Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Heym, Georg: Kripta (Gruft Magyar nyelven)

Heym, Georg portréja

Gruft (Német)

Die in der großen Gruft des Todes ruhen,

Wie schlafen sie so stumm im hohlen Sarg.

Des Todes Auge schaut auf stumme Truhen

Aus schwarzem Marmorhaupte hohl und karg.

 

Sein dunkler Mantel starrt von Staub und Spinnen.

Vor alters schlössen sie der Toten Gruft.

Vergessen wohnen sie. Die Jahre rinnen

Ein unbewegter Strom in dumpfer Luft.

 

Nach Weihrauch duftet es und morschen Kränzen,

Von trocknen Salben ist die Luft beschwert.

Und in geborstnen Särgen schwimmt das Glänzen

Der Totenkleider, dran Verwesung zehrt.

 

Aus einer Fuge hängt die schmale Hand

Von einem Kind, wie Wachs so weiß und kalt,

Die, balsamiert, sich um das Sammetband

Der schon in Staub zerfallnen Blumen krallt.

 

Durch kleine Fenster hoch im Dunkel oben

Verirrt sich gelb des Winterabends Schein.

Sein schmales Band, mit blassem Staub verwoben,

Ruht auf der Sarkophage grauem Stein.

 

Der Wind zerschlägt ein Fenster. Aus den Händen

Nimmt er der Toten dürre Kränze fort

Und treibt sie vor sich hin an hohen Wänden

In ewigen Schatten weit und dunklen Ort.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://gedichte.eu/ex/heym/der-ewige-tag/gruft.php

Kripta (Magyar)

Kiket a halál kriptájába vittek,

Koporsójukban némán alszanak.

A halál sötét márványfőbe süppedt

Szemeivel a ládákra tapad.

 

Köpenye portól, piszoktól kemény lett.

Bezárták ide rég a holtakat.

Elfelejtették. Suhannak az évek,

A légben moccanatlan vonulat.

 

Korhadt koszorúk s tömjén illatával,

Száraz balzsammal telt a levegő.

Halottasingek fényessége szárnyal

Deszkák közt, miket elnyűtt az idő.

 

Vékony gyerekkéz csüng egy résen át,

Akár a viasz, fehér és hideg.

Balzsamosan a szétporlott virág

Kis bársonykötését szorítja meg.

 

Fönn a sötétben, rácsos kis lyukakra

Téli estből hull a sárga fény.

Keskeny szalagja, porral átitatva

Nyugszik a szarkofág kőfedelén.

 

Szél veri be az ablakot. A holtak

Mellől koszorúkat maga elé

Ránt, falak mentén pörögnek, forognak,

Örökárnyas, távoli hely felé.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://spleenart.uw.hu/hun/heym.html

minimap