Kertész Ákos: Rodinný dům s mansardou (Családi ház manzárddal in Czech)

Ha özvegy Nagymarosy Egonné született Hertl Adél (rákosszentmihályi lakos) életének hetvenhatodik esztendejében egy esős augusztusi hajnalon hirtelen el nem halálozik, bizonyára sohasem következtek volna be Burián Károly (ugyancsak rákosszentmihályi lakos) családi házában azok a különös események, melyeket a krónikás följegyezni s a jelen-, valamint utókor számára tanulságképpen fölmutatni kötelességének érez. Ezen események, melyeket alább részletesen ismertetünk majd, oda vezettek, hogy Burián Károly (egyébiránt a RÁKOS Fémtömegárugyár II. számú üzemegységének köztiszteletben álló főművezetője) váratlanul föladta férfiú voltából fakadó jogait, elmulasztotta kötelességeit, férfiúságának jelvényeit ezáltal elszórva, olybá tűnt sokak szemében, mint aki nemzeti sajátságainkat is megtagadja, mert tettei egy vérzivataros századok szabadságharcaiban edződött vitézi nemzet mégoly kései fia részéről is enyhén szólva meglepőnek hatottak. De nem a krónikás dolga, hogy ítéletet mondjon, a krónikás dolga, hogy sorba szedje az eseményeket; illetve – s épp erről szeretnénk e rövid elöljáró beszédben tájékoztatni az olvasót – nem egészen sorba, legalábbis nem időrend szerint. Mert még ha ismernénk is az itt elbeszélendő eseményeknek egymáshoz képest pontos időbeli viszonyát (mint ahogy nem ismerjük, mert ez már utólag nem volt földeríthető), akkor sem biztos, hogy két, egymást az időben követő esemény között valóságos, ok-okozati összefüggés volt, vagyis hogy az egyik, az előző okozta volna a másikat, mely utóbb következett be.
Az életben különben is úgy szembesülünk az eseményekkel, melyek velünk vagy körülöttünk történnek, hogy azok látszólag összefüggéstelenül és esetlegesen kerülnek egymás mellé s után, így a létezés a szemlélődés álláspontjáról tekintve (látszólag!) logikátlan, irracionális, mondhatnánk, abszurd, és csak a tüzetes elemzés képes föltárni az események halmaza mögött az ésszerű, kauzális összefüggések kristályszerkezetét. Ezért, miképp korunk hőse, a főfelügyelő (ki, mint tudjuk, időrendben először egy hullával találkozik, mely hulla a dolgok természetes rendjéhez képest abszurd jelenség, hisz érthetetlenül, rejtélyes módon került oda, ahol rábukkantak, vagyis nem oda való; azután tárgyakkal, azok esetlegesnek látszó helyzetével szembesül, majd különböző személyekkel, vallomásokkal s más összefüggéstelen események sorozatával, mígnem éles elméje és vaslogikája rendet teremt a rendetlenségben, s föltárja az összefüggéseket az esetlegességek között, s a közösség védelmében összekapcsolja a jelenséggel a lényeget, eljut a látszólagos kiindulóponttól, a hullától a valóságos kiindulópontig, a gyilkosig), ugyanígy a krónikás is megkísérli szerény képességeihez mérten az eseményeket azok igazi, lényegi összefüggéseik szerint csoportosítani.
Példának okáért (hogy tárgyunktól túlságosan el ne kanyarodjunk) özvegy Nagymarosy Egonné született Hertl Adél halála, mely bár időben megelőzte néhány nappal azt az esetet, mikor Göncöl Pál Buriánék konyhájában megégette a kezét, mégsem volt oka e jelentéktelen balesetnek (ami viszont további, immár jelentősebb események elindítója volt), özvegy Nagymarosyné halála csupán ahhoz járult hozzá, hogy Göncöl Pál egyáltalán odakerült Buriánék rákosszentmihályi otthonának konyhájába azon az estén. Ha Göncöl Pál ügyetlen mozdulatának magyarázatát keressük, messzebbre kell visszamennünk az időben, s el kell mondanunk, hogy Göncöl történetünk kezdete (vagyis a már említett gyászeset) előtt huszonhét esztendővel született egy kis Szabolcs-Szatmár megyei faluban, annak is az alvégén, a cigánysorhoz közel, hároméves korában teljes árvaságra jutott, ötéves koráig részeges nagyszülei nevelték, majd egy kötelességtudó védőnő jóvoltából állami gondozásba került, innen az iparitanuló-intézetbe, onnan egyenesen (önkéntesként) a hadsereghez, leszerelése után különböző vállalatok munkásszállásain tengődött szerte az országban, üzemi konyhákon étkezett, majd rendezetlen életmódja s némi öröklött hajlamok közös eredőjeképp alkoholista lett, és végül a bagádi alkoholelvonó intézetben kötött ki: vagyis a rendezett családi életet sohasem ismerte, és sem a saját, sem más háztartásában sohasem tevékenykedett, következésképp noha ügyes kezű szakmunkás volt, a háztartási munkákban teljesen járatlan és ügyefogyott; és ekkor még az okoknak és összefüggéseknek csupán egyik szálát gombolyítottuk föl, és nem beszéltünk arról, hogy Göncöl Pál Burián feleségének viszonylagos fiatalságától is zavarba jött (Burián ugyanis az ötvenhez közeledett, felesége viszont harminchárom éves volt, és Göncöl nem volt erre fölkészülve), továbbá annak okait sem tártuk föl, mitől volt Buriánné haragos és ingerült; emellett a konyhában teljes volt a fölfordulás, a két gyerek kifogyhatatlan energiával tombolt és hancúrozott, Burián ugyanolyan hatalmas energiával zúdította rájuk kifogyhatatlan apai szeretetét; és ismét más események – melyekre a maguk helyén még visszatérünk – okozatképpen égett szénné a sütőben a vacsorára szánt rakott káposzta; és mindezzel még mindig nem tártuk föl valamennyi okozóját annak a jelentéktelen eseménynek, hogy Göncöl Pál Buriánék konyhájában megégette a kezét. A föntiekből pedig világosan következik, hogy ha jelentősebb események leírásához ér a krónikás, még több rétű és bonyolultabb összefüggésrendszert kell majd föltárnia.
Talán az is önkényes választás, hogy történetünk leírását özvegy Nagymarosy Egonné született Hertl Adél halálával kezdjük, a későbbiek ismeretében mégis ügy véljük, ez az első olyan jelentős mozzanat, mely az itt szereplők életének egyhangú menetében a figyelemre méltó változások elindítója volt, ugyanis a már említett Göncöl Pál ennél az idős hölgynél lakott mint albérlő már egy esztendeje, mióta a bagádi alkoholelvonó intézetből gyógyultan távozott, zsebében némi készpénzzel s lelkében szilárd elhatározással, hogy új életet kezd, s szeszes ital többé nem érinti ajkát. Pestre jött, hogy régi zülléseinek még a tájékát is elkerülje, munkát keresett, és talált is a Fémtömegben, és egy hét múlva Solymárról, ahol először egy bagádi kolléga ajánlására mint ágyrajáró talált szállást, a gyár közelébe az idős özvegyhez költözött, aki – szerencsére – nem firtatta, milyen gyógykezelésben részesült nemrég a jelentkező, s nagyvonalúságát nem bánta meg: a csöndes, nyílt tekintetű, jó modorú és szerény fiatalember eszményi albérlőnek bizonyult. Idejét megosztotta a munka s a tanulás között, beiratkozott ugyanis a számítástechnikai szakközépiskola második osztályába esti tagozatra, s ha néha – hisz egészséges fiatalember volt – egy-egy hölgyismerősét fölhozta, ezt is oly tapintatosan tette, hogy az (egyébként is süket) özvegyasszonyt nem zavarta semmiben. Ezzel kapcsolatban – nem a hölgyismerősökre, a tanulásra gondolunk – arról is szólni keltene, hogy Göncöl már az általános iskolában is föltűnő matematikai érzékkel rendelkezett, s ennek köszönhette, hogy noha abban az esztendőben az állami nevelőintézet valamennyi végzős fiú növendékét az építőiparba irányították, egy lelkiismeretes pedagógus kiharcolta kizárólag az ő számára, hogy műszerész szakmunkástanuló lehessen, s így matematikai érzékét az Életben is kamatoztathassa. További szerencséjére a katonaságnál számítógépek mellé, később kis teljesítményű számítógépeket javító műhelybe került, itt szerezte számítógép-technikai és kibernetikai alapismereteit, s ez a tudományág a félszeg, magányos, szeretet nélkül nevelkedett fiatalember képzeletét fölgyújtotta annyira, hogy, leszerelése után többször is beiratkozott a már említett szakközépiskolák egyikébe (az ország különböző városaiban), de hányatott élete, valamint öröklött hajlamai következtében, mint tudjuk, italozni kezdett, s e züllött életforma megakadályozta, hogy az első osztályvizsgánál tovább jusson. Most viszont a Fémtömegben Burián Károly főművezető keze alá került, ki a fiatalember képességeit fölismerte, beiskolázását mint gazdasági vezető és mint szb-tag egyként támogatta, s úgy látszott, Göncöl Pál élete végre sínen van, mikor bekövetkezett a már többször is említett sajnálatos esemény, özvegy Nagymarosy Egonné született Hertl Adél váratlan halála, és Göncöl Pál ismét utcán találta magát, tudniillik fölbukkant valahonnan egy unokaöcs, aki közölte Göncöllel, hogy ő az idős hölgy egyetlen törvényes örököse, és az öröklött ingatlanban nem óhajt albérlőt tartani.
Göncöl fordulhatott volna az illetékes kerületi tanács igazgatási osztályához jogorvoslatért, de nem fordult, mert eszébe sem jutott, hogy bárhol jogorvoslást nyerhet, ehelyett mindjárt másnap összecsomagolta szegényes holmiját, csomagjait bevitte reggel az öltözőbe, s ha nem is jogorvoslatért, de tanácsért pártfogójához és barátjához, Burián Károlyhoz fordult, ki még aznap a déli órákban megtette végzetes javaslatát, mikor is a fiatalember vállát atyai szeretettel átkarolva, azt ajánlotta Göncölnek, hogy az egyszerűség kedvéért költözzön hozzá, míg jobb megoldás nem akad; elég nagy a ház, van benne egy külön bejáratú manzárdszoba is, elfér ott három felnőtt ember és két kisgyerek.

Kdyby vdova po Egonu Nagymarosym, rozená Adéla Hertlová (bytem v Rákosszentmihályi) jednoho deštivého srpnového jitra ve věku šestasedmdesáti let náhle nezemřela, dozajista by v rodinném domě Karla Buriana (bytem rovněž v Rákosszentmihályi) nedošlo k oněm zvláštním událostem, které přiměly kronikáře, aby je zaznamenal, neboť považuje za svou povinnost uchovat je coby zdroj poučení pro budoucí generace. Ony události, s nimiž se ještě podrobněji seznámíme, vedly k tomu, že Karel Burian (takto též obecné úctě se těšící dílovedoucí II. provozu Železářských závodů RÁKOS) se nečekaně vzdal všech práv jako muž, začal zanedbávat své povinnosti, a přitom plýtval atributy své mužnosti. V očích mnohých se začal jevit tak, jako by popíral i naše charakteristické rysy národní, protože jeho činy, mírně řečeno, zapůsobily překvapivě i na potomky zocelených harcovníků bojujících po celá staletí za svobodu. Není ovšem starostí kronikáře vyslovovat nějaké soudy, kronikáři přísluší seřadit události po sobě, případně - a právě o tom bychom rádi čtenáře informovali v této krátké úvodní řeči - ne tak úplně po sobě, alespoň ne v posloupnosti časové. Protože i kdybychom znali přesné časové souvztažnosti událostí zde pojednávaných (jakože je neznáme, protože to už se dodatečně zjistit nedalo), tak jisté není ani to, že mezi dvěma, v čase po sobě následujícími událostmi byla skutečná příčinná souvislost neboli že jedna, ta předchozí, zapříčinila tu druhou, která následovala později. Ostatně i v životě jsme svědky takových událostí, které se odehrávají s námi nebo kolem nás, události, které se zdánlivě bez souvislostí a příčin ocitnou jedna vedle druhé nebo následují jedna druhou. A tak jejich existence je z hlediska pozorovatele (zdánlivě!) bez jakékoli logiky, iracionální, dalo by se říci absurdní, a jenom dúkladná analýza je schopna objevit za nahromaděnými událostmi křišťálově čistý mechanizmus logických a příčinných souvislostí. A proto, tak jako hrdina naší doby, vrchní inspektor (který, jak víme, se v časovém sledu setkává nejdřív s mrtvolou, kterážto mrtvola je ve srovnání s přirozeným řádem věcí zjevem absurdním, vždyť tam, kde se nachází, se objevila způsobem nepochopitelným, tajemným, takže na místo, kde na ni natrefili, nepatří. Dále se pak setkává s předměty, je postaven před nahodile vyhlížející situace, poté se setkává s různými osobami, s řadou výpovědí a jiných vzájemně nesouvisejících událostí, dokud jeho ostrý důvtip a železná logika neudělají v tom chaosu pořádek a on zpod nahodilostí nevydoluje souvislosti a pod záštitou pospolitostí nespojí jev s podstatou a nedostane se od výchozího bodu zdánlivého k výchozímu bodu skutečnému - totiž od mrtvoly k vrahovi). A zrovna tak kronikář, se svými skromnými schopnostmi, se pokusí ony pravdivé události seřadit podle jejich podstatných souvislostí.
Zanedlouho nato zazněla ta jistá věta, ze které se mohl Burian dozvědět všechno, kdyby byl opravdu poslouchal; přišlo to po dobré hodině; to už leželi nazí vedle sebe, sladce znavení, svítila
i malá lampička (ale neuškodí, když se v tomto místě na okamžik zastavíme, protože okolnosti si opět žádají v),světlení). Od jisté doby byla Bětka v posteli čím dál fantastičtější. Burian nikterak nehledal příčinu této změny, bral ji a měl z ní radost. Byla tady například ta věc s lampičkou. Od chvíle, co žili spolu, se Burian pokoušel Bětku jemně přimět, aby se milovali při rozsvíceném světle, aby tak nejen cítili, ale i viděli jeden druhého, protože i oči mají právo se pokochat, ale až ted v posledních měsících se stávalo, že Bětka občas zapomněla zhasnout světlo (a dokonce se stalo i to, že sama rozsvítila), ze dne na den se vymanila z krunýře své panenské stydlivosti a zábran (ty zábrany v ní vypěstovala ještě otcova tyranie), ale v tento večer, při tom velkém usmíření, které následovalo po té spoustě nedorozumění, pláče, omluv a zlosti, byla Bětka ještě fantastičtější než kdykoli dosud, a když se v již zmíněném okamžiku, opřena o lokty, sklonila ke svému muži a rty se jí rozevřely, očekával Burian láskyplné šeptání, vřelé přiznání, jenže Bětka pravila: “Bud tak hodná a vyžeň toho Göncöla!" Trvalo hodnou chvíli, než dílovedoucí porozuměl obsahu této jednoduché věry, ale nepochopil ji ani potom. “Je do mě zamilovaný," dodala k tomu Bětka na vysvětlenou.
Burian se na posteli posadil. “Obtěžuje tě?" “Ne," řekla Bětka.
“Chová se násilně?"
Bětka našpulila rty a mávla rukou. “Prosím tě!" “Tak co tedy dělá?"
“Jenom kouká. Ale dovede se tak koukat těm svýma zarmoucenáma očima...
Burian si představil Pavla Göncöla, jak jen tak kouká těma svýma zarmoucenýma, černýma očima, představil si jeho hubenou postavu, řídké černé vousy, ramena skoro ženská, a shledával jeho zevnějšek přímo směšným. Bétka má zřejmě nějaké vidiny, a pokud ne, tak politováníhodná je spíš chlapec: nic jiného mu chudáčkovi nescházelo než se zbláznit zrovna do jeho manželky. A mýlí se laskavý čtenář, který až dosud pozorně sledoval naši historku, mýlí se, pokud si myslí. že dílovedoucí lehkomyslně, dokonce slepě podcenil nepřítele. protože Burian toho sirotka Pavla Göncöla nepovažoval za svého nepřítele, nýbrž za kamaráda. “No, jsi přece hezká," řekl Bě ce, “mladá, chytrá, ušlechtilá a fantastická. Proč by do tebe neměl být zamilovaný? Já jsem do tebe taky zamilovaná. Do tebe se musí zamilovat každý mužský, pokud má oči! Ty to ovšem nevíš, protože jsi tady zavřená s dětmi," pokračoval Burian a řekl jí, že udělal chybu, kd,•ž rozhodl, že po narození Sašky má Bětka zůstat doma, na mateřské, pravda, myslel to dobře, chtěl ji ušetřit, ale okradl Bětku o to, aby se mohla zúčastňovar společenského, veřejného života, na což má každá žena stejné prd-,-o jako muži, a ted' už bude načase vyřešit i tento problém, ,kdN-bN s chodila do práce, pohybovala by ses mezi lidmi a sama bys poznala, že každá= normální mužský je do tebe zamilovaný!" .jenže s těmi nežiju pod jednou střechou," odpověděla Bětka. Nato jí Burian \-\°světlil, že nelze nikomu zakázat, aby zamilovan.•ma očima hleděl na ženu, na kterou je opravdu proč pohledět. A tím že Pavel Göncöl ještě nedělá nic zlého. Že ten chudák chlapec se před s\-N•m nelítostným osudem utekl k alkoholu, přesněji řečeno, ten nešťastni, osud a samota, která byla jeho údělem, ho uvrhly do alkoholismu (ano, to je ten správný výraz!), ale on nesh~chanou silou své vůle překonal tuto škodlivou vášeň, stal se z něho vynikající odborník, spolehlivý člověk, což už samo o sobě je velká věc, jenže Pavel Göncöl je mimo to schopen ještě studovat a v tomhle momentě nejen že dělá večerní studium, ale ještě pracuje na tak v •znamném vynálezu, který bude znamenat revoluci v celém «•robním procesu Železáren, počínaje administrativou až po přípravu Výroby, od organizace provozu až po pohyb materiálu, od vytvoření moderní struktury výroby až po průzkum trhu a jeho vyhodnoceni, protože jeho postup nevyřeší jen shromaždfování informací a ukládání dat, ale pomocí počítačové metody budou zautomatizovány takové ekonomické a technologické procesy, které umožní optimální hospodaření s pracovní silou, x-yužití materiálu a energie, a z Železáren se tak stane jeden z nejmodernějších podniků v Evropě! Ten chlapec je skutečně rozený talent a navíc ještě Cikán, to znamená, že ho vždycky a všude přehlíželi, koukali na něho svrchu, chovali se k němu podezíravě, dokonce jím opovrhovali, a všechno, co dokázal, dokázal i přes toto chování ostatních, a on, Burian by ho ted v zimě měl vystrčit ven na déšť, měl by mu sebrat možnost, aby vypracoval svůj «•nález, aby dokončil studia, i možnost žít mezi lidmi, kteří ho nepovažují za druhořadého, protože nemají rasové předsudky, naopak vášnivě opovrhují jakoukoli formou rasové diskriminace, o to všechno by ho měl připravit jen proto, že se dokáže tak koukat těma svýma zarmoucenýma očima? Ajak by měl koukat? A proč by se mu neměla líbit Bětka, když už je tak pěkná? No a taky je Bětka o pět let starší než on, jak by Pavla mohlo napadnout si na ni vážně myslet? Myslet tady, v jeho domě, na jeho (tedy Burianovu) manželku, když on mu poskytl domov a i v továrně je jeho šéfem? Ten kluk přece není blázen a není ani darebák! A je taky možné (pokud ne zřejmé), že chlapec v Bětce, ženě starší než je sám, vidí i tak trošku svou matku, vždyť ten chudák kluk nikdy nepoznal mateřskou lásku, záštitu teplého rodinného krbu; Bětka má ostatně v sobě takovou spoustu mateřské něhy, tolik pochopení pro starosti a utrpení druhých (k Bruknerový bys taky byla hned letěla, abys jí pomohla, měl jsem tě co držet!) a i to mohlo mít na Pavla Göncöla velký vliv. A přitom ho opět napadlo - pokračoval dílovedoucí, Bětku ještě pořád hýčkal v náručí -, že dvojím pilířem každého života je udržení existence a lidské rasy, čili vztáhneme-li to na ČLOVĚKA, tudíž v humanizované formě PRÁCE A LÁSKA, a Bětka patří mezi ty šťastné, dalo by se říci vyvolené, jejichž práce není ubíjející robotou, protože práce ošetřovatelky je tím nejkrásnějším povoláním, Bětka k němu vždycky měla instinktivní, vrozené nadání (a lidé, mezi něž patří i Göncöl, kteří toho tolik vytrpěli, jsou přitahováni takovými ženami ošetřovatelského typu, na tom není nic zvláštního), Bětka ovšem v posledních letech provozovala jen jedno z LIDSKYCH POVOLÁNI, to druhé zanedbávala, snad i proto je tak neklidná, protože vnitřní harmonii její osobnosti dokáže vytvořit jen život kompletní; Bětka, jak byla zvyklá, se jako malá holčička uhnízdila v Burianově náručí, hlavu zavrtala do prohlubně jeho ramene a s očima zavřenýma naslouchala svému manželovi; můj bože, jak je chytrý, jak dokáže mluvit, kdyby to nebyl tak spořádaný člověk, už dávno mohl být nějaký hlavoun, jak ten dovede mluvit, a to má jen čtyři měšťanky, maturitu na technice si taky dodělával jako dospělý, na večerní škole, a přesto dokáže mluvit jak nějaký profesor.