Justus Pál: Iza prolaznika (A távozó után in Serbian)

Az út megáll. A vándor elmegy. Már nem érti
a hangot amely megfoghatatlanul lebeg fölötte

mindannyian ismerjük őt
s mégis idegenül szakad le róla minden tekintet

mikor az ajtó becsukódott mögötte
összenéztünk és észrevettük, hogy eggyel kevesebben vagyunk

az ő ismeretlen utaira gondoltunk akkor
falakra házakra városokra amik között megy
s a kapukra amik előtt állani fog: megnyílnak-e
előtte majd hogy befogadják sorsát

aztán kezünkbe vettük a szerszámokat
napjaink összeborultak fölöttünk
kijelölt utainkra gondoltunk
és a munkára, amely naponta fölméri erőnket
e súlyok lefogták kiváncsi szemeinket
s most nem néz utána senki csak én

látom lehajtott fővel az úton
felénk igyekszik ő s mégis egyre messzebb kerül tőlünk
távolodó lépései zajából köd száll fel körülötte
mely eltakarja arcát

záporok erdők némán vonuló madarak között
ki néz a távozó után

 
1930

Stade cesta. Ode putnik. Već ne razume
glas što iznad njega neuhvatljivo lebdi

svi ga poznajemo
ipak stran je svaki njemu upućen pogled

kad su se vrata iza njega zatvorile
pogledali smo se i primetili, manje nas je za jedan

tad na njegove nepoznate ceste mislili
na zidove kuće gradove među kojima korača
i na kapije ispred kojih staće: otvoriće li se pred njim
da njegovu kob prihvate

pa smo uzeli u ruke alate
dani su se iznad nas sklopili
na naše označene ceste mislili
i na posao što svakog dana na kušnju nas stavi
naše oči ti utezi opteretili
i sad sem mene niko za njim ne gleda

vidim ga na cesti sa pognutom glavom
prema nama se kreće ipak od nas sve više se udaljava
lice mu iz odjeka njegovih udaljavajućih koraka
stvorena magla prekriva

među pljuskovima šumama jatima nemih ptica selica
ko gleda za onim ko odlazi

1930