Tóth Imre: Kako (Milyen in Serbian)

Milyen szerencsések, akik háborúban,
 egy pillanat alatt halnak meg, és egybõl
 a nirvánába kerülve, nem tartoznak semmilyen
 istenségnek felelõsséggel.
 Csak a golyó ütötte seb árulkodik a
 homlokukon arról, hogy nekik már milyen jó.
 Békében lehetetlen méltósággal távozni,
 csak kórházban lehet, csövek és mûszerek között.
 Ezért jobb a háború a békénél, a halál az életnél.
 Talán jobb lett volna meg sem születni, csak
 lebegni tovább valamilyen égi mezõn,
 de letaszítottak, mint egykor másokat a Taigetoszról,
 hogy itt várjam ki, míg eljön az áhított szabadulás.
 Gonosz istenek zártak ebbe a testbe, vagy nevezhetjük
 õket démonoknak is, mert ez a világ csak másolata
 egy másiknak, az igazinak.
 Itt soha nem tudhatod, ki szeret, és ki van ellened,
 mert ilyen a dolgok természete.
 És ne beszélj nekem a boldogságról, mert nem tudhatod,
 milyen az, élni egy valódi aranykorban.
 Én ott voltam, és mondhatom, hogy nem ilyen.
 Biztos, hogy egészen nem.
 Mikor megszakad a kapcsolat a fenti világgal,
 és nem marad más, csak egészen ez.

Kako su sretni oni, koji u ratu,
u jednom trenu umiru i odjedanput
u nirvanu stigavši, nikakvom bogu
položiti račune nisu dužni.
Tek na čelu od metka izazvana rana
svedoči o tome, koliko im je već dobro.
U miru nemoguće je dostojanstveno odlaziti,
moguće je samo u bolnici, okruženo crevima i aparatima.
Zbog toga rat je bolji od mira, smrt od života.
Možda bi bilo bolje ni ne roditi se, tek
na nekom nebeskom polju lebdeti,
ali su me zbacili, kao sa Tajgetosa nekad druge,
da ovde dočekam priželjkivano oslobođenje.
U to telo su me opaki bogovi stavili, ili možemo ih
i demonima nazvati, jer taj svet je samo kojija
jednog drugog, istinitog.
Tu nikad ne možeš znati ko te voli, ko je protiv tebe,
jer takva je narav stvarnosti.
I nemoj mi pričati o blaženstvu, jer ne možeš znati,
šta znači u istinsko zlatno doba živeti.
Ja sam bio tamo, i mogu reći, nije takav.
Zasigurno nije takav.
Kad se veza sa gornjim svetom prekine
i ne ostaje drugo, samo ovaj.