Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Březina, Otokar: Elveszettek (Ztracení Magyar nyelven)

Březina, Otokar portréja

Ztracení (Cseh)

Do žáru léta našeho ze zahrad smrti dýše mráz,
a mnozí, kteří už mrtví jsou, jdou ještě jak živí vedle nás;
když jejich hodina nejvyšší na orloji bolesti odbila,
jak by na druhou stranu vítr vál, na zemi slyšena nebyla.

Jak padání sněhu jest jejich mlčení a zraky teskné jsou,
zrcadla ledu utuhlá nad mrtvou hlubinou bezhlasou;
a třeba jak nejsladší jaro voněl jich dech a krev a rty,
tajemná hrůza se šíří z jejich samoty.

A mezi nimi bratří jdou, jak tiché slunce laskaví,
zem celá mění se před nimi, kde kroky bázlivé zastaví,
a v ohni poledne našeho do jejich duší plá
skrytého žití druhého halucinace zlá.

V soumracích jejich slavíci z našeho jihu nepějí,
užaslí naší bolestí, jsou cizí naší naději
a pod hvězdami jasnými, jež září naší oblohou,
kde leží jejich domov ztracený, poznati nemohou.

Nad hlavou listí šumící v neviditelné doubravě,
jdou věčně, dálkou šílení a bičovaní v únavě,
a z jitra jinde procitnou, než večer usnuli:
přes kolik zemí přešli snem a kolik moří přepluli?

Zastaví-li se v samotách, tisíce hlasů kolem zní,
kde, tiší, dvéře otevrou, odmlčují se přítomní,
a této země dívky radostné když přivolají touhou svou,
tvář sladkou od nich odvrátí a zpívat přestanou.

A jenom děti, které země dosud neznají,
bázlivé v podvečer se přitulí k nim potají,
když zamyšleni naslouchají z hlubin samot svých
volání bratří ztracených, ohlasu kroků vzdálených...



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttp://members.chello.sk/miro .mandak/lyrika3.html#A2

Elveszettek (Magyar)

Nyarunknak forró lángjait halálkertekből fújja fagy,
és holtak tolongó csapata, mint élőké, mellettünk halad;
amikor legfenső órájuk a fájdalomnak tornyában ütött,
mintha ellenszél vitte volna el, nem szállt el hangja a föld                                                                          fölött.
Mint hópelyhek hullása hallgatásaik és szemük fénytelen,
megkövült jegek tükrei a halott, hangtalan mélyeken;
és bárha a tavaszénál volt vérük illata csókosabb,
árad a magányaikból titkos iszonyat.

És köztük járnak véreink, mint csendes nap oly szeliden,
más lesz előttük a föld, hol félénk léptük megpihen,
s lelkükbe delük tüze közt lidérces fény lobog:
egy másik, rejtett életből hallucinációk.

Trópusainkról csalogány nem szól nekik az esteken,
fájdalmunk nekik döbbenet, reményünk nekik idegen,
s a gyönygyház csillagok alatt, mik égboltunkon fénylenek,
elvesztett szülőföldjük füstjeit látniuk nem lehet.

Hol láthatatlan tölgyesek örök-homályos lombja zúg,
csak megy, megy távol tébolya és szomja űzte csapatuk,
és reggel nem ott ébrednek, hol láttak éjszakát:
hány földet hagyott álmuk el, és hány tengeren úsztak át?

Ha megállnak maguk, köröttük hangok zengenek,
ha csendben ajtót nyit kezuük, elhallgatnak a bentiek,
s e földnek boldogságos lányai, ha hívják őket vágyaik,
elfordítják az arcukat, és daluk megszegik.

És csak a gyermekek, a földet még nem ismerők,
ők bújnak hozzájuk még félénken az est előtt,
ha elmerengve magányaik mélyén figyelik
elveszett bátyák hívását és távolodó lépteik…



FeltöltőEfraim Israel
KiadóEurópa Könyvkiaqdó
Az idézet forrásaOtokar Březina: Rejtett történelem
Könyvoldal (tól–ig)136
Megjelenés ideje

minimap