A nap szárnyai ketté osztják életünket egyik a tiéd másik a néma állaté ki szívem barlangjaiban kóborol
anya a gyermekével munkás a szerszámaival uccalány nagy sebekkel a homlokán
nem kérdeznek meg melyik világtáj felé fordulsz
a meredek uccán zokogva jönnek le álmaid
s a halálra ítélt aki a hídon átmegy
azt mondják isten tenyerén forognak az orsók
azt mondják a szerelmesek kinyílt virágokat álmodnak
mindez nem igaz
egyszerű törvények határozzák meg a dolgokat
ismered a súlyos vasmadarat aki a fellegek mögött röpül
a magtalan cseléd gyermeke ő akaratból és elkeseredésből
fémalakzatban jön hogy igazságot tegyen
ez a halál
de lásd itt vagyok melletted hová is mehetnék ezeken a fényrongyokon.
