Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Nezval, Vítězslav: Edison (Edison Magyar nyelven)

Nezval, Vítězslav portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Edison (Cseh)

I

Naše životy jsou truchlivé jak pláč
Jednou kvečeru šel z herny mladý hráč
venku sněžilo nad monstrancemi barů
vzduch byl vlhký neboť chýlilo se k jaru
avšak noc se chvěla jako prérie
pod údery hvězdné artilérie
které naslouchali u politých stolů
pijáci nad sklenicemi alkoholů
polonahé ženy v šatě z pávích per
melancholikové jako v podvečer

Bylo tu však něco těžkého co drtí
smutek stesk a úzkost z života i smrti

Vracel jsem se domů přes most Legií
zpívaje si v duchu malou árii
piják světel nočních bárek na Vltavě
z hradčanského dómu bilo dvanáct právě
půlnoc smrti hvězda mého obzoru
v této vlahé noci z konce únoru

Bylo tu však něco těžkého co drtí
smutek stesk a úzkost z života i smrti

Skláněje se z mostu uviděl jsem stín
sebevrahův stín jenž padal do hlubin
bylo tu však něco těžkého co pláče
byl to stín a smutek hazardního hráče
řekl jsem mu probůh pane co jste zač
odvětil mi smutným hlasem nikdo hráč
bylo tu však něco smutného co mlčí
byl to stín jenž jako šibenice trčí
stín jenž padal z mostu; vykřikl jsem ach!
ne vy nejste hráč! ne vy jste sebevrah!

Šli jsme oba ruku v ruce oba zachránění
šli jsme ruku v ruce v otevřeném snění
za město kde počínaly Košíře
z dálky mávaly nám noční vějíře
nad kiosky smutku tance alkoholů
šli jsme ruku v ruce nemluvíce spolu

bylo tu však něco těžkého co drtí
smutek stesk a úzkost z života i smrti

Odemkl jsem dveře rozžal svítiplyn
veda na nocleh svůj pouliční stín
řek jsem pane pro nás pro oba to stačí
nebylo tu však už stínu po mém hráči
či to byl jen přízrak nebo sebeklam?
stál jsem nad svým každodenním lůžkem sám

bylo tu však něco těžkého co drtí
smutek stesk a úzkost z života i smrti

Usedl jsem za stůl nad kupy svých knih
pozoruje oknem padající sníh
pozoruje vločky jak své věnce vijí
se svou věčně chimérickou nostalgií
piják nezachytitelných odstínů
piják světel potopených do stínů
piják žen jichž poslouchají sny a hadi
piják žen jež pochovávají své mládí
piják krutých hazardních a krásných žen
piják rozkoše a zkrvavělých pěn
piják všeho krutého co štve a drtí
piják hrůz a smutku z života i smrti

Řekl jsem si zapomeň už na stíny
otvíraje týden staré noviny
kde jsem v pachu novinářské černi tona
uzřel velkou podobiznu Edisona
byl tu jeho nejnovější vynález
seděl v taláru jak středověký kněz

bylo tu však něco krásného co drtí
odvaha a radost z života i smrti.


II

Naše životy jsou strmé jako vrak
jednou kvečeru se vracel rychlovlak
mezi Kanadou a mezi Michiganem
soutěskami které neznám jejich jménem
po plošině kráčel malý průvodčí
s čapkou nasazenou těsně do očí
bylo tu však něco krásného co drtí
odvaha a radost z života i smrti

Jeho otec krejčí švec a drvoštěp
kupec s obilím měl chatrč půdu sklep
a věčnou nestálost jež k potulkám nás svádí
zemřel touhou po vlasti a smutkem mládí

Tatíku tys věděl co je věčný stesk
dnes je z tebe popel hvězda nebo blesk
tatíku tys věděl že jsou všude hrubci
mezi krejčími i mezi dřevorubci
ty jsi poznal co jsou potulky a hlad
chtěl bych zemřít jak ty také zdráv a mlád
avšak je tu cosi těžkého co drtí
smutek stesk a úzkost z života i smrti

Nevím kde a máš-li jaký náhrobek
ze tvé krve zbyl tu malý pohrobek
hleď už slabikuje v Kanadě tvé knihy
hleď už těší se jak půjde na dostihy
hleď už čítá slavné životopisy
encyklopedii staré eposy
hleď už vyrostl hleď čas tak rychle míjí
hleď už nehrá si čta knížky o chemii

Já jsem býval také v dětství hrdina
já jsem také čítal knihy Darwina
já jsem si hrál také vážněj nežli jiní
s kyselinou solnou v malé školní skříni
s burelem a čpavkem s cívkou rumkorfu
proč jsem chtěl však být též hráčem na harfu
proč jsem miloval však také kolovrátky
proč jsem si však také hrával na pohádky
z nichž mi zbylo něco těžkého co drtí
smutek stesk a úzkost z života i smrti

Tomáši tys nebyl mužem métie
čet jsi "Analýzu melancholie"
i tys poznal žalost smutek stesk a lásku
v knížkách v Detroit mezi statisíci svazků
ty jsi sníval též o cestách po moři
ve své primitivní laboratoři
kterous připjal k vozům nákladního vlaku
v němž jsi čechral křídla papírových ptáků
Grand Trunk Herald! Velký Věstník ve voze!
Sázíš! Tiskneš! Válka! Srážky! Eroze!
Voláš právě vyšlo! Kupte! Nové zprávy!
Požár v Kanadě a Malý kurýr z Jávy
bylo tu však něco krásného co drtí
odvaha a radost z života i smrti

Jednou jsi se náhle vrhl pod kola
ani živé duše kolem dokola
a už vlečeš chlapce mezi nárazníky
zachránils mu život vezmi si mé díky

Hle jsi v dílně na výrobu obuvi
stroje chrlí oheň jako Vesuvy
co ses navzdychal při každé polobotce
vím tys zdědil neklid toulavého otce
Touláš se jak nosič z dvorku do dvorku
jednou zklamán odjel jsi do New Yorku
bloudě v této americké metropoli
byl jsi odhodlán se vrhnout na cokoli
snad hráls tehdy karty snad jsi také pil
snad tam nechals mnoho nejlepších svých sil

bylo v tom však něco krásného co drtí
odvaha a radost z života i smrti


III

Naše životy jsou bludné jako kruh
Jednou kráčel po New Yorku dobrodruh
bylo odpoledne s vlahým sluncem v máji
chodec zastavil se mlčky na Broadwayi
před paláce West Union Telegraph
kde to hučelo jak na rozvodné desce
byl to kamelot a velký vynálezce

Tisíc vynálezů udělalo krach
hvězdy nevyšinuly se z věčných drah
pohleďte jak tisíc lidí klidně žije
ne to není práce ani energie
je to dobrodružství jako na moři
uzamykati se v laboratoři
pohleďte jak tisíc lidí klidně žije
ne to není práce to je alchymie

Malá neděle ach kolik jasných zvonů
malá centrála slyš zvonky telefonů
Vaše uši poslouchají milence
defraudanty hovořící o směnce
kalifornské lupiče a noční vrahy
telefonní rozhovory z Velké Prahy

Svět si hraje s vaším ušním bubínkem
stáváte se elektrickým pramínkem
fonomotory a električtí ptáci
vzlétají až k hvězdám odkud se k vám vrací
jako k ptáčníkovi z rohu předměstí
hlásajíce vaši slávu z návěstí
spáváte pět hodin denně vám to stačí
v tom se podobáte hazardnímu hráči

Vždycky znovu žít a míti mánii
jedenkrát jste uzřel v Pensylvánii
noc a obloukovou lampu a Bakera
pocítil jste smutek tak jako já včera
nad poslední stránkou svého románu
jako akrobat jenž přešel po lanu
jako matka která porodila dítě
jako rybář který vytáh plné sítě
jako milenec po sladké rozkoši
jako z bitev kráčející zbrojnoši
jako země v poslední den vinobraní
jako hvězda která hasne za svítání
jako člověk náhle ztrativší svůj stín
jako Bůh jenž stvořil růži noc a blín
jako Bůh jenž touží stvořit nová slova
jako Bůh jenž musí tvořit vždycky znova
hněta z svého dechu nové kalichy
snášeje se s vodou oblak na líchy

bylo v tom však něco krásného co drtí
odvaha a radost z života i smrti

Večer na začátku října tentýž rok
sklíčen odměřoval jste svůj vážný krok
po laboratoři v slavném Menloparku
uprostřed své korespondence a dárků
toče prsty mlýnek v snění ze zvyku
uhnětl jste maně z vláken uhlíku
ptáka našich nocí s kterým dlouho bdíme
metlu příšer stínů jíž je zaháníme
žhavé poletuchy snivých promenád
anděla nad štíty nároží a vrat
růže restaurantů kaváren a barů
vodotrysky noci ve tmách na bulváru
růžence nad mosty velkoměstských řek
aureolu pouličních nevěstek
věnce nad komíny velkých parolodí
slzy které kanou z výšin nad poschodí
nad katafalk města které tlumí je
nad budovy chrámů staré mumie
nad kavárny v nichž jsou plytké duše v dýmu
nad zrcátka vín nad jejich věčnou zimu
nad katafalk města mdlobných výparů
nad mou duši rozladěnou kytaru
na níž jako žebrák světel snů a lásky
vyhrávám a pláči proměňuje masky
s vášní truvéra já princ a bludný král
města orgií jež sluje Balmorál
jehož slavnou branou vcházím vždycky ve snu
černým kordónem svých poddaných a vězňů
knížat vražd a hysterických karmaňol
drožek šílenství a opentlených kol
křečovitých vášní při nichž znějí zvony
chimér vzlétajících z ložnic nad balkóny
piják krutých hazardních a krásných žen
piják rozkoše a zkrvavělých pěn
piják všeho krutého co štve a drtí
piják hrůz a smutku z života i smrti


IV

Naše životy se nikdy nevrací
umíráme v troskách iluminací
jako jepice a jako blesky hromů

už se vznáší světla mezi listím stromů
už se chvěje v sněhu elektrický drát
už se blíží doba světlých promenád
už se budou hledat duše pod rentgenem
jako ichtyosauři pod neogenem
už se blíží k ránu zlatá rafije
už jsme svědky kinematografie
už nám budou zaháněti vypínače
strašidelné stíny hazardního hráče
už se nesou výkřiky a tleskání
už se Edison svým hostům uklání

Už je zase duše smutná po slavnosti
už jste v pracovně a už tu není hostí
kolik vynálezců udělalo krach
hvězdy nevyšinuly se z věčných drah
pohleďte jak tisíc lidí klidně žije
ne to není práce ani energie
je to dobrodružství jako na moři
uzamykati se v laboratoři
pohleďte jak tisíc lidí klidně žije
ne to není práce to je poezie

Je to úmysl a trochu náhoda
stát se presidentem svého národa
stát se básníkem jenž předhonil vás všecky
stát se skřivánkem jenž ukrad jádro z pecky
býti vždycky šťastným hráčem rulety
být objevitelem sedmé planety

Tisíc jablek spadlo na nos zeměkoule
a jen Newton doved těžit ze své boule
tisíc lidí mělo epilepsii
a jen svatý Pavel uzřel hostii
tisíc hluchých lidí bloudí beze jména
a jen v jednom z nich jsme našli Beethovena
tisíc šílenců již táhlo zámořím
a jen Nero doved zapáliti Řím
tisíc vynálezů jde k nám za sezónu
jenom jeden z nich však byl ten Edisonův

Už zas nespát už zas nemít záruky
už zas pálit vše co přijde do ruky
zuhelňovat jutu opičí srst hole
suché listí palem struny na viole
už zas bloudit ve své staré nevíře
nad bambusem japonského vějíře
běda pane běda to je vějíř lásky
jejž jste dostal jednou od neznámé masky
když jste se s ní setkal v mládí na plese
kdo to byl ach pane rozpomeňte se
loučíte se s její vůní na vějíři
už zas pálit vše ach běda už se škvíří
snad to byla jedna z vašich sudiček
už zas natáhnout si na noc budíček
už zas k retorkám už zas být Kolumbusem
už zas pořádati honbu za bambusem
procestovat celou zemi do šíře
za magickým dřevem tvého vějíře
jako muž jenž hledal čtyři zlaté vlasy
jako potápěč za perlou v stínu řasy
jako Kristus v tmách na Via Appia
jako hledač štěstí v mlhách opia
jako bludný žid na cestách za domovem
jako matka která bloudí za hřbitovem
čekajíc na dětský hlásek záhrobí
jako malomocný ze své choroby
jako poustevník jenž hledá boha v žízni
jako bohové svou smrt když věkem žízní
jako slepý básník vlastní pravou tvář
jako poutník pohled na polární zář
jako blázen na den posledního soudu
jako dítě na skřivánka hnětouc hroudu

Rozejeli se vám do Brazílie
do Japonska krásných magnólií
do Havany umřít na malárii
jako umírají misionáři
měl jste jistě pane úsměv na tváři
pod bambusovníkem smrti na koníku
už se za vás hlásí dvanáct náhradníků
už si připravují svoje tlumoky
Mac Gowan tam strávil skoro dva roky
dal se směrem k velké řece Amazonce
jejímž tokům není začátku a konce
bil se často s dobrodružstvím o život
na peřeji jejích smrtonosných vod
bil se na nůž s chamtivými zlatokopy
přišed do New Yorku zmizel beze stopy

Jak vás milovat vy cesty bez cíle
vás vy noci tropů sluncem opilé
vás vy světla světel vás vy noci hoře
vás vy světla utonulá na dně moře
vás kdož umírali jste tak vesele
budou z vás teď bambusoví andělé
já vás vzpomínám však kdo to ještě pláče
už zas vyráběti nové vypínače
už zas hroužiti se na dno křivulí
už zas roztáčeti novou vrtuli
hleďte stárneme a čas tak rychle míjí
už zas hledat prvky k nové alchymii
hleďte stárnem je vám osmdesát let
hleďte prapory jak o sokolský slet
vaše ruce bledé jako křída
ne ach ne to není ještě panychida

Ještě vidět stále před sebou svůj stín
ještě rozebírati složky žíravin
ještě se zas kůže rukou znovu drobí
ještě najít přístroj k cestám do záhrobí
ještě zpívati a nemít nikdy klid
ještě magnetku na lidský perisprit
ještě zapomenout na všecko co drtí
na smutek a úzkost z života i smrti


V

Naše životy jsou těšivé jak smích
jednou v noci sedě nad kupou svých knih
uviděl jsem náhle v pachu novin tona
sníh a velkou podobiznu Edisona
bylo po půlnoci v pozdním únoru
zastihl jsem sama s sebou v hovoru
jako bych se býval opil silným vínem
hovořil jsem se svým nepřítomným stínem

Jako refrén zněl tu stále jeden tón
šel jsem po špičkách až k dveřím na balkón
přede mnou se chvělo moře světel v dáli
pod ním lidé ve svých lůžkách dávno spali
avšak noc se chvěla jako prérie
pod údery hvězdné artilérie
naslouchal jsem mlčky odbíjení z věží
pozoruje stíny v dálce na nábřeží
stíny sebevrahů pro něž není lék
stíny starých pouličních nevěstek
stíny aut jež porážely stíny pěší
stíny chudáků jež bloudí bez přístřeší
stíny hrbatých na rohu ulice
stíny plné rudých vředů příjice
stíny zabitých jež budou bloudit navždy
kolem stínů svědomí a stínů vraždy
zakuklené stíny v šatech vojáků
stíny láskou přemožených pijáků
stíny světců kteří básníky se stali
stíny těch kdož vždycky marně milovali
lkavé stíny meteorů padlých žen
křehké stíny cizoložných princezen

bylo tu však něco krásného co drtí
zapomnění na stesk života i smrti

Buďte krásná buďte smutná dobrou noc
zářivější meteorů jejichž moc
poznali jsme kdysi v parných nocích světel
reflektory stínů zbavené jak metel
jež nás šlehaly až k horké závrati
na shledanou signály jež nad tratí
lákáte mne do dálek jak dusné růže
na shledanou hvězdy polibky mé duše
otevírající mi lázně v zahradách
temné balzámy a hřebíčkový pach
jízdy na světelných křídlech avionů
na shledanou kruté slasti Edisonů
zdroje studnic naft vy slavné rakety
šlechticové země bez etikety
na shledanou hvězdy padající z věží
na shledanou stíny v dálce na nábřeží
stíny času na nějž není lék
sladké stíny stíny snů a vzpomínek
stíny modra nebe v očích krásné ženy
stíny stínů hvězd v zrcadle vodní pěny
stíny citů jež jsou dosud beze jména
stíny prchavé jak noční ozvěna
stíny bledé opalizující pleti
stíny dechu dosud nezrozených dětí
stíny matek modlících se za syny
stíny přeludů po městech ciziny
stíny rozkoší jež ruší spánek vdově
stíny přeludů a touhy po domově

Buďte krásná buďte krutá dobrý den
krasší meteorů slz a přísah žen
lásko s níž jsme stáli na vrcholku hory
sbírajíce hnízda hvězd a meteory
na shledanou krasší snů a bludiček
už zas natáhnout si na noc budíček
pohleď příteli co lidí klidně žije
ne to není práce to je poezie

Už zas trhat ve snách bledé lilie
už zas jíti do kavárny Slavie
už zas srkat každodenní černou kávu
už zas míti stesk a nachýlenou hlavu
už zas nespát už zas nemít záruky
už zas pálit vše co přijde do ruky
už zas slyšet tóny tlumeného pláče
už zas mít svůj stín hazardního hráče

Naše životy jsou jako noc a den
na shledanou hvězdy ptáci ústa žen
na shledanou smrti pod kvetoucím hlohem
na shledanou sbohem na shledanou sbohem
na shledanou dobrou noc a dobrý den
dobrou noc
sladký sen



FeltöltőEfraim Israel
KiadóRudolf Škeřík
Az idézet forrásaPlejáda sv. 5
Megjelenés ideje

Edison (Magyar)

I.
 
Életeink gyászosak könny és panasz
Kaszinóból jött egyszer a nagy kamasz
idekint hó hullt a bármonstranciákra
nyirkos levegő szelelt tavaszra várva
de az éj beleremegve mint a rét
hallotta csillagtüzérség fegyverét
likőr- s borfoltos asztaloknál figyelték
kiürült poharak mögül részeg elmék
félpucér nők pávatoll és hajfonat
letargikusak akár az alkonyat
 
Volt valami nyomasztó a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
 
Ballagtam a Légiók hídján haza
fülemben dal vagy operaária
részegen a Moldván úszó bárkafényben
tizenkettőt ütött fent a dómban éppen
éjfél halálcsillag egem ablakán
e februárvégi nedves éjszakán
 
De valami nehéz volt a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
 
Kihajoltam megnézni mi van alant
le a mélybe öngyilkos árnya zuhant
de valami súlyos volt ott sírás rázta
szerencsejátékos árnyéka és gyásza
leszóltam szent ég ki maga mért van ott
bús hang felelt senki játékos vagyok
de mintha a bús valami néma volna
árny volt az de úgy meredt mint egy bitófa
zuhant le és belőlem a szó kitört
nem játékos ön! nem! öngyilkosjelölt!
 
Mentünk kéz a kézben mindketten megmenekülve
mentünk együtt éber álomba merülve
Košíře felé a városból kitörni
felénkintegettek éji legyezői
fütyülve buvára táncára szeszére
mentünk kéz a kézben nem beszélve
 
de valami nehéz volt a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
 
Benyitottam gyújts gázlámpalángokat
tegyük el holnapra kóbor árnyamat
mondtam uram van elég hely pokróc párna
de már nem volt ott a játékosom árnya
mi volt az szellem képzelgés látomás?
magam álltam ágyamnál és senki más 
 
és volt valami nehéz a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
 
Leültem a könyvhalmazaimhoz ültem
hogyan hull a hó azt néztem elmerülten
hogyan fonnak koszorút a havazásban
pelyhek mániákusan nosztalgiásan
néztem szomjasan minden tűnő nüanszra
szomjasan árnyakba fúló sugarakra
szomjasan kígyók s álmok nevelte nőkre
szomjasan ifjúságukat temetőkre
szomjasan szép kiszámíthatatlanokra
szomjasan élvekre vérfestett habokra
szomjasan arra mi halálratapos
ami élet halál és iszonyatos
 
Mondtam magamban hagyd már az árnyakat
ásd be a múltheti újságba magad
ólombetűi libasorban osonnak
megpillantottam fényképét Edisonnak
legújabb találmányát hozta a lap
talárban ült mint egy középkori pap
 
Volt valami szép merész a levegőben
ami élet s halál örömére döbben
 
 
II.
 
Életeink roncsa égnek áll akár a nap
egyszer estefelé jött a gyorsvonat
Kanada és Michigan között robogva
tudomisénminekhíjják kenyonokba
üres peron várt az apró kalauzra
egyensapkája mélyen szemébe húzva
volt valami szép merész a levegőben
mi az élet s halál örömére döbben
 
Apja szénégető suszter és szabó
kupec odu- pince és padláslakó
nem volt maradása viszketett a talpa
ifjan elment honra vágyva s belehalva
 
Apám te aztán tudtad hogy mi a bú
ma csillag vagy villám vagy hamu
tudtad durva ember mindenütt akad
szabók favágók közt is találsz sokat
ismerted a csavargást az éhes éveket
szeretnék úgy mint te ifjan halni meg
de van valami nehéz a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
 
Nem tudom hogy van-e s hol van sírköved
maradt véredből egy posztumusz gyerek
nézd már Kanadában böngészi a könyved
nézd már előre örül az ügetőnek
nézd már olvas híres életrajzokat
lexikonokat régi eposzokat
nézd milyen hamar felnőtt lett s nem hiába
nem játszik már rákapott a kémiára
 
Kiskoromban én is hős voltam bizony
én is csiszoltam az agyam Darwinon
én is játszottam másoknál komolyabban
a szertárban fémet sósavval marattam
csináltam égőt indukciós tekercset
de hogy az a hárfázás az mire kellett
de hogy mért szerettem még a nyenyerét is
de hogy mért játszottam én tündérmesésdit
abból maradt valami a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
 
Thomas neked nem volt mesterleveled
olvastad „A melankólia-elemek”-et
a szorongást szomorúságot szerelmet
Detroitban te is könyvek közt szerezted
tengeri utazásokról álmodott
kezdetleges laboratoriumod
utánakötötted tehervonatoknak
újságpapírból madárszárnyak lobogtak
Grand Trunk Herald! Vonaton a Hiradó!
Szedsz! Nyomtatsz! Árvíz! Tájfun! Szenzáció!
Tűzvész Kanadában és jávai hírek!
Vegyétek vigyétek négerek-fehérek!
Volt valami szép merész a levegőben
ami élet s halál örömére döbben
 
Kerekek közé ugrottál hirtelen
nem volt ott egy árva lélek senki sem
kisfiút húztál ki ült az ütközőn
életét mentetted meg te köszönöm

Nicsak műhelyben ülsz kaptafák között
mint a Vezuv minden gép tüzet köpött
mit lélegeztél be minden félcipőnél
apádtól nyugtalanságot örököltél
Hordár vagy jársz mindent házról házra hordva
egyszer csalódottan elmentél New Yorkba
bolyongtál az országnyi metropolisban
bármilyen munka jó lesz akárhol is van
talán kártyáztál ott whiskytől ázottan,
talán erőid javát elpazaroltad ottan

mégis volt valami vakmerőn szép ebben
ami élet s halál örömére döbben

  
III.
 
Életeink bűvösek akár a kör
azt mondta egy kalandor hogy ő kitör
langyos május volt lent állt a nap már mélyen
járókelőnk lecövekelt a Broadwayen
épp a West Union Telegraph előtt
vezérlőpultok csattogásában állt ott
talált ott a rikkancs egy nagy feltalálót
 
Ezer s ezer feltaláló tönkrement
nem siklott ki csillag egy sem odafent
minden ezernek van mit csinálnia
nem ez nem munka és nem energia
kaland ez mint tengert járni meg nem únva
bezárkózni egy laboratóriumba
minden ezernek van mit csinálnia
nem ez nem munka nem ez alkímia
 
Hány torony harangja zsong vasárnap ott fönt
telefonközpont halld hány telefonod csöng
Füleitek kihallgatnak szeretőket
csalókat akik részvényekkel törődnek
kaliforniai betörőt s a gyilkost
tudjátok Prágában ki nevet ki sír most
 
Dobhártyátokkal játszik a nagyvilág
villanyáramforrás lesztek legalább
phonomotorotoknak villanymadárnak
mik csillagokig szállnak s visszatalálnak
mint a kocamadarászhoz a sarokról
dicsőségtek hirdetve szemaforokból
öt órát alusztok naponta s elég
mint aki rulettel tölti életét
 
Jó ha mindig újra élsz s új mániád van
egyszer megfigyelted Pennsylvaniában
Baker ívlámpáját villámlott a szén
elszomorodtál mint tegnap este én
mikor készen lett regényem zárlata
mint kötelén végigment akrobata
mint anya gyermekét ha világra hozta
mint halász ha teli hálóit kihúzta
mint a szerelmes ha vágya célhoz ér
mint csata után a győztes hadvezér
mint a szőlőskert ha vége a szüretnek
mint a csillag hajnaltájt kihúnyni retteg
mint az ember ha árnyéka elveszett
mint Isten  ha a teremtés elvégeztetett
mint Isten ha újat teremtene ujja
mint Isten ha teremthetnékje van újra
mindig lélegzeteivel melyeket
lefelé fordít mint teli kelyheket.
 
volt valami ellenállhatatlan ebben
ami élet s halál örömére döbben
 
Abban az évben október elején
fel-alá járni látott estefelé
laboratoriumod a Menloparkban
levelek s ajándékok között zavartan
ujjaiddal malmozgatva ezalatt
szénszálból sodortál nekünk madarat
azzal virrasztunk ma minden éjjel együtt
árnyát rémét éjnek azzal hessegetjük
álmodozó sétákra műlángokat
adtál cégérnek villámangyalokat
rózsát kávéháznak bárnak étteremnek
vízeséseket mik házfalon peregnek
rózsafüzért hidakra folyókon át
utcalányok fejére aureolát
koszorút a kéményre a gőzhajókon
könnyet hogy az emeletekről lefolyjon
városra mely ravatal kell hullnia
templomokra mindük téglamúmia
bárokra hol sekély lelkek füstölődnek
poharakba hol a bor hideg tükör lett
városra mely temető alélt mocsár
lelkemre mely lehangolódott gitár
melyen fények s álmok koldusa nyomasztón
játszom játszom sírva cserélgetve maszkom
szenvedéllyel mint egy trubadúr kóbor király
orgiavárosból neve Bálmorál
melynek kapujához álmaimban érek
vazallusaim és foglyaim kísérnek
vitustáncosok öldökléshercegek
tébolykonflisok pántlikás kerekek
ágyakból röpködő kimérák kavarta
szenvedélyek görcs harangszóval habarva
játszom szomjasan szép kiszámíthatatlanokra
szomjasan élvekre vérfestett habokra
szomjasan arra mi rádtör s eltapos
ami élet halál és iszonyatos
 
 
IV.
 
Életeink nem térnek vissza sosem
meghalunk tépett lampionoktól fényesen
mint a tiszavirág mint villámcsapások
 
már lámpafény száll fel falombokra hág sok
már a hóban is rezg villanyvezeték
már a fényallék kora közeledik
maholnap megröntgenezik lelkedet
meg a triászból maradt őslényeket
fut a mutató az idő dolgozik
maholnap minden sarkon lesznek mozik
maholnap az alternátorok forognak
rémálmát űzni hazárdjátékosoknak
már tapsolnak megfeszül minden izom
már a meghívottak előtt hajlong Edison
 
Gondolataid újra elkomorodtak
újra otthon ülsz nincsenek meghivottak
ezer s ezer feltaláló tönkrement
nem siklott ki csillag egy sem odafent
minden ezernek van mit csinálnia
nem ez nem munka és nem energia
kaland ez mint tengert járni meg nem únva
bezárkózni egy laboratóriumba
ezer ember él és nem kísérletez
nem ez nem munka tiszta költészet ez
 
Akaratod s egy kis véletlen vezet
hogyha elnökévé választ nemzeted
hogyha költő vagy ki költőket lefőzött
hogyha fecske vagy és elcsensz sok gyümölcsöt
a ruletten ha pénzed el nem veszett
a hetedik bolygót ha felfedezed
 
Ezer alma esett ezer hegyes orra
hogyan esik azt ki csak Newton szagolta
ezer ember volt már epilepsziás
de csak szent Pál látta amit senki más
a süketség ezer alakban jelent meg
de csak egy süket született Beethovennek
ezer őrültet szült már a földgolyó
de csak egy gyújtotta Rómát föl Nero
ezer találmánya van minden szezonnak
de csak egy ember született Edisonnak
 
Újra nemalvások újra kételyek
amit kézbe veszel megint égeted
jutától majomszőrtől kormos a pult
száraz pálmát hamvasztasz meg brácsahúrt
megint elővett a régi szkepszised
de hogy hamvasztani kell azt elhiszed
elégetni japán legyezőt sem átallsz
mit adott egyszer egy ismeretlen álarc
bál volt s akkor ott megismerkedtetek
próbálj emlékezni hogy ki lehetett
búcsúzol legyezőjétől illatától
égetni megint ni már a széle lángol
talán párka volt ő sorsod fonni párka
megint felhúzni a vekkert éjszakára
megint kémcsövek közt játszani Kolombuszt
megint szaladgálni hajkurászni bambuszt
megint bolyongani bejárni a földet
varázsanyaga után a legyeződnek
mint a mesében aranyhajszált kutatnak
mint a gyöngyhalászok moszatban matatnak
mint egy Krisztus kint a Via Appián
mint akit elbódított az ópium
mint a bolygó zsidó kint az utakon
mint egy anya jár temetőt kutatón
várva hogy lentről felszól halott fia
mint a leprásnak kell bolyongania
mint a remete keresi böjtben Istent
mint egy pogány isten ki halna szívessen
mint vak költő ki önmagát keresi
mint vándor ki az északi fényt lesi
mint a tébolyult ki az ítéletnapra vár
mint a gyerek ki fecskét kővel dobál
 
Braziliába küldtél embereket
Japánba is hol szép a magnólia
Havanába hol van még malária
meghalni mint misszionáriusok
szinte látom arcod amint mosolyog
lovon ülsz halálos bambuszfák alatt
helyettesed akadt mindjárt egy tucat
készítgetik már a cókmókjaikat
Mac Gowan ott csaknem két évig maradt
elindult az óriás Amazonaszhoz
végeérhetetlen ömlő áradathoz
gyilkos zúgók között gyakran evezett
gyakran üldözték halálthozó vizek
aranyláz késsel tört rá nem egy koma
visszament New Yorkba s ott veszett nyoma
 
Szeressünk-e téged célnélküli utazás
s titeket naptól ittas trópusi éjszakák
ti bánat-éjszakák s ti fények fényei
s miket elnyeltek a tenger mélyei
titeket kik oly vidáman haltatok
most lesztek igazi bambuszangyalok
emlékszem rátok de megint ki szipoghat
megint csak gyártani újabb kapcsolókat
megint csak a lombik fenekén kavarsz
megint csak csavarod az új légcsavart
öregszünk az idő már megállj-t kiált
találjunk fel még egy új alkímiát
öregszünk barátom nyolcvan éved hol van
de a zászlók most is mint cserkészkorodban
öregszünk barátom itt a nyolcvan éved
de még nem kell írni azt a sírbeszédet
 
még még látni árnyad élővé avat
még még elemezni lúgot és savat
még még vénen is lenni a bátrak bátra
önindítóval menni a másvilágra
még dalolni még pihenni mit neked
még kutatni még az asztráltesteket
meg nem látni még azt ami eltapos
és életben halálban iszonyatos
 
 
V.
 
Életeink csupa vigasz nevetés
egy éjjel íróasztalomhoz ültem és
egy nyomdaszagú képeslapon azonnal
hóval találkoztam meg az Edisonnal
jócskán éjfél volt és jócskán február
azon kaptam magam hogy szám monologizál
énem mintha borgőzzel volna tele
árnyékával beszél és az nincs vele
 
Mint egy refrén folyton ugyanaz a hang
lábujjhegyen kimentem kint vár a gang
előttem fénytakarók a messzeségen
mások ott már aludtak alattuk régen
pedig reszketett az éj lövések érték
ágyúzta a csillagos nehéztüzérség
azt figyeltem ütnek-e a toronyórák
meg az árnyékot a rakpartok lakóját
árnyát öngyilkosnak az már elveszett
árnyát utcalánynak ki vénecske lett
árnyát autóknak mik árnyakat gázolnak
árnyát kukákban turkáló csőlakóknak
árnyát egy púposnak ki hanyattesett
árnyát ragyásoknak kik lueszesek
árnyát meggyilkoltaknak kik ott osonnak
árnyai mögött bűnbánó gyilkosoknak
katonamundérok árnyékát sokét
szerelemlegyűrte iszákosokét
árnyát szentnek akit költővé avattak
árnyát minden szerelem nélkül maradtnak
bukott nő árnyát hulló meteorét
hercegnő félénk árnyát ha félrelép
 
volt valami elsöprő szépséges ebben
életvágy halálvágy minden elfeledten
 
Nő légy szép és bánatos jó éjszakát
ragyogóbb  mint meteor láttuk a záporát
láttunk fülledt éjszakákon sugarastól
sok árnyatlan reflektort akár az ostor
csapdostak minket míg jött a szédület
agyő szemaforok Isten veletek
messze csábítotok mint bódító rózsák
itthagylak ti csillagok lelkem sok csókját
kertekben nekem fürdőt nyitottatok
sötét balzsamokat szekfűillatot
agyő fényrepülőgépszárnyak konok vad
kegyetlen gyönyörei Edisonoknak
olajkutak rakéták dicső erői
ti a földnek címtelen előkelői
agyő toronyból lehulló csillagocskák
agyő árnyak mik a rakpartot csikozzák
árnyai a gyógyíthatatlan időnek
édes árnyak mik az álmokból kinőnek
kéklő ég vetette árnyak nő szemében
csillagárnyak árnya tenger színeképpen
árnya szenvedélynek melynek nincs neve oka
árnyak szétfoszlók mint visszhang éjszaka
árnya sápadt opálszín arcnak merevnek
árnyéka meg nem született gyerekeknek
árnyak fiúkért imádkozó anyák
árnyak idegenben kísértettanyák
árnyak kéjeké mik özvegy álmát rontják
árnyak miket vetnek szellemek s a honvágy
 
Nő légy szép és légy kegyetlen jó napot
szebb mint könny mint esküd mint meteorok
szerelmem kivel jártuk a hegytetőket
nyomában csillagfészkeknek üstökösnek
agyő te ki szebb vagy mint az álmok vára
húzzuk fel megint a vekkert éjszakára
nézd a legtöbb ember napja éje békés
nem ez nem munka ez ábránd vers poézis
 
Újra álmodni liliomot keresve
újra ott ülni a Slaviában este
újra azt az obligát kévét kavarva
újra menni-akarva és nem akarva
éjjel újra álmatlanul forgolódni
újra hamvadjon el minden drága holmi
újra halljam zenéjét fojtott panasznak
újra legyen árnyéka e hazárdjátékos kamasznak
 
Életeink telnek mint az éj a nap
agyő csillag madár női ajakak
agyő meghalás ha itt a kikelet
agyő istenhozzád és istenveled
legyen jó az éjed legyen szép a nap
jóccakát
álmokat



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap