Kiss Judit Ágnes: Bosnia (Bosznia in Serbian)

A szálláson végre légkondi volt,
kényelmes ágy és kora délután,
s átszűrődött a bezárt ablakon
a müezzin elnyújtott éneke.
Tán az a furcsa dallam volt az ok,
hogy újra s újra megkívántalak.
Akkor nem az élvezet volt a fő,
sokkal inkább volt a befogadás,
hogy az enyém vagy, s a tied vagyok.
Öleltelek. S álljon meg az idő,
Azt szuggeráltam magamnak, neked,
s nem hittem el, hogy ilyen nem lehet.
 
Most ősz van, és kívül-belül hideg.
Én rád, te elvágyódsz – hát így megy ez,
sic transit, meg a többi marhaság.
Fekszünk az ágyon, te háttal nekem,
és nem tudok már elképzelni sem
egy nyarat vagy a légkondi zaját,
se azt, hogy ami most van, múljon el,
és kérni sem lehet, hogy újra úgy,
és újra annyira, mint akkor, ott;
kérni csak apróságokat, talán
csak azt, hogy töltsd le a netről nekem
hallgatni a müezzin énekét.

U konaku konačno smo imali zračno hlađenje,
udoban krevet i rano popodne
i preko zatvorenog prozora
nazirala se otegnuta pesma mujezina.
Možda je ta neobična pesma izazvala
da sam te ponovo zaželela.
Tad nije slast bila najvažnija,
mnogo više prihvaćanje,
da si moj i ja sam tvoja.
Grlila sam te. Neka stane vreme,
Sugerirala sam sebi, tebi,
i nisam poverovala da je to nemoguće.
 
Jesen je, izvan-iznutra hladno je.
Ja na tebe, ti negde drugde – tako to ide,
sic transit i ostale gluposti.
Na krevetu ležimo, ti prema meni leđima ukrenuto
i ne mogu više zamisliti ni
ono leto ni buku klima uređaja,
ni to, neka prođe što je sada,
i ne može se ni moliti da ponovo tako,
i ponovo toliko, kao tad, tamo;
moliti samo sitnice, možda samo
to da mi skineš sa neta
pesmu mujezina.