Kukorelly Endre: Egy gyógynövény-kert
Egy gyógynövény-kert (Hungarian)
Amikor a kert valahány aprócska
zugában villogva elöl, vagy a mély árnyékban hátramaradt minden szabad kis virágfejet ingatni kezd a szél, és valamennyi megbújó szálacskát és levelet, a lebegőt, a lehullót s a földet is, a köveket meg a kövön szétnyíló vörös vagy sárga, bordó, mézszínű gyümölcseit a kertnek, a kibújó, kibukó, kemény, nedves, lassan csak fakult barnára száradó magvakat, a sehová araszoló, sehová futkározó ijesztő égi-földi, vad és ijedt berregő szerkezeteket, játékszoba- lepedőnyi eltépett szárnyat, levált lábacskát, finom, olajkék páncélok roppanását, a csorgó, még áttetszőn csillogó, halk-éles-fájdalmasan szakadó, s az épphogy, csak épp az imént széjjelnyomott puha testeket is: ha egyetlen csak tejszín- és zölden csillogó elvált hajszálnyi erecskét ingatni kezd a szél, és ezt az igyekvő és elszáradó, elkorhadt, széthullt, már porlani kész mérhetetlen felszínt valami lélek párája futja pedig be. Ő felfele néz, a szélben a pára kicsit fölszáll, hogy megint lecsapódjon. Az egész kert figyel, fölfelé. Csak fölfelé figyelt. De lefelé tekintettek rá. |