This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Füst Milán: L'inverno (Tél in Italian)

Portre of Füst Milán

Tél (Hungarian)

Fagyos és sötét a föld. S egyre ridegebb lesz, meglásd, amint majd lassu ütembe’ fordúl
Az Orion-csillagzat kódképe felé. Tapintsd meg göröngyeit is, azok is porosak, ridegek
S képzeld el: még egere porosabb lesz minden. Mindétig szürkébb lesz a világ, – mintegy a ridegség
Elönti majd a dolgok leglényegét, lehatol s a por is itt fenn
Mindegyre elhatalmasodik…

S menj most tovább! Képzeld el azt is, hogy már egész fagyott, megállt, megúnta a vándorlását, megmeredt,
S már itt harsog feletted az apokalipszis száraz kőförgetege, melyben
A fagyott göröngy majd úgy repül, akár a vak madár,
Veri a szél; a forgó-szél veri, tölcsérben forog, avagy a rohanó szélvihar
Lökéseiben csapdos, szárazon kopog és megver…

S képzeld el ezután, hogy itt jártam én, vedd szívem melegét,
Vedd, hogy itt voltam egykor, énekeltem s míly dallamokat! Földnek fekete göröngye felszállottam
Mélységes éjszakámból sáppadt arccal, fel a nap elé, a fény alá…
S himnuszaimat zengettem feléd! – és harsogtam
S rajtad feledtem szomoru szemeimet: vígasztalan örökkévalóság!

Kakasviadal volt itt s ó minő! Még emlékeznem is! A földnek két röge feltámadt
S egymásnak eredt… Ezernyi pár párviadalban öklözött s hirtelen visszahullt.
Időnként rádmeredtek: Megfoghatatlan! – s kiáltának: íme a megfoghatatlan! s vérben forgó szemeik
Kimeredtek az iszonyattól… Lobogás volt itt, lázas vacogás, – lélek, ó árva vándor.
Pornak vándora, – lassan vond ki magad innen, úgy akarom. Ne figyeld a lobogást. Várj.
Amíg majd befordulunk valamerre valahányan s a felejtés szürke köpenye s a kőzivatar
Betemet s beborít.



PublisherSzépirodalmi Könyvkiadó, Budapest
Source of the quotationHét évszázad magyar versei. II. köt.

L'inverno (Italian)

Buia e gelida la terra. Vedrai, diventa sempre più rigida,
mentre a ritmo lento si gira  
Verso la costellazione di Orione. Tocca anche le sue
zolle, anche quelle son rigide, polverose
E immagina: tutto diventa sempre più polveroso.
Il mondo diventa sempre più grigio, – la rigidezza
Invade quasi l’essenza delle cose, la penetra e anche
Quassù la polvere prende sempre di più il sopravento…
 
Adesso va oltre! Immagina, che ormai è del tutto
congelata, ferma, la migrazione le dava noia, s’irrigidita,
E sopra di te già assorda la tempesta di pietra arida
dell’Apocalisse, in cui
La zolla congelata volerà come l’uccello cieco,
Battuta dal vento: battuta dall’uragano, rotea nell’imbuto,
ovvero si sbatte nelle raffiche della tempesta di vento,
Colpisce seccamente e percuote…
 
Dopo immagina ancora, che io sia passato di qui, prendi
il calore del mio cuore,
Fa’ conto, che una volta ero qui, cantavo, e che canzoni!
Come zolla nera della terra son volato su
Dalla mia notte profonda, col viso pallido, verso il sole,
sotto la luce…
Verso di te inviavo i miei inni! E strombazzavo
I miei occhi tristi su di te avevo posato: inconsolabile
eternità! 
 
Era in corso un combattimento di galli qui, e che
combattimento! Persino a ricordarselo! Della terra due
zolle erano risuscitate
E si son avventate…S’erano affrontate in un duello
migliaia di coppie e all’improvviso s’erano ricadute.
A volte ti fissavano: Inafferrabile! e gridarono: ecco
l’inafferrabile! dalla ripulsione strabuzzarono gli occhi
pieni di sangue… C’era del bagliore, tremore febbrile,
– anima, oh, povero viandante.
Viandante della polvere, – ritirati lentamente di qui,
il mio desiderio è questo.
Non osservare il bagliore. Aspetta.
Finché, alcuni di noi ci svolteranno da qualche parte,
e ci seppellirà, ci ricoprirà il mantello grigio dell’oblio
E la tempesta di pietra.
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap