Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hlaváček, Karel: A mélynél mélyebbre hangoltam fel mélyhegedűmet (Svou violu jsem naladil co možno nejhlouběji Magyar nyelven)

Hlaváček, Karel portréja

Svou violu jsem naladil co možno nejhlouběji (Cseh)

Svou violu jsem naladil co možno nejhlouběji
a tichý doprovod k ní pozdě za večera pěji.

Hráč náruživý zádumčivých, sešeřelých nálad,
chci míti divné kouzlo starých, ironických ballad.

A na zděděnou violu svou těm jen, těm jen hraji,
již k ránu v nocích nejistých do dálek naslouchají…

Mé melodie chtějí míti smutek všeho toho,
co rostlo, vykvetlo a zrálo marně, pro nikoho.

A míti toho naději a neurčitou něhu,
co vzklíčiti chce v těžké půdě dalekého břehu,

a míti zvuk, jenž nesmělý, přec jemný, smysly mámí
jak chvění silných drátů, utlumených sordinami,

a chtějí důvěrnost mít v tichu prodloužených staccat,
když na nejnižších polohách tmou chystají se plakat…

Na violu svou zděděnou jen tehdy, tehdy hraji,
když měsíc teprv vyjít má a tma je ještě v kraji,

a vigilie přísná padá za lesy a vodu,
a krajem velké tajemství jde slavných Božích Hodů.

Mé tenké prsty po strunách vždy nervósně se chvějí,
když tichý doprovod svůj pozdě za večera pěji…

Svou violu jsem naladil co možno nejhlouběji.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://cs.wikisource.org/wiki/Pozd%C4%9B _k_r%C3%A1nu/Svou_violu_jsem_naladil_ co_mo%C5%BEno_nejhloub%C4%9Bji

A mélynél mélyebbre hangoltam fel mélyhegedűmet (Magyar)

A mélynél mélyebbre hangoltam fel mélyhegedűmet,
éneklek hozzá, hangjaink az estébe merülnek.

Alkonyhangulatok méla akkordikája árad,
varázsát keresem gúnyoros ősi balladáknak.

Öröklött hangszerem csak azoknak játszik, azoknak,
kik kétes éjen messzi hajnal felé hallgatóznak.

Mind annak búját keresi zeném melódiája,
mi kihajtott, virágba borult és beért hiába.

S mind annak szubtilis reményét, mi megfoghatatlan
de csírázna egy messzi parton a rögös talajban,

s mind azt, mi bátortalan, mégis finom, bódító dal,
mint feszes acélhúrok zengése, de szordínóval,

s a tovazengő staccatókat, e csendes bizalmat,
mik a mély regiszterekbern már-már sírvafakadnak...

Öröklött hangszeremen csak akkor játszom, csak akkor,
mikor még nem kelt fel a hold és sötétség barangol,

vigilia pereg erdőkre és patakjaikra,
s a földeken vonul a dicső Úrvacsora titka.

Húrjaim idegesen feszülnek a néma űrnek,
mikor hangjaik és hangom az estébe merülnek...

Mélynél is mélyebbre hangoltam fel mélyhegedűmet.



FeltöltőEfraim Israel
KiadóELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék
Az idézet forrásaCseh költők antológiája II. 19. századi költők
Megjelenés ideje

minimap