Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Heym, Georg: A városok démonai (Die Dämonen der Städte Magyar nyelven)

Heym, Georg portréja

Die Dämonen der Städte (Német)

Sie wandern durch die Nacht der Städte hin,

Die schwarz sich ducken unter ihrem Fuß.

Wie Schifferbärte stehen um ihr Kinn

Die Wolken schwarz vom Rauch und Kohlenruß.

 

Ihr langer Schatten schwankt im Häusermeer

Und löscht der Straßen Lichterreihen aus.

Er kriecht wie Nebel auf dem Pflaster schwer

Und tastet langsam vorwärts Haus für Haus.

 

Den einen Fuß auf einen Platz gestellt,

Den anderen gekniet auf einen Turm,

Ragen sie auf, wo schwarz der Regen fällt,

Panspfeifen blasend in den Wolkensturm.

 

Um ihre Füße kreist das Ritornell

Des Städtemeers mit trauriger Musik,

Ein großes Sterbelied. Bald dumpf, bald grell

Wechselt der Ton, der in das Dunkel stieg.

 

Sie wandern an dem Strom, der schwarz und breit

Wie ein Reptil, den Rücken gelb gefleckt

Von den Laternen, in die Dunkelheit

Sich traurig wälzt, die schwarz den Himmel deckt.

 

Sie lehnen schwer auf einer Brückenwand

Und stecken ihre Hände in den Schwarm

Der Menschen aus, wie Faune, die am Rand

Der Sümpfe bohren in den Schlamm den Arm.

 

Einer steht auf. Dem weißen Monde hängt

Er eine schwarze Larve vor. Die Nacht,

Die sich wie Blei vom finstern Himmel senkt,

Drückt tief die Häuser in des Dunkels Schacht.

 

Der Städte Schultern knacken. Und es birst

Ein Dach, daraus ein rotes Feuer schwemmt.

Breitbeinig sitzen sie auf seinem First

Und schrein wie Katzen auf zum Firmament.

 

In einer Stube voll von Finsternissen

Schreit eine Wöchnerin in ihren Wehn.

Ihr starker Leib ragt riesig aus den Kissen,

Um den herum die großen Teufel stehn.

 

Sie hält sich zitternd an der Wehebank.

Das Zimmer schwankt um sie von ihrem Schrei,

Da kommt die Frucht. Ihr Schoß klafft rot und lang

Und blutend reißt er von der Frucht entzwei.

 

Der Teufel Hälse wachsen wie Giraffen.

Das Kind hat keinen Kopf. Die Mutter hält

Es vor sich hin. In ihrem Rücken klaffen

Des Schrecks Froschfinger, wenn sie rückwärts fällt.

 

Doch die Dämonen wachsen riesengroß.

Ihr Schläfenhorn zerreißt den Himmel rot.

Erdbeben donnert durch der Städte Schoß

Um ihren Huf, den Feuer überloht.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://hor.de/gedichte/georg_heym

A városok démonai (Magyar)

Csörtetnek éji városokon át,

mik kuporognak a lábuk alatt.

A füstös, kormos fellegek – zilált

tengerész-szakáll – lepik állukat.

 

Nagy árnyékuk leng a házak fölött

és kioltja az utcák fényeit.

Lomhán kúszik a járdán, mint a köd,

eltapogat küszöbtől küszöbig.

 

Egyik lábuk egy téren mocorog,

másik térdel egy torony tetején.

Igy merednek, míg az eső suhog,

pánsípot fújva vihar idején.

 

Dörög a ritmus a lábuk körül,

a városé, szomorú a zene,

gyászdal. Hol tompán, hol kegyetlenül

ömlik a dallam a homály fele.

 

Folyóhoz érnek, amely szélesen,

csúszómászóként – háta sárgacsík –

a lámpasor alól a végtelen

sötétségbe hánykolódva folyik.

 

Egy híd falának vetik hátukat,

megkavarják az embertömeget,

mint faunok, kik mocsárnál állanak

s iszap zöldjébe fúrják kezüket.

 

Föláll az egyik. Hold hava elé

fekete lárvát rak. Az éjszaka,

mely ólomként süllyed a föld felé,

házakat nyom ön-vájataiba.

 

A városok válla megroppan. Egy

háztetőn pirosan fölcsap a láng.

Szétvetett lábbal fönt sötétlenek

s mint macskák, vinnyognak az ég iránt.

 

Egy szobában, csupa éji homály,

vajúdó nő kínjában nyöszörög,

erős teste a párnákból kiáll,

s ágya körül óriás ördögök.

 

Reszkető kézzel megkapaszkodik.

Dülöng a szoba a jajszó alatt.

S jön a gyümölcs. Az öl pirosodik

s a gyümölcstől vérzőn kettészakad.

 

Az ördögök nyaka szörnyen kinyúlik,

nincs feje a gyereknek. Magasan

tartja az anyja. Hátában megugrik

az iszony békája, s ő elzuhan.

 

De a démonok már hatalmasak.

Szarvuk kettéhasítja az eget.

Földrengést hajt a városok alatt

patájuk, rajta lángok kéklenek.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com

minimap