Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Heym, Georg: A külváros (Die Vorstadt Magyar nyelven)

Heym, Georg portréja

Die Vorstadt (Német)

In ihrem Viertel, in dem Gassenkot,

Wo sich der große Mond durch Dünste drängt,

Und sinkend an dem niedern Himmel hängt,

Ein ungeheurer Schädel, weiß und tot,

 

Da sitzen sie die warme Sommernacht

Vor ihrer Höhlen schwarzer Unterwelt,

Im Lumpenzeuge, das vor Staub zerfällt

Und aufgeblähte Leiber sehen macht.

 

Hier klafft ein Maul, das zahnlos auf sich reißt.

Hier hebt sich zweier Arme schwarzer Stumpf

Ein Irrer lallt die hohlen Lieder dumpf,

Wo hockt ein Greis, des Schädel Aussatz weißt.

 

Es spielen Kinder, denen früh man brach

Die Gliederchen. Sie springen an den Krücken

Wie Flöhe weit und humpeln voll Entzücken

Um einen Pfennig einem Fremden nach.

 

Aus einem Keller kommt ein Fischgeruch,

Wo Bettler starren auf die Gräten böse.

Sie füttern einen Blinden mit Gekröse.

Er speit es auf das schwarze Hemdentuch.

 

Bei alten Weibern löschen ihre Lust

Die Greise unten, trüb im Lampenschimmer,

Aus morschen Wiegen schallt das Schreien immer

Der magren Kinder nach der welken Brust.

 

Ein Blinder dreht auf schwarzem, großem Bette

Den Leierkasten zu der Carmagnole,

Die tanzt ein Lahmer mit verbundener Sohle.

Hell klappert in der Hand die Kastagnette.

 

Uraltes Volk schwankt aus den tiefen Löchern,

An ihre Stirn Laternen vorgebunden.

Bergmännern gleich, die alten Vagabunden.

Um einen Stock die Hände, dürr und knöchern.

 

Auf Morgen geht's. Die hellen Glöckchen wimmern

Zur Armesündermette durch die Nacht.

Ein Tor geht auf. In seinem Dunkel schimmern

Eunuchenköpfe, faltig und verwacht.

 

Vor steilen Stufen schwankt des Wirtes Fahne,

Ein Totenkopf mit zwei gekreuzten Knochen.

Man sieht die Schläfer ruhn, wo sie gebrochen

Um sich herum die höllischen Arkane.

 

Am Mauertor, in Krüppeleitelkeit

Bläht sich ein Zwerg in rotem Seidenrocke,

Er schaut hinauf zur grünen Himmelsglocke,

Wo lautlos ziehn die Meteore weit.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gedichte.xbib.de/Heym

A külváros (Magyar)

Abban a negyedben a sárban, ott

hol a kerek hold áttörte a füstöt

s lehanyatlóban szűk égről lecsüngött

– roppant koponya, fehér és halott –,

 

meleg nyári éjben ott ülnek ők

oduik alvilágában, fakó,

piszkos, szakadt ruhában; látható

felpuffadt testük a rongyok között.

 

Itt fogatlan száj pofázik, ugat,

ott két fekete kar-csonk integet,

egy bolond dúdol bamba éneket,

mellette kuksol egy ótvaros agg.

 

Gyerekek játszanak, kiknek korán

eltörték lábacskáit. Minta bolha

ugrálnak mankón s fillérért felajzva

sántikálnak az idegen után.

 

Pincéből halbűz árad. Koldusok

dühösen a halszálkára merednek.

Zsiros pacallal egy vakot etetnek,

az köpköd s nyála ingére csurog.

 

Vén nőknél elégítik ki öreg

emberek vágyukat gyér lámpafényben.

Hervadt mellért bömbölnek csenevészen

korhadt bölcsőben éhes gyermekek.

 

Mocskos vackán egy vak forgatja éppen

kintornáját, közben egy béna járja

a karmanyolt, rongyba burkolt a lába,

a kasztanyetta kelepel kezében.

 

Ősi népség. Odukból imbolyognak

vén csavargók, olyanok, minta bányász;

homlokuk elé kötve lámpa hintáz.

Aszott csontos kezük botot szorongat.

 

Virrad. Harangok vinnyognak misére

halálraítéltnek az éjen át.

Kapu nyílik. Eunuchfej reád

álmos-ráncosan villan a sötétbe.

 

Meredek lépcsők fölött kocsmacégér

leng: halálfej alatt két csont keresztbe.

Alvók hevernek — hánytak földre esve —

a pokoli vegyülék közepén még.

 

A városkapunál áll peckesen

egy torz törpe vörös selyemkabátban

s felnéz: az ég zöld harangja kitártan,

meteor vonul néma tereken.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com

Kapcsolódó videók


minimap