Ladányi Mihály: Pesma (Ének in Serbian)

Valahol felém fordítottad az arcod

és a távolság összezárt minket.

Ezek a nyomorult szürke napok,

szürke napokba préselt éhezések és szomjazások,

kéz botorkálása üres poharakon, falattalan késeken,

láb reménytelen kóborlása piszkos küszöbök között

mi mást jelenthetne: a távolság összezárt minket,

valahol a tekinteted követ már,

hogy állati nyomorúságomban öled megvigasztaljon,

hogy testnyilasaid kábulatában és szemed

fényszórótüzében

éljek!

éljek!!

éljek!!!

Negde si ti lice prema meni okrenula

i spojila nas je daljina.

Ovi ubogi sivi dani,

u sive dane utisnuta gladovanja i žeđi,

lutanje ruke na praznim čašama, golim oštricama,

beznadežna skitanja među prljavim pragovima

šta bi drugo mogli značiti: spojila nas je daljina,

negde već me tvoj pogled prati

da u svojoj zverskoj bedi tvoje krilo me teši

da u omami otvora tvoga tela i vatri

reflektora tvojih očiju

živim!

živim!!

živim!!!