Kassák Lajos: Granične linije (Határvonalak in Serbian)

Együtt mentünk át a réten és szerettük egymást

tántorogtunk és énekeltünk, mint akik az álom borától részegek.

Így rendeltetett, gondoltam kajánul és átadtam magam a

pillanatnak, amely tüzesen ragyogott körülöttünk

tüzesebben, mint a nap, ahogy a felhők szegélyén állott

és folyó arannyal öntözte a mező virágait.

Később éreztem, hogy a távoli városban

egy ablak nyílik ki utánunk, sír akit elhagytunk

s a könnyei akadályozzák lépteinket. Nem beszéltem

de mikor a domboldal árnyékába heveredtünk

felmutattam a szívem és mindenki láthatta

tele van félelemmel és könyörgéssel.

Livadu smo zajedno prešli voleli smo se

teturali i pevali kao oni koji su od vina sna nakresani.

Tako je predodređeno mislio sam pakosno i predao se

trenutku koji je oko nas užareno sjao

užarenije od sunca koje je na rubu oblaka stajalo

i cveće na livadi tekućim zlatom optočilo.

Kasnije sam osećao da za nama u dalekom gradu

jedan prozor se otvara, koju smo napustili plače

i njene suze naše korake koče. Nisam govorio

ali kad smo u hladu padine brežuljka prilegli

i svoje srce pokazao svi su mogli videti

strahom i molitvom je ispunjen.