Petőcz András: Tristeţea Femeii Mici (A Kicsi Asszony szomorúsága in Romanian)

Szomorú mostan a Kicsi Asszony,
szomorúsága betakar engem.
Ketten vagyunk, csupáncsak ketten.

Éppen azt hisszük, miénk a világ.
Bort iszunk, piros bort, mint a vére,
s belemarunk egymás testébe.

Párizsban vagyunk, a Saint Michelen,
ősz fekszik el a lábaink előtt,
sűrű esővel siratjuk őt.

Csavargunk, miként a hontalanok,
kezemben egy üveg gyönge lőre,
és mi csak rohanunk előre.

E tristă acuma Femeia Mică,
tristeţea ei mă acoperă.
Noi doi suntem, doar împreună.

Suntem siguri, a noastră e lumea.
Vin bem, vin roşu, ca sângele ei,
şi muşcăm din trupul celălaltuia.

Suntem în Paris, pe Saint Michel,
toamna zace sub piciorul nostru,
c-o ploaie deasă o plângem.

Hoinărim, precum doi homlessi,
în mâna-mi o sticlă de slab vin,
şi noi împreună doar fugim.