghang, mondbeschienen, fahl
wie zwiebeln. aber was weiß ich von zwiebeln,
bis auf ihr kleid aus schalen und das brennen,
ihr herz, das sich zurückzieht, schicht um schicht.


5

(genueser gemüsepastetchen)

I

das schlingern durch die stunden,
bevor die fähre fuhr, durchs hafen-
viertel, die gassen. du, verschwunden
in einem schuhgeschäft, und ich, unter den hufen
der mittagshitze, zerschlagen von jenem traum
von zu viel wasser, sah die schatten,
den heiligen in seinem interim
aus stein, in gutem tun erstarrt. entschieden
nichts. die aufgeknüpften trockenfische
der händler, salzig, zäh wie fetische,
das blau hoch oben auf den leinen.
der drache hätte ebenso gut spotten
können, georg auf der lanze lehnen,
ein müder arbeiter auf seinem spaten.


II

es lasse korsika
sich schon am duft erkennen, heißt es, lange
bevor die insel auftaucht aus dem meer.


6

(terrine de mouflon)


die tiere trabten wieder auf den hügel,
wo sie erstarrten: die voluten,
ihr ionisches gehörn... im aufgewühlten
gras um mich verstreut die strengen siegel

der losung. später bei den zelten winkten
die posten mich vorbei. der lärm der männer
an ihren lagerfeuern, dunkle banner
von rauch, die zwischen grund und himmel schwankten.

ich schreibe dir nachts – die sterne grün wie kapern
über mir –, da alles schläft. mein gruß
nach haus. an meinem bein der bluterguß
wächst immer noch, hat schon die form von zypern.


18

(quittenpastete)


wenn sie der oktober ins astwerk hängte,
ausgebeulte lampions, war es zeit: wir
pflückten quitten, wuchteten körbeweise
            gelb in die küche

unters wasser. apfel und birne reiften
ihrem namen zu, einer schlichten süße -
anders als die quitte an ihrem baum im
            hintersten winkel

meines alphabets, im latein des gartens,
hart und fremd in ihrem arom. wir schnitten,
viertelten, entkernten das fleisch (vier große
            hände, zwei kleine),

schemenhaft im dampf des entsafters, gaben
zucker, hitze, mühe zu etwas, das sich
roh dem mund versagte. wer konnte, wollte
            quitten begreifen,

ihr gelee, in bauchigen gläsern für die
dunklen tage in den regalen aufge-
reiht, in einem keller von tagen, wo sie
            leuchteten, leuchten.



FeltöltőBenkő Márti
Az idézet forrásaAchtzehn Pasteten, Berlin Verlag, Berlin 2007

a tizennyolc töltött sütemény (achtzehn pasteten) című kötetből (Magyar)

„Ebéd Sir W. Penn-nél, aki ma ünnepelte a házassági évfordulóját. A kitűnő vesepecsenye és más finomságok mellett egy tál is volt az asztalon 18 különböző töltött süteménnyel; ahány éve házigazdánk megházasodott.”
- Samuel Pepys: Naplók -

1

(shepherd’s pie)

a juhok felhők, akik szeretik a földet.
a juhász marie-t szereti. a lankára diót
szór szét, és azt a szót suttogja.
a nyáj béget, fehér írásként falja föl
a zöld asztalról. mögötte pont ugrál:
juhászkutya. összehúzzák a völgyben
az ablakok előtt az esti árnyakat. ők nem
látják a lankát, a dombot s a felhőket.
felhőket, melyek juhok, a szél tereli őket.


2

(pâté chaud de harengs aux pommes de terre)

mikor joost, a halász, baloldalt melléhez kapott,
tántorogva, tudtuk: a szív az, a piszok.
még fiatalon nézett ki magának egy teherhajót
s tengerre szállt – virtigli szok-

nyavadász, iszákos – így szólt a fáma, és a víz
kék volt és hűs a szél. ám ő néma volt,
még ha a pohárból nyelvére áradt is a tűz,
pipája parázsszeme tűzvörösre vált;

s ha azt hitték, kibújik talán a gubóból,
fölengedvén, s hogy holmi mozdulás van
szája sarkában, nem szólt, csak a rajokról
odalent. az uszonycsapásról ama mély sötétben.


4

(cheese and onion pastries)

„Kőből van a szívem, mondják a férfiak,
de mit tudnak ők a kövekről.”
- Maria Barnas -


amit a kövekről tudok, a súlyuk
farkasok hasában és kutak gyomrában
a zuhanás utáni visszhang; ahogyan töprengni
véltem látni őket egyszer egy májusi éjjel
egy hegyoldalon, tompa holdsütésben:
akár a hagymák. de mit tudok a hagymákról
mást, mint a héjruhájukat s a csípős érzést,
összehúzódó szívük’, melyet mindinkább fedeznek a héjak.


5

(genovai zöldséges kosárkák)

I

az átkóválygott órák, amíg
indult a komp, a kikötő-
negyed utcáin. te pedig
egy cipőboltba tűntél, én a délidő
s a hőség patái alatt, kínzott az álom
a túl sok vízről, árnyakat láttam s a
szentet, kővé váltan:
hőstette közben megmeredt. eldőlve
semmi. szárítotthal-füzér fityeg,
sósan, zörgősen, mint a fétisek,
a zsinórokon odafönt a kékség.
a sárkány gúnyt is űzhetett volna belőle,
és györgy tarthatta volna mint mankót, a lándzsát:
egy fáradt munkás ásójára dőlve.


II

korzikát, mondják,
megismerni az illatáról, jóval azelőtt,
hogy a sziget felbukkanna a tengerből.


6

(terrine de mouflon)


az állatok újra fölügettek a dombra
s megmerevedtek: ión-forma szarvuk
volutái... a patáiktól feltúrt
fűben ürülék-pecséteik domborodtak

köröttem. később a sátraknál az őrszemek
intettek: menjek. öblös hangok tábortüzeknél,
a föld s az ég közt, támadván hüvös szél,
a füst bontott sötét, imbolygó szárnyakat.

éjjel írok neked – fölöttem épp most
kapri-zöld csillagok –; most van csend. Nagyon
hiányoztok. a véraláfutás a lábamon
még egyre nő, az alakja már: ciprus.


18

(birsalmás sütemény)


ha az október ágakra aggatta
lampionokként, eljött az idő. Hát
szedtük a birset, hordtuk kosárszám a
            konyhába sárgán,

be a víz alá. az alma, a körte,
ahogy kell, értek; csak szimplán édessé –
nem úgy, mint a birs fáján, ábécémnek
            hátsó zugában,

a kert latinjában, konok-keményen
érlelt aromát. negyedekre vágtuk,
kimagoztuk húsát (négy nagy kéz, kettő
            kicsivel együtt),

elmosódva a szaftoló gőzében,
cukrot, hőt és munkát adtunk a nyersen
nem ehetőhöz. fölfogni birset ki
            tudna s akarna;

zseléjüket, hasas üvegekben a
sötét napokra a polcra sorjázva,
napok pincéjében őrizve, ahol
            fénylett és fénylik.



FeltöltőBenkő Márti
Az idézet forrásakézirat

minimap