Tőzsér Árpád: Virilitá, ti aspetto' (Férfikor, így jöjj! in Italian)

Villamos vágtat,

mintha vad futna.

Megadón fekszik

alá az utca.

Szerelmét adja

lány a legénynek:

adom magam vad

tülekedésnek.

Állandósul a

robaj a vérben:

férfikort kongat

huszonkét évem.

Huszonkét éve

adom a hőst itt,

játszok a sorssal

szembeköpősdit.

Élek, csavargok,

vagyok, mert lettem,

mint dér az ágon,

megkérdezetlen.

Indultam, mint más:

virág-embernek.

Tövis lettem, mert

fagyok neveltek.

Szúrok, ha szúrnak,

rúgok, ha rúgnak

nem hajlok se új

se régi úrnak.

Csak a nád hajlik,

törik a férfi,

nem tört derékkal

próbáljak élni.

Így lehetek csak

erős a bajra -

cigarettára:

gyújtok a dalra.

Földi bajt oldó

tűzpiros dalra.

Pávatorokkal

szólok a napba.

Csillagot rúgjon

huszonkét évem:

morzsa-világgal

be sose érjem.

A Mindenséget

magamba szedjem,

de sóra, szénre

essen szét bennem.

Megoldó szemmel

világom járjam:

ha bimbót látok,

virággá lássam,

hogyha gazt látok,

tűzlánggá nézzem:

járjon az ember

szekfű-fehérben.

De torkig álljak

bár a virágban:

a kis füvek mérgét

fölkiabáljam.

Legyen fülem, ha

bánat-tó ümget –

Úrra font kantárt

csak úron tűrjek.

Fagy-fegyelembe

vér-meleg kedvet,

csend-szájba bátor

szót követeljek.

Bátor elméknek

bátor a lába:

akarom: álljunk

vad karikába.

Vad karikába,

megváltó táncra,

mindenki járja,

férfi-mód járja.

S egy akaratra

taszítva lábunk

a forgatagban

összekiáltsunk!

Világot rontó

nyers erők kelnek:

nem elég félni

már egyér’ egynek.

Túl az ideg s bőr

szabta határon:

aki most fáj, az

őssejtig fájjon.

Ki velünk táncol,

ki velünk járja:

Anyánk képén a

világ a ráma.

Mindenki mindér’!

Pötty, külön-fények

szünjenek! – Táncba,

körtáncba, népek!

Tüdő táguljon,

csizmaszár rogyjon,

törjön aranycsepp

– zendüljön torkom.

Férfikor, így jöjj!

Így gyújtsak dalra

pávatorokkal,

így szóljak napba.

Szakadjak meg bár,

torkomba bukjon

szó helyett sós vér:

ne hagyjam jussom.

Jussom a szóra,

igazra, szépre

gyehenna-oltó

hűs emberségre.

Szóljak halálig

harcverest, bátrat, –

Férfikor, így jöjj,

vigyázlak, várlak.

Sfreccia il tram,

come bestia indomita.

Sotto di lui,

la strada si arrende rassegnata.

La fanciulla, il suo amore,

al ragazzo dona:

Io mi presto

alla contesa selvaggia.

Il rombare del sangue,

costante diventa:

I miei ventidue anni,

suonano il rintocco del età adulta.

Gioco a fare l'eroe,

da ventidue anni,

al mio destino

facendo i dispetti.

Vivo, faccio il vagabondo,

sono, perché son nato,

involontariamente,

come brina sul ramo.

Sono partito: come tutti gli altri,

bocciolo d'uomo.

Spina son diventato,

perché mi ha cresciuto il gelo.

Pungo, se mi pungono,

scalcio se mi scalciano,

al padrone, ne al vecchio,

ne al nuovo,non mi piego.

Solo la canna si piega,

l'uomo si spezza,

fa' che io non debba vivere,

con la schiena spezzata.

Cosi sarò pronto

per l'avversità -

per il fumo:

una canzone intono.

Una affocata canzone,

che tutti i guai terreni lenisce.

Con voce squillante

canto al sole.

I miei ventidue anni,

diano un calcio alle stelle:

che io non sia mai contento

dei scarti del mondo.

Che io, l'Universo,

dentro di me accolga,

ma che in me, in sale

e carbone si sciolga.

Che con gli occhi risolutivi

il mondo io giri,

vedendo un bocciolo,

un fiore mi sembri,

l'erbaccia se vedo,

mi sembri lingua di fuoco:

l'uomo si vesta,

con il bianco di festa.

Pur immerso nei fiori,

fino al collo,

possa io gridare,

la rabbia del popolo oppresso.

Che abbia le orecchie,

per sentire la marea che geme,

le briglie approntate,

solo sui padroni tollerare.

Che pretenda forza viva,

nella disciplina fredda,

parole coraggiose,

nelle bocche serrate.

Ideali coraggiosi,

hanno gambe ferme:

io esigo: mettiamoci ,

in un cerchio impetuoso.

Cerchio impetuoso,

danza della redenzione,

che lo ballino tutti,

come agli uomini si addice.

All'unisono,

facendo il passo,

nel vortice,

insieme gridando.

Forze brute insorgono,

sciagure del mondo,

non basta più difendere,

solo l'un l'altro.

Oltre il confine,

dalla pelle e dai nervi imposto,

quel che dole ora,

dolga fino al midollo.

Chi con noi balla,

chi con noi danza:

sul ritratto della nostra madre,

il mondo fa da cornice.

Tutti per tutti!

Che si spengano

le singole luci! - In danza,

in cerchio, popoli!

Che i polmoni si dilatino,

che i stivali cadano a pezzi,

goccia d'oro si spacchi,

il mio canto risoni.

Virilità, ti aspetto!

Con voce squillante,

io intoni la canzone,

e cosi canti al sole.

Che possa io anche crollare,

al posto della parola,

sangue salato sgorgare:

ma che non lasci, ciò che mi è dovuto.

Il diritto alla parola, alla verità, al bello,

all'umanità fedele,

che l'inferno spegne.

Che abbia il coraggio,

fino la morte,

ad alzare la voce.

Virilità, vieni, ti aspetto,

son pronto!