A tizennégy karátos autó (részlet) (Hungarian)
Gorcsev Iván, a Rangoon teherjáró matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.
A Nobel-díjjal kitüntetett Bertinus tanár Göteborgban szállt hajóra, táskájában a Nobel-díjjal, és mielőtt a gőzös elindult, megjelent a fedélzeten a Svéd Franklin Egyesület, hogy átnyújtsa neki az atomrombolás sikeres kutatóinak kijáró nagy aranyérmet. Ezután a hajó elindult, és a nagytekintélyű professzor alig várta már, hogy Bordeaux-ba érjen, ahol néhány hold szőlője volt, mint általában az idősebb francia államhivatalnokoknak, az ítéletvégrehajtó segédjétől kezdve a múzeum igazgatójáig.
Southamptonnál a hajóra szállt Gorcsev Iván, hogy előtte is teljesen ismeretlen okból átkeljen a csatornán. Az igaz, hogy elbocsátották a Rangoon teherhajóról, mert egy négyágú csáklyával megverte a kormányost, de hogy miért kel át a csatornán valaki, ha megverte a kormányost, és elbocsátják egy teherhajóról, ez teljességgel érthetetlen, mint annyi más cselekedete különös regényhősünknek.
Homályos az is, hogy mi módon ismerkedett meg ez a félig még siheder, komolytalan fiatalember a világhírű tudóssal, és főként tisztázásra szorulna, hogy mi módon vette rá a hajlott korú, zárkózott tanárt arra, hogy vele, bár igen kis alapon, de mégis a makao nevű, tiltott szerencsejátékot játssza. E részleteket talán sohasem fogják tisztázni. Állítólag úgy kezdődött az egész, hogy a tanár tengeribetegséget kapott a fedélzeten, és Gorcsev felajánlott egy kellemes ízű, maga keverte citromos, konyakos, szódabikarbónás italt, amitől a tanár jobban lett, és megkérdezte a fiút, kicsoda és honnan jön?
— Gorcsev Iván vagyok, foglalkozásomra nézve huszonegy éves, a Naszja Gorjodin-beli báró Gorcsev cári kamarás testvéröccsének fia. Atyám kapitány volt a gárdában, és nagybátyám a Jusztveszti Versztkov kormányzóság katonai parancsnokaként védte Ogyesszát a fellázadt hadiflotta ellen.
Mindebből egy szó sem volt igaz. De egészen fiatal lánykák és öreg tudósok hiszékenysége állítólag korlátlan. A tanár feltette csíptetőjét.
— Szóval ön emigráns? |
La macchina di quattordici carati (dettaglio) (Italian)
Gorcev Ivan, il marinaio del piroscafo, chiamato
Cargoon, non aveva nemmeno ventun anni, quando
vinse il premio Nobel per la fisica. In un’età cosi
poetica, procurarsi un premio, d’importanza senza
precedenti, di rilievo scientifico, è una gran bella
cosa. Perfino se, per alcuni sembrerà un inestetismo,
che Gorcev Ivan il premio Nobel per la fisica abbia
vinto su un gioco di carte, chiamato baccarà, dal
professor Noah Bertinus, da colui che quest’
onorificienza ricevette giusttappunto qualche
giorno fa, dalle mani del re svedese a Stoccolma,
ma in fin dei conti, quelli che cercano il pelo
nel’uovo non contano; importante è la sostanza:
che Gorcev Ivan all’età di ventuno anni abbia vinto
il premio Nobel.
Il professor Bertinus, insignito di premio Nobel,
s’era imbarcato a Göteborg, con il premio Nobel
nella borsa, e prima che il piroscafo partisse, sul
bordo, fu raggiunto dall’Associazione Svedese
Franklin, che gli conferì, la grande medaglia d’oro,
spettante ai ricercatori di successo nel campo
delle dismissioni delle armi atomiche. Dopodiché
il piroscafo prese il mare, e l’eccelso professore non
vedeva l’ora di giungere a Bordeaux, dove
possedeva alcuni iugeri di vigneto, come d’altronde
tutti gli impiegati statali, cominciando dal’aiutante
del’esecutore giudiziario, sino al direttore del museo.
Gorcev salì a bordo a Southampton, per attraversare
la manica, per un motivo perfino a lui sconosciuto.
E’ vero pure, che fu licenziato dal piroscafo Rangoon,
perché aveva malmenato il timoniere con un corvo
a quattro punte, ma perché mai uno debba
attravversare la manica dopo aver malmenato il
timoniere e dopo esser’ stato licenziato dal piroscafo,
e del tutto incomprensibile, come d’altronde tanti
altre gesta del nostro strano eroe del romanzo. Non è
è chiaro neppure, come abbia fatto conoscenza,
questo mezzo imberbe e poco serio giovanotto, con
il scienziato di fama mondiale, e ci sarebbe da
chiarire in particolare, come abbia convinto l’anziano
e riservato professore, sebbene con le puntate
minime, a giocare con lui, al gioco d’azzardo
chiamato baccarà. Questi particolari forse non
saranno mai chiariti. Stando a quanto si dice, tutto
cominciò con il mal di mare che il professore si
prese sul bordo, e Gorcsev gli offrì una bibita, dal
sapore gradevole, preparato da lui, di limone, brandy
e bicarbonato di sodio, che guarì il professore,
il quale domandò il ragazzo chi fosse e da dove
venisse.
- Sono Gorcev Ivan di ventuno anni. Riguardo la
mia professione, sono il figlio del fratello del
ciambellano del re, proveniente da Nasya Goryodin.
Mio padre era capitano del regimento, mio zio,
come comandante militare del governatorato di
Yustvesti Verstkov, diffendeva Odessa contro
l’insorta armata navale.
Di tutto questo, non era vero, neppure una parola.
Ma la dabbenaggine delle giovinette e degli scienziati
anziani, stando a quanto si dice, è senza limiti.
Il professore s’inforcò gli occhiali a molla.
- Sicché Lei è un emigrante? |
